Férfi kézi: szívproblémái miatt visszavonul a Barca klasszisa

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 15:43
null
Víctor Tomás az idény végén visszavonul (Fotó: AFP, archív)
Hétfői sajtótájékoztatóján könnyek között jelentette be visszavonulását Víctor Tomás, az FC Barcelona kézilabdázója. A februárban 35. életévét betöltő klasszis szívproblémákkal bajlódik, így az idény végén befejezi pályafutását.

 

Családja, szülei és testvére, valamint csapattársai jelenlétében tartott sajtótájékoztatót Víctor Tomás, az FC Barcelona csapatkapitánya, és bejelentette, hogy az idény végén befejezi pályafutását.

„A szívem nem bírná, ha ugyanezen a magas szinten terhelném tovább, mint az elmúlt tizennyolc évben, és ez hatással lenne a civil életemre is. Normális életet szeretnék élni, ehhez arra van szükség, hogy befejezzem az élsportot. Az elmúlt huszonhárom év álomszerű volt számomra” – mondta visszavonulása kapcsán Víctor Tomás, az FC Barcelona 34 éves klasszisa.


Víctor Tomás 1998-ban került az FC Barcelona utánpótlásába, majd 18 évesen, a 2002–2003-as idényben debütált az első csapatban Valero Rivera irányítása alatt. A kiváló jobbszélső azóta 67 (!) trófeát nyert a katalánokkal, többek között három Bajnokok Ligáját, 11 spanyol bajnoki címet, 10 Király-kupát, 12 spanyol Szuperkupát és 4 Super Globe-ot is.

Az FC Barcelona bejelentette, hogy visszavonultatja Víctor Tomás mezszámát, a 8-ast.

A spanyol válogatottban 2004 és 2017 között 176 mérkőzésen 559 gólt szerzett, 2013-ban tagja volt a hazai pályán világbajnoki címet nyerő együttesnek, valamint a pekingi olimpián bronzérmes csapatnak is.

Az FC Barcelona tavaly decemberben szerződtette Blaz Jancot, a 23 éves szlovén válogatott jobbszélsőt, aki Tomás helyét veheti át hosszú távon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik