A svédek ellen a csoportelsőségért és további pontokért szállunk harcba (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Az utolsó forduló előtt még több forgatókönyv elképzelhető, ám az biztos, hogy a magyar válogatott a második helynél már nem zárhat hátrébb a D-csoportban, és legalább egy pontot visz magával a középdöntőbe Herningbe. Ha sikerülne legyőzni a svédeket, az első helyet is megcsípnénk, és két ponttal többel várhatnánk a folytatást.

 A KÉPRE KATTINTVA részletes program és menetrend – a 2019-es dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság adatbankja

Két kényszerű csere a magyar kéziválogatottban

Az sem mindegy, hogy harmadikként melyik csapat megy még tovább a hatosunkból, erre még négyen is pályáznak. Nekünk az lenne a jó, ha Katar vagy Angola szerezné meg a harmadik helyet, és nem Egyiptom vagy Argentína, mert előbbi kettőt legyőztük, így ezt az eredményt vinnénk magunkkal. Azonban a legjobb helyzetben Egyiptom van, amely ha a papírformának megfelelően legyőzi Angolát, továbbjut, míg pontvesztése esetén megnyílik az út a többiek előtt.

Fél szemmel már a C-csoportot is érdemes figyelnünk, ugyanis innen kapunk ellenfeleket a középdöntőbe. Az Ausztria–Tunézia meccsen az afrikaiaknak már egy pont is elég lenne a továbbjutáshoz. A dánok és a norvégok már korábban kiharcolták ezt, az egymás elleni rangadójuk dönt az első hely sorsáról – és közvetve a mi további programunkról is.

Ugyanis attól függ a középdöntő meccsbeosztása, hogy a társházigazda dánok az első vagy a második helyen mennek tovább:

 ELLENFÉLNÉZŐ

Összesített magyar mérleg Svédország ellen: 41 mérkőzés, 18 győzelem, 3 döntetlen, 20 vereség, 929–945-es gólkülönbség

Legutóbbi mérkőzés: 2018. január 8., Partille (Svédország)
Svédország–Magyarország 31–29 (18–14)
Legjobb magyar dobók:
Bartók D. 6, Bodó 5, Lékai 5 (1), Juhász Á. 5 (3)

Így néz ki a herningi középdöntős program...
... ha Dánia nyeri a C-csoportot:

Jan. 19.: C3–D1, C1–D2
Jan. 20.: C2–D3, D2–C3
Jan. 21.: D1–C2, D3–C1
Jan. 23.: C3–D3, C2–D2, C1–D1

... ha Dánia a második helyen zár a C-csoportban:
Jan. 19.: C1–D2, C2–D3
Jan. 20.: C3–D1, D3–C1
Jan. 21.: D2–C3, D1–C2
Jan. 23.: C3–D3, C2–D2, C1–D1

 NILSSONNAK KÜLÖN SZURKOLÓTÁBORA VAN

Ha valakinek nem kell bemutatni a magyar csapat játékosait, az Andreas Nilsson, a Veszprém és a svéd válogatott beállója

Minden játékost jól ismerek a klubomból vagy ellenfélként, és tudom, milyen nagy küzdők. Nagy László a vezérük, és ők is pontokkal akarnak a herningi középdöntőbe érkezni, de mi is, hogy közelebb jussunk éremálmaink és a tokiói olimpia felé.”

Érdekesség, hogy Nilssont a svédek csak a „Stycket” becenévvel illetik, amit még korábbi válogatottbeli társa, Oscar Carlén adott neki, ugyanis a fizikai adottságaira gondolva egy „darab hús” jutott róla eszébe. Nilsson kihagyta a legutóbbi tornát, mert a családjával szerette volna tölteni az időt, de boldogan tért vissza a nemzeti csapatba.

Mindig nehéz, amikor csak kívülről figyelheti az ember a társakat egy nagy tornán. Nagyon szerettem volna én is velük lenni. Örülük, hogy most itt lehetek. A szülővárosom, Trelleborg elég közel van, így a családom és barátaim is itt eljöttek, és szurkolnak nekem, de egyébként is fantasztikus biztatást kapunk a szurkolóktól.”

A beálló is elismerte, hogy David Davis érkezésével több szerep jutott neki a Veszprémben, ez is kellett ahhoz, hogy jó formában érkezzen a vb-re, bár a válogatottban azért más a szerepe. Nemcsak ő, hanem másik két rutinos játékos, Kim Andersson és Kim Ekdahl Du Rietz is visszatért a csapatba, a két átlövőnek pedig fontos szerepe van a rotációban, hogy senkinek ne kelljen tizenöt percnél többet egyhuzamban a pályán lennie, így kevésbé fáradnak el a meccsek végére.

Egyelőre nem beszélünk éremről, mert még sok meccs van előttünk. Jó csapatunk van, remélem, messzire eljutunk” – tette hozzá szerényen Nilsson, amikor arról kérdeztük, mire lehetnek képesek a tornán.

Eszerint ha a mieink nem tudják megverni a svédeket, és második helyen mennek tovább, míg a túloldalon a dánok végeznek az első helyen, úgy a pénteki, jórészt utazással telő nap után egyből a dánok következnének, majd pihenőnap nélkül jönne a várhatóan kulcsmeccs a C-csoport harmadikja ellen. Valamivel kedvezőbb a helyzet, ha a norvégok nyerik a C-csoportot, mert úgy vasárnap pihenhetnénk. Ha viszont megverjük a svédeket, akkor vagy egyből szombaton (dán csoportelsőség esetén) vagy egy újabb napot rápihenve csak vasárnap (dán második hely esetén) kezdenénk a középdöntőt a C-csoport harmadikja ellen. Figyelembe véve a sérüléseket, és a kulcsjátékosok fizikai állapotát, talán utóbbi forgatókönyv lenne a legkedvezőbb számunkra.

A középdöntős helyezésünk szempontjából nem elhanyagolható szempont, ha Egyiptom jut tovább, az afrikai csapat csak hárommal kapott ki a svédektől, márpedig alakulhat úgy a helyzet, hogy a gólkülönbség dönt David Davis csapata és a mieink között.

Olimpiára nyolcszor jutott ki a svéd férfiválogatott, négyszer (1992, 1996, 2000, 2012) játszott döntőt (közülük hármat Bengt Johansson szövetségi kapitány dirigálásával), de aranya nincs. Világbajnokságon 23-szor szerepelt, hétszer került fináléba és négyszer (1954, 1958, 1990, 1999) lett aranyérmes. A sportágban betöltött fontos szerepét a három vb-bronz is jól jelzi, miként a tizenkét Európa-bajnoki szereplés, meg persze a négy (1992, 1996, 2000, 2012) Eb-arany is.

A svéd gárda a kétezertízes években a kilencvenes évek sikercsapata nyomdokain igyekezett elindulni, és ha nem is sorozatban, de azért ért el kimagasló eredményeket. Az idei vb-n szereplő együttes is sokra hivatott, bár hiányzik a keretéből a 37 éves Jonas Källman, a Szeged klasszis balszélsője, aki tavaly lépett vissza a válogatottságtól. Kulcsjátékosa ugyanakkor a Veszprémben légióskodó Andreas Nilsson, aki őszi lábsérüléséből felépülve csatlakozott a svéd-izlandi Kristján Andrésson kapitány Bundesliga-játékosokra alapuló keretéhez. A csupán 37 éves tréner játékosként az izlandi válogatott irányítója volt, és két éve vette át a svéd csapatot az Ola Lindgren, Staffan Olsson kettőstől, amely nyolc esztendőn át dirigálta az északiakat – hasonló felállásban, mint jelenleg a Csoknyai, Matics duó a mieinket.

FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 5. (UTOLSÓ) FORDULÓ

A-CSOPORT
15.30:
 Brazília–Korea 
18.00: Németország–Szerbia 
20.30: Franciaország–Oroszország
B-CSOPORT
15.30:
 Bahrein–Japán 
18.00: Macedónia–Izland 
20.30: Spanyolország–Horvátország 
C-CSOPORT
15.00: 
Chile–Szaúd-Arábia 
17.30: Ausztria–Tunézia (Tv: M4 Sport)
20.15: Dánia–Norvégia 
D-CSOPORT
15.30: 
Egyiptom–Angola (Tv: M4 Sport)   
18.00: Katar–Argentína 
20.30: Svédország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Svédország 4 4 115–84 +31  8  
  2. MAGYARORSZÁG 4 2 2 121–105 +16  6  
  3. Egyiptom 4 1 1 2 99–105 –6  3  
  4. Argentína 4 1 1 2 94–104 –10  3  
  5. Angola 4 1 3 96–124 –28  2  
  6. Katar 4 1 3 99–102 –3  2
A C-CSOPORT ÁLLÁSA 
  1. Dánia 4 4 140–74 +66  8  
  2. Norvégia 4 4 149–89 +60  8  
  3. Tunézia 4 2 2 106–120 –14  4  
  4. Chile 4 1 3 98–140 –42  2  
  5. Ausztria 4 1 3 94–116 –22  2  
  6. Szaúd-Arábia 4 4 82–130 –48  0

A csoport első három helyezettje a középdöntőben folytathatja. A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE – NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged)*, NAGY László (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen – Svájc), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya),  LIGETVÁRI Patrik (Ademar León – Spanyolország)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: CSOKNYAI István és Vladan MATICS
Kapusedző:
SZATHMÁRI János

Tartalék:
SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE) 
Sérültek: JAMALI Iman (Telekom Veszprém), ANCSIN Gábor (Ferencváros)
*Balogh Zsolt nem játszik Svédország ellen

A TOVÁBBI PROGRAM
Középdöntő:
A/B-ág: Köln, január 19–23.
C/D-ág: Herning, január 19–23.

Elnöki Kupa: Köln, Koppenhága, január 19–20.
Elődöntők: Hamburg, január 25.
A 7. helyért: Herning, január 26.
Az 5. helyért: Herning, január 26.
A 3. helyért, döntő: Herning, január 27.