Férfi kézi: Vranjes célja továbbra is a modern kézilabda meghonosítása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.15. 07:22
null
A kapitány szerint sokat léptünk előre mindenben az Eb óta, de még messze nem vagyunk az út végén (Fotó: Török Attila)
Bár a szlovénok elleni férfi kézilabda-világbajnoki selejtező alapján azt is gondolhatnánk, Ljubomir Vranjes engedett a korábbi elképzeléséből, a magyar válogatott szövetségi kapitánya leszögezte, továbbra is a modern kézilabda meghonosítása a célja. Több új elemet már beépített a játékunkba, de még messze nem vagyunk az út végén.

 

A magyar válogatott nagy fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy búcsúztatta az előző vb bronzérmesét. A szlovénok ugyan szorossá tették a párharcot a veszprémi visszavágó végén, a mieink igazából jól sáfárkodtak a Koperben összeszedett ötgólos előnnyel. A sikerben fontos szerep jutott a két visszatérő rutinos játékosunknak, Ilyés Ferencnek és Nagy Lászlónak.

„Nekem vezér kellett a pályára, nem véletlen, hogy már áprilisban velünk volt Ilyés Ferenc, aki az első pillanattól kezdve hozta, amit vártam tőle. A fiatalok felnéztek rá, ő mutatta az utat nekik, és aztán a meccseken is látszott, hogy ami mentálisan hiányzott a csapatból az Eb-n, az csőstül érkezett meg a két rutinos játékossal. Nagy László a világ egyik legjobb kézilabdázója, az ő jelenléte nagyon sokat jelent egy fiatal csapatnak” – mondta Ljubomir Vranjes a molcsapat.hu-nak.

Sokkal inkább képesek voltunk csapatként együttműködni, mint korábban. Értettük és éreztük egymást, harmónia volt a csapaton belül, és ez az eredményeken is látszott. A közös cél igazi csapattá kovácsolt minket, és ebben volt óriási szerepe a két rutinos játékosnak úgy a pályán, mint azon kívül is.”

A szövetségi kapitány szerint sokat léptünk előre a januári Európa-bajnokság óta, nem biztos, hogy korábban ilyen jól viselte volna a csapat akár a koperi, akár a veszprémi meccs végjátékát. Mindez annak is volt köszönhető, hogy minden helyzetre alaposan felkészültünk.

A szlovénok elleni párharc alapján úgy tűnt, a csapat a régi erényeihez nyúlt vissza, de Vranjes gyorsan leszögezte, a korábban megfogalmazott célok nem változtak.

„Számos új elemet vittünk a játékunkba, és sok minden megváltozott a csapaton belül. Elsősorban a védekezésünkön változtattunk sokat, de a ritmusváltások támadásban is jellemzőek voltak a csapatra. Nem adtam fel semmit a céljaimból, továbbra is azt szeretném, ha modern kézilabdát játszana a magyar válogatott.”

„A kontinens legjobbjaihoz akarunk tartozni, őket tekintjük ellenfélnek, és ha megnézzük, milyen típusú játékot játszik Franciaország, Svédország vagy éppen Szlovénia, akkor nekünk is alkalmazkodnunk kell a modern kézilabda kihívásaihoz” – zárta a kapitány az értékelést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik