Férfi kézi SEHA-liga: ötgólos Veszprém-siker a Zagreb ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 19:37
null
Andreas Nilsson sokat dolgozott a Veszprém győzelméért (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Hazai pályán 27–22-es győzelmet aratott a Bajnokok Ligája-résztvevő PPD Zagreb ellen az MKB-MVM Veszprém a SEHA-liga szerdai mérkőzésén. A bakonyiak így továbbra is hibátlanok a bajnokságban.

 

Az első félidőben a zágrábiak alaposan megnehezítették a veszprémiek dolgát, fej fej mellett haladtak a csapatok, a 15. percben 7–7 volt az állás. Ezt követően meglépett a játékrészben főleg Andreas Nilsson és Cristian Ugalde góljaival lendületet nyerő magyar bajnok, ám a szünet előtt ismét közel volt egymáshoz a két csapat, a félidőben egy gól volt volt Carlos Ortega fiainak előnye. Az első harminc perc piros lappal zárult, miután Luka Sebetic szabaddobásból Mirsad Terzic fejét találta el. 14–13

Fordulás után jobban kezdett a Veszprém, Veszelin Vujovics ki is kérte az idejét, amikor meglépett négy góllal a hazai csapat. Az igazi fordulópont viszont csak a hajrá előtt jött el: 21–18 után sorozatban négy gólt szerzett a Gasper Marguc vezette bakonyi gárda, miközben Mirko Alilovic lehúzta a rolót a gólvonal előtt. Megtörte riválisa ellenállását a Veszprém, a hajrá már simán alakult, csupán a különbség volt kérdéses – az Ortega-csapat végül 27–22-re nyert.

FÉRFI KÉZILABDA SEHA-LIGA
9. FORDULÓ, ELŐRE HOZOTT MÉRKŐZÉS

MKB-MVM VESZPRÉM–PPD ZAGREB (horvát) 27–22 (14–13)
VESZPRÉM:
Alilovic – Gulyás 2, Iváncsik G., Schuch, Ruesga, Ilics 4 (1), Nilsson 9, Zeitz 3, Ugalde 4, Marguc 3 (2), Chema Rodríguez 2, Terzic, Sulic, Kancel. Edző: Carlos Ortega
ZAGREB: Stevanovic – Mihic 2 (1), Brozovic 3, Stepancic 3, Sprem 1, Coric, Sebetic 2, Rakovic 4 (1), Susnja, J. Valcic 1, T. Valcic 1, Obranovic 3, Kovacevic, Lukacec, Pavlovic 2. Edző: Veszelin Vujovics
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3 ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega:
– Fiatal csapat ellen szerepeltünk, amely sokat fejlődött Vujovics mester vezetésével. Sok problémával küzdünk, gratulálok a játékosainknak, hogy ennek ellenére győztünk. Mindenki hozzátette a győzelemhez a pluszteljesítményét, kiemelném a sérülten játszó Christian Zeitzet, aki az eddigi legjobb védekező teljesítményét mutatta be.
Veszelin Vujovics: – Fiatal csapatunk van, ilyen meccsekre van szükségünk a fejlődéshez. Húsz percig jól játszottunk, aztán a Veszprém sebességet váltott, ezt már nem tudtuk követni. Összességében elégedett vagyok, négy sérült játékosunk nagyon hiányzott, de így is jó mérkőzést játszottunk.
Forrás: mkb-mvmveszprem.hu

AZ ÁLLÁS
1. MKB-MVM Veszprém 7 7 0 0 224–161 21
2. Vardar 6 5 0 1 171–145 15
3. Tatran Presov 6 4 0 2 187–163 12
4. Meskov Breszt 5 4 0 1 151–132 12
5. PPD Zagreb 6 3 0 3 165–155 9
6. Metalurg 4 2 0 2 111–110 6
7. Radnicski 6 1 1 4 158–178 4
8. Borac 7 1 1 5 184–223 4
9. Nexe 6 1 0 5 139–182 3
10. Vojvodina 7 0 2 5 165–206 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik