Császár Gábor válogatott mezben, 2017-ben (Fotó: Török Attila)

 

„Az magalázó kis helyzet volt számomra, ha szabad úgy mondanom – fogalmazott Császár Gábor, akit nem önmagában az viselt meg, hogy hazaküldték, hanem az, ahogyan az egész történt. – Azt gondolom, fair módon szóltam az edzőknek, hogy ha számítanak rám, én jövök, itt vagyok, segítek nagyon szívesen, mert úgy érzem, bennem van. (…) A kisfiam egy hónappal korábban született meg, nem volt egyszerű megszervezni a családdal, a gyerekekkel, a feleségemnek is rengeteget kellett áldoznia, hogy egy hónapot nem tudtam otthon segíteni. (…) Kértem őket (az edzőket), hogyha nem, akkor szóljanak, és megyek haza, hiszen annyi teendőm van, készülök majd, és jobb erőben leszek a tavaszra; nem, ők szerették volna (hogy legyek a csapattal). Jött az első dániai edzőmeccs, ami borzasztóan sikerült az egész csapatnak, mindenkinek, és azt hiszem, körülbelül ennyi volt az én pozícióm. Ott mentek még azért háttérharcok, azt gondolom, de nem akarok személyeket most kiemelni, ki kit szeretett volna és ilyesmi, mert ezzel nem is érdemes szerintem foglalkozni.”

Császár hozzátette: ha az edzőket meghallgatnák, biztosan elmondanák a saját álláspontjukat („az igazság az, hogy ezt nem beszéltük meg azóta”), de ez nem változtat azon, hogy számára nagy csalódás volt, ami történt, sőt:

„Azt hiszem, kicsit több (is), mint gondoltam, mert azt (hittem), hogy oké, ennyi, én hazamentem, megbeszéltem, kibeszéltem magamból, aztán visszamentem (a klubomhoz), csináltam. De amikor láttam, hogy az ottani meccseken nem tudtam tíz gól alatt lőni, akkor éreztem, hogy ez a frusztráltság egy kicsit jobban előjön, mert minden meccsen úgy éreztem, bizonyítanom kell saját magamnak valószínűleg. (…) Van ilyen helyzet a sportban, tudom nagyon jól, tisztában vagyok vele, de azt gondolom, nem így kellett volna történnie. Még ha nincs is rám úgymond szükség, értek a szép szóból, meg tudjuk beszélni ezt a dolgot. Azt gondolom, ennyi lett volna, és itt meg csak a legvégső, utolsó momentumban derült ki, amikor tulajdonképpen kicseréltek, hogy akkor most ez van. Szóval nem ezt vártam, de ezt kaptam. Ennyi.”

CSÁSZÁR GÁBOR BESZÉLT ARRÓL IS AZ INTERJÚBAN, HOGY

• tavaszi bokasérülése miatt két hónapra kidőlt, ám ez alkalmat kínált arra, hogy másfajta vezérszerepben segítsen a kisebb krízishelyzetben lévő svájci csapatán:
„Összehívtam a játékosokat, a csapatot, beszéltem hozzájuk egyénenként és csapatszinten. Azok alapján a tapasztalatok alapján, amiket szereztem például a válogatottban, Veszprémben és máshol, azok alapján éreztem, hogy nekem akkor mi segített, és ez most segített a csapatomon is. Ezt a szerepet be tudtam tölteni, az edzőm még mindig vezérként számol velem, leültünk vele egyeztetni az év végén, és a továbbiakban is ezt a pozíciót szánja nekem.”

• bár 35 évesen is remek formában érzi magát és 2021-ig szerződése van a klubjával, készül a visszavonulása utáni életére is:
„A klubbal már le is szerződtünk, hogy a jövő évtől, július elsejétől a második csapatnál én leszek az edző, a másodedző. Tulajdonképpen játékosedző, de más formában, a profi karrierem azért nem áldozom fel ennek, csak a junioroknál dolgozom. Lementem az elmúlt három hónapban edzéseket tartani, és nagyon élveztem. Amikor az ember a másik oldalon van, és ezt minden edző elmondja, másképp látni a dolgokat, és szeretném megtapasztalni a karrierem vége előtt, hogy ez nekem való-e, szeretném-e ezt csinálni.”

• a Schaffhausennel úgy akarnak szerepelni a BL-ben, hogy a sorozatot érintő változások után a csapat jobb helyzetben induljon a nemzetközi porondon:
„Nagyon élvezem, hogy ilyen feladatok várnak ránk, nagyon-nagyon élvezem a kézilabdát. Valószínűleg azért, mert már kevesebb idő van hátra, felértékelődnek a mérkőzések. A feleségemtől annyit kértem, hogy egész életemben stresszeltem, mi lesz a karrier után, most szeretném ezt a néhány évet élvezni, kizárni azt, hogy »Mi lesz majd?«”

A BESZÉLGETÉS ITT TEKINTHETŐ MEG TELJES EGÉSZÉBEN