Férfi kézi: „Pálmarsson nem tisztelte a szurkolókat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.12. 13:45
A Sport Tv Harmadik Félidő című műsorában az előttünk álló férfi kézilabda BL-szezonnal kapcsolatban Szögi Nándor, a Mol-Pick Szeged operatív igazgatója és Eklemovics Nikola, a Telekom Veszprém sportigazgatója nyilatkozott. Szóba kerültek az elvárások, az új igazolások és Aron Pálmarsson is.

A Mol-Pick Szeged 15. alkalommal indul a legrangosabb nemzetközi kézilabda-sorozatban. „Megszereztük azt a rutint a hátunk mögött lévő szezonokban, amire építhetünk a jövőben. A célkitűzéseinket is e szerint fogalmaztuk meg, idén is szeretnénk mindenképpen a legjobb nyolcba jutni. Természetesen annak függvényében, kivel kell megküzdenünk a final four-szereplésért, látjuk majd, ott milyen eséllyel lépünk pályára. Az előző idényben a PSG-vel kellett, amellyel kapcsolatban lehet úgy fogalmazni, hogy egy mini világválogatott volt, de úgy gondolom,a párizsi katlanbanegyedüli csapatként pontot szerezve büszkék lehetünk a múltkori teljesítményünkre is – fogalmazott a Harmadik Félidőben az elvárásokkal kapcsolatban Szögi Nándor, a Mol-Pick Szeged operatív igazgatója, aki hozzátette: a Barcelona, a Löwen és a Vardar is ott lesz például a Szeged riválisai között. – Fontos, hogy melyik helyezést csípjük el csoportban, persze szeretne az ember legalább a második helyen végezni, de ezek a csapatok is erre törnek. Ezért azt gondolom, a »kisebb« mérkőzéseken idegenben és hazai pályán is hozni kell minden pontot, míg a ki-ki meccseken, a nagyok ellen fognak eldőlni a végső helyezések.”„Megszereztük azt a rutint a hátunk mögött lévő szezonokban, amire építhetünk a jövőben. A célkitűzéseinket is e szerint fogalmaztuk meg, idén is szeretnénk mindenképpen a legjobb nyolcba jutni. Természetesen annak függvényében, kivel kell megküzdenünk a final four-szereplésért, látjuk majd, ott milyen eséllyel lépünk pályára. Az előző idényben a PSG-vel kellett, amellyel kapcsolatban lehet úgy fogalmazni, hogy egy mini világválogatott volt, de úgy gondolom,a párizsi katlanbanegyedüli csapatként pontot szerezve büszkék lehetünk a múltkori teljesítményünkre is – fogalmazott a Harmadik Félidőben az elvárásokkal kapcsolatban Szögi Nándor, a Mol-Pick Szeged operatív igazgatója, aki hozzátette: a Barcelona, a Löwen és a Vardar is ott lesz például a Szeged riválisai között. – Fontos, hogy melyik helyezést csípjük el csoportban, persze szeretne az ember legalább a második helyen végezni, de ezek a csapatok is erre törnek. Ezért azt gondolom, a »kisebb« mérkőzéseken idegenben és hazai pályán is hozni kell minden pontot, míg a ki-ki meccseken, a nagyok ellen fognak eldőlni a végső helyezések.”

Szóba kerültek a magyar sorozatok is: „Mi évről évre célként tűzzük magunk elé, hogy Magyarországon is nyerjünk akár kupát, akár bajnoki címet, és ha lehet úgy fogalmazni, most megfordult a szituáció: Veszprémben van egy nagy átalakulás, és reméljük, mi ezen a nagy változáson túlestünk tavaly, s a két új játékos érkezése nem fogja ennyire megváltoztatni a játékunkat. Valóban célunk továbbra is az, hogy hazai porondon valamit nyerjünk.”

Az érkezők közül az irányító Dmitrij Zsitnyikovról elmondta, kiváló párost alkot majd Stas Skubéval, és a jövőben Juan Carlos Pastor neki szánja majd a vezér szerepét, ám még egy kis idő kell, hogy elsajátítson mindent. A balszélső Stefán Sigurmannssont jól képzett, erős játékosnak tartja, aki sokat hozzá tud tenni a szegedi játékhoz, és az a cél, hogy tehermentesítse Jonas Källmant, aki az előző idényben rengeteg időt töltött a pályán.

Messze van még a szezon vége, most kezdtünk, de én bízom benne, hogy nem lesz annyi meccs, mint tavaly, jobbat és többet tudunk gyakorolni, több időt tölt együtt edzéseken a csapat, s így könnyebb is lesz játszani" – ezt már Eklemovics Nikola, a Telekom Veszprém sportigazgatója nyilatkozta a Harmadik Félidőben a ránk váró évadról. A nyáron a gárdához kerülő új edzőről, Ljubomir Vranjesről azt mondta, játékban az első dolog, amit meg szeretne változtatni, az az, hogy több kontragólt lőjön a csapat, gyorsítaná a támadásokat. A Veszprém ezzel mindig nyomás alatt tartaná az ellenfelet, több könnyű gólt szerezne. Ehhez komoly fizikum kell, és a nyári felkészülés során erre nagy figyelmet fordított a svéd szakember, akárcsak a csapategységre és az együttes körüli hangulatra:

„Nagyon sok alapszik nála azon, hogy a csapat, illetve a családok is legyenek együtt. Fontos számára a játékos, a játékos felesége és gyereke. Szeretné, ha a közösség közel lenne egymáshoz, mert úgy gondolja, hogy ezzel lehet eredményt elérni."

A Veszprém a 2017–2018-as idényben nem indul a SEHA-ligában, így jelentősen csökken a meccsszám, és a keret is kisebb, 20 fő alkotja. A sportigazgató szerint ez a létszám elég lesz, és arra is válaszolt, erősebb-e a mostani állomány, mint az egy évvel ezelőtti. „Ez a húsz játékos, aki Veszprémben kézilabdázik, csupa világsztár, extraklasszis, és olyan edző jött, aki tud velük dolgozni, így reméljük, jó eredmények lesznek. A szezon végén kiderül, erősebb-e ez a csapat, mint a tavalyi."

Sajnos igaz a hír az egyetlen SMS-sel kapcsolatban, elég szomorú, hogy egy ilyen profi játékos ilyen döntést hoz, és így cselekszik. Biztosan lesz jogi következménye. Ahogyan tudjuk, Izlandon van. Óriási problémát hozhat magával, ha ennek most nem lesz vége, más nagy klubok is attól tarthatnak, hogy egy évvel a szerződés lejárta előtt bárki közölheti, »megyek máshova«. Az biztos, hogy óriási kárt okozott a klubnak pénzügyileg, és ami engem személy szerint nagyon zavar, hogy nem tiszteli sem a szurkolókat, sem a csapattársait, sem senkit. Mi is profi kézilabdázók voltunk, de eszembe sem jutott volna, hogy ilyet csináljak, és senkinek, akivel beszéltem. Senki sem érti, hogyan lehet ez" – nyilatkozta Eklemovics Nikola Aron Pálmarssonnal kapcsolatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik