Férfi kézi: Néhány játékosnak túl nagy ugrás volt az Eb – Marosi

Vágólapra másolva!
2018.01.23. 14:07
Marosi László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke úgy látja, a magyar férfiválogatott néhány játékosának túl nagy szintet kellett volna ugrania a számunkra három vereséggel véget érő Európa-bajnokságon.

„Azt gondolom, sokkal több van a csapatban, és nem csak az Európa-bajnokságon elért eredményekhez képest” – mondta a MOL-csapatnak Marosi László, aki szerint ugyanakkor néhány játékosnak túl nagy szintet kellett volna ugrania a tornán. „Azt gondolom, sokkal több van a csapatban, és nem csak az Európa-bajnokságon elért eredményekhez képest” – mondta a MOL-csapatnak Marosi László, aki szerint ugyanakkor néhány játékosnak túl nagy szintet kellett volna ugrania a tornán.

„Sok játékosnak túlságosan nagy ugrás volt ez az Eb. Néhányuknak még túl mély volt a víz, és bár van, akivel kapcsolatban ez meglepő volt, tulajdonképpen nincs min csodálkozni. Az a helyzet, hogy a válogatott játékosaink közül sokan nem számítanak húzóembernek a klubjukban, így hiába vártuk tőlük, hogy a válogatottban ilyen rövid idő alatt azzá válnak.”

Az alelnök mélyebb szakmai elemzésbe még nem bocsátkozott, azt azonban kiemelte, hogy nagyszerű szellemiségű, a végsőkig küzdő csapatunk volt. Viszont látszódott, hogy Ljubomir Vranjesnek nem volt könnyű a helyzete a csapatjáték összerakásakor, mert túl sok volt az olyan játékos, aki vagy csak támad, vagy csak védekezik a klubjában.

A 14. helyezésünk azt jelenti, hogy nem kiemeltként igen nehéz ellenfelet is kaphatunk a vb-selejtező szombat délutáni sorsolásán.

„Abszolút prioritást kell élveznie a vb-selejtezőnek, aminek úgy kell nekimennünk, hogy az életünk múlik rajta. Ha ugyanis nem jutunk ki a világbajnokságra, akkor már csak a rákövetkező Eb-n harcolhatjuk ki az olimpiai szereplés jogát, az pedig már borzasztóan nehéz feladat lenne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik