Férfi kézi-vb: az első hétbe kerülés a hivatalos cél

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 13:10
null
Nagy Lászlóval együtt 19 játékos utazik el Dániába (Fotó: Török Attila)
A január 10-én kezdődő dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság előtt sajtótájékoztatót tartott a magyar szövetség, amelyen elhangzott, hogy az olimpiai selejtezőt érő első hét hely egyikének megszerzését tűzte ki hivatalos célként a csapat elé az elnökség. Tizenkilenc játékossal, közte Nagy Lászlóval kelünk útra szerdán, a Veszprém jobbátlövőjének bevetéséről a két kapitány fog dönteni.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy bejelentette, az elnökség döntése értelmében a nőknél Kovacsics Anikó, a férfiaknál pedig Bodó Richárd lett a 2018-as év legjobb játékosa (a különböző kategóriák díjazottjainak teljes listáját ide kattintva olvashatják!). Ezután áttért a vb-re:

A vébével kapcsolatban az első hét hely egyikének megszerzése a cél, a prémiumot is ennek megfelelően állapítottuk meg. Az út végén természetesen az olimpia lebeg a szemünk előtt, ez a torna nagyszerű lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk hozzá. Így minimális elvárás a selejtezőn való részvétel kiharcolása, ehhez szerintem minden lehetőségünk adott.”

Az aranyérem 120 milliós prémiumot jelentene, a második helyért 90, a harmadikért 60, a negyedikért 40, az ötödikért 30, a hatodikért 20, a hetedikért pedig 15 millió forint járna. Az olimpiai kijutási prémium 100 millió forint.

Marosi László alelnök arról beszélt, hogy ugyan sokan álomcsoportként aposztrofálják a hatosunkat, de nagyon jól kell játszanunk ahhoz, hogy elérjük a kitűzött vélt.

Ahhoz, hogy odaérjünk az első hét helyre, az águnkon az első négyben kell lennünk. A másik csoportban ott vannak a házigazda dánok és a vb-ezüstérmes norvégok, míg nálunk a svédeket lehet biztos továbbjutónak tekinteni, így a maradék egy helyet kell megszereznünk. Ha nem tudunk bravúrt végrehajtani, akkor nem is hibázhatunk, szóval kemény a feladat. A másik nehézség az első hét nap alatt lejátszandó öt meccs, miközben összesen három csere lehetséges.”

Az utazó keretben 19 játékos kapott helyet, így Nagy László is ott lesz Dániában, hogy mikor vetik be, arról a két szövetségi kapitány fog dönteni. A január 10-én kezdődő világbajnokság rajtjára 16 fő nevezhető, a torna alatt három cserére van lehetőség.

Csoknyai István szerint egyik Dánia elleni meccs sem mutatott reális képet, az igazság valahol a kettő között lehet. A szövetségi kapitány sem ért egyet azzal, hogy gyenge a csoportunk, hiszen mint ahogy fogalmazott, „csak Angola nem jelentette ki, hogy tovább akar jutni.”

Aki látta a két dán meccset, annak nem lehet meglepő, ha azt mondom, jobbátlövőben Nagy Laci szerepe felértékelődhet a ki-ki meccseken. Ott lesz, segíteni fog, az élet majd eldönti, mikor kapcsolódik be a konkrét munkába.”

Nagy László erre úgy reagált, hogy a két kapitány az elképzelésének megfelelően számíthat rá. A felkészülési időszakban egyéni program szerint készült, és jó formában érzi magát.

„Másfél éve visszavonultam a válogatottságtól, aztán tavaly tavasszal reaktivált a szövetség, és én szívesen segítettem a szlovénok elleni vébéselejtezőben. Titkon már akkor gondoltam, hogy a világbajnokságon is lehet szerepem, így is lesz. A két kapitány megkért, legyek a kerettel, és ha kell, a csapatban, amire igent mondtam. Az utóbbi hetekben egyéni edzéseket végeztem, testben és lélekben is felkészültem. Büszkén fogom viselni a magyar mezt, ha erre megkér a Csoknyai, Matics kettős.”

Vladan Matics annyit tett hozzá, hogy a regeneráció különösen fontos lesz az első héten, főleg beállóban és balátlövőben, ahol nagy termetű játékosaink vannak.

A mieink a keddi napot a családjukkal tölthetik, csak egyéni edzést kell végezniük, majd a csapat szerdán utazik el a vb-re, ahol a koppenhágai D-csoportban sorrendben Argentínával, Angolával, Katarral, Egyiptommal, valamint az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. Az első három helyezett a középdöntőbe jut, a többi az alsóházi rájátszásban az Elnöki Kupáért folytatja szereplését.

A vb győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

A teljes sajtótájékoztató

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-RE UTAZÓ KERETE
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Ferencváros), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), JAMALI Iman (Telekom Veszprém), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León, spanyol), SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány:
CSOKNYAI István és Vladan MATICS
Kapusedző:
SZATHMÁRI János

FÉRFI KÉZILABDA-VB (2019. január 10–27., Dánia és Németország)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Berlin):
Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea
B-csoport (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-csoport (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Koppenhága): Svédország, MAGYARORSZÁG, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 11., 18.00:
Argentína–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 13., 18.00: Magyarország–Angola (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 14., 15.30: Magyarország–Katar (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 16., 18.00: Magyarország–Egyiptom (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 17., 20.30: Svédország–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik