Férfi kézi: Vranjes a magyar vérrel motiválja játékosait

Vágólapra másolva!
2018.06.12. 18:24
Ljubomir Vranjes és a magyar férfi kézilabda-válogatott Balatonfüreden készül a Szlovénia elleni világbajnoki selejtező visszavágójára – az idegenbeli ötgólos siker tudatában optimistán, de elbizakodottság nélkül. A szövetségi kapitány a Digi Sport híradójának azt mondta, ha az nem ad energiát a játékosainak, hogy Magyarországért játszanak, akkor nehéz bármit is csinálni.

„Azt elemeztük, hogyan lehetnénk még jobbak, illetve azt is megvizsgáltuk, hogy a szlovénok miben javulhatnak szombathoz képest. Pihenni majd csütörtöktől pihenünk. Addig csak a kemény munka hozhat eredményt – nyilatkozta a Sport24-nek a szövetségi kapitány, aki arról is beszélt, hogy milyen szavakkal próbálja motiválni a játékosait. – Magyarországért játszol. Ha ez nem ad energiát, akkor nagyon nehéz bármit is csinálni. Egy országért játszol, amelynek a vére az ereidben folyik, ezt a vért kell kivinni a pályára.”„Azt elemeztük, hogyan lehetnénk még jobbak, illetve azt is megvizsgáltuk, hogy a szlovénok miben javulhatnak szombathoz képest. Pihenni majd csütörtöktől pihenünk. Addig csak a kemény munka hozhat eredményt – nyilatkozta a Sport24-nek a szövetségi kapitány, aki arról is beszélt, hogy milyen szavakkal próbálja motiválni a játékosait. – Magyarországért játszol. Ha ez nem ad energiát, akkor nagyon nehéz bármit is csinálni. Egy országért játszol, amelynek a vére az ereidben folyik, ezt a vért kell kivinni a pályára.”

Szlovéniában Bánhidi Bencét az első félidőben kiállították egy véleményes piros lappal, így a keret többi beállósának kellett átvenni a szegedi kézilabdázó játékperceit.

„Timu (Schuch Timuzsin – a szerk.) azért nincs hozzászokva, hogy ennyit van támadásban a pályán, picit biztos, hogy elfáradt, de most itt van ez a néhány nap, úgyhogy fel tudunk készülni, és rá tudunk pihenni a mérkőzésre. Remek a hangulat, ez alapozza meg, hogy ennyire együtt vagyunk a mérkőzéseken. Nagyon jó magot alkotnak a fiatalok az idősebbekkel kiegészítve” – vélekedik Bánhidi.

A 23 éves kézilabdázó szerint fontos, hogy hasonló felfogásban küzdjenek, mint szombaton.

„Ugyanolyan koncentráltnak kell lennünk, mint idegenben, mert a szlovénok biztos, hogy mindent meg fognak tenni az öt gól ledolgozásáért. Nagyon ott kell lennünk fejben, és ugyanolyan mentalitással kell majd játszanunk, mint ahogy kint tettük.”

Vranjes szerint viszont támadásban még javulni kellene.

„Nagyon fontos, hogy még hatékonyabbak legyünk támadásban. A szlovénok a hátrányuk miatt szerintem sokkal offenzívabban fognak védekezni, megpróbálnak labdákat szerezni és belekényszeríteni minket könnyű hibákba. Valószínűleg valamilyen formájú nyitott védekezéssel próbálkoznak, erre fel kell készülnünk, és ebben még fejlődhetünk a szlovén meccshez képest.”

Az ellenfél tavaly harmadik lett a világbajnokságon, ezért tényleg nem árt óvatosnak lenni.

„A szlovén egy világklasszis együttes, idegenben is képes nyerni, nem állhat úgy a visszavágóhoz, hogy már kiesett. A sportban bármi megtörténhet, ezért is nem elégedtem meg a győzelmünkkel, azt akarom, hogy a csapat az utolsó pillanatig koncentrált maradjon. Még hatvanpercnyi kemény munka áll előttünk” – szögezte le Vranjes.

Az első találkozón 29–24-re nyert Magyarország, a szerdai, veszprémi visszavágóra minden jegy elkelt.

A 2019 januárjában rendezendő dán-német közös rendezésű világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, míg a 2–7. helyezettek részt vehetnek annak selejtezőjén.

A kvalifikáció következő versenye a 2020-as, immár 24 csapatos norvég-osztrák-svéd közös rendezésű Európa-bajnokság, amelynek győztese részt vehet az olimpián, míg a további két legjobb helyen végző együttes – amely korábban még nem szerzett részvételi jogot a kvalifikációs tornára – szintén ott lehet az ötkarikás selejtezőn 2020 tavaszán.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik