Férfi kézi-vb: túl az első edzésen - könnyedén mozogtak a fiúk

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 22:48
A csoportmérkőzéseknek otthont adó „Caja Mágica" edzőcsarnokában megtartotta első madridi tréningjét a magyar férfi kézilabda-válogatott. A csapat szombaton 19 órakor Egyiptom ellen kezdi a vb-t.

A szakmai stábnak ötven perc állt rendelkezésére, hogy edzést vezényeljen a vb-helyszín edzőpályáján (ami befogadóképessége alapján több hazai nagyváros sportcsarnokának is beillene...). A program a bemelegítés után a kapura lövések és az alapvető stratégiai elemek gyakorlásából állt, vagyis Mocsai Lajos és segítője, Juhász István célja elsősorban a játékosok átmozgatása volt. A szakemberek véleménye szerint „a fiúk könnyedén, lazán mozogtak" az első madridi edzésen, amire az átszállás miatt hosszúra nyúlt utazás, a repülőgépeken és a repülőtereken töltött tétlen órák után maguk sem feltétlenül számítottak.

„A vb-felkészülés utolsó fázisába léptünk, amely Vecsésen szerdán két hasznos edzéssel kezdődött, amelyre nagy szükségünk volt, hiszen nagyon rövid a világbajnokság előtti munkára fordítható idő – hangsúlyozta Madridban, a világbajnokság helyszínén Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Csütörtökön aztán korán kelt a csapat, hiszen nem sokkal nyolc óra előtt már a Liszt Ferenc repülőtéren voltunk, hogy aztán Zürichen keresztül kis késéssel délután három órakor megérkezzünk Madridba, a csoportmérkőzések helyszínére. Sietnünk kellett edzésre, az első nap még nem a meccseknek otthont adó Caja Magicában, hanem annak közel négyezer férőhelyes nézőtérrel rendelkező edzőcsarnokában kaptunk lehetőséget a gyakorlásra. Specifikusan Egyiptom ellen készülünk, ezúttal leginkább a védőfeladatokra koncentrálunk, péntek délelőtt, immár a nagycsarnokban pedig a támadásokat gyakoroljuk majd. Jó hangulatú edzésen jól mozgott a csapat, dinamikusan, intenzíven dolgoztak a játékosok, a tréning végére megérkező horvátokkal pedig jó barátként üdvözöltük egymást. A szálláshelyünk, ellátásunk ideális, az edzésre rendőri felvezetéssel kísértek minket, így a madridi forgalom sem okozott gondot. Pénteken tovább dolgozunk, egy edzéssel és két közös videó-elemzéssel.”

Mint a mellékelt képen is látszik, első számú kapusunkat, Mikler Rolandot egyáltalán nem viselte meg a repülés, és ami még fontosabb, nemcsak alkalmi fényképészként állta meg a helyét, a kétkapus gyakorlás során a kapuban is magabiztosan teljesített.

Mikler fényképésznek is felcsapott (Fotók: Munkácsy András)
Mikler fényképésznek is felcsapott (Fotók: Munkácsy András)
Megtartotta első madridi edzését a válogatott
Megtartotta első madridi edzését a válogatott

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik