Férfi kézi NB I: újra egymásnak feszül a Veszprém és a Szeged

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 07:55
null
A veszprémi Nagy László szerint minden korábbinál veszélyesebb ellenfél lesz a fináléban a Szeged (Fotó: Török Attila)
Befejeződött a visszaszámlálás – szombaton elkezdi a férfi kézilabdázók bajnoki aranycsatáját a Szeged és a Veszprém. Az első mérkőzésre az alapszakaszban a második helyen végző gárda csarnokában, Szegeden kerül sor, a második találkozót május 20-án, vagyis pünkösdvasárnap rendezik meg Veszprémben.

Kérdés, mekkora különbség alakul ki addig egyik vagy másik gárda javára. Hatalmas ütközetet és döntetlen körüli eredményt sejtet, hogy a fogadóirodák csak minimális különbséget látnak a címvédő Veszprém javára. Lehet eső, lehet hó – ahogy a fináléban normális és elvárható.

Hogy ez a csipetnyi különbség melyik együttes felé billenti a mérleg nyelvét, jelentősen függ a kapusok és az átlövők teljesítményétől. A különbség ősszel Szegeden éppenséggel nagy volt, 30–21-es vendégsikert láttunk, majd Veszprémben 32–31-re nyert a Szeged – a két együttes bajnoki összecsapásainak 1981 óta íródó történetében ez volt a Pick harmadik győzelme Veszprémben.
Ebben az idényben az alapszakasz találkozói után a kapusok és az átlövők dicséretét zengtük, mert a kilencgólos diadalkor Mirko Alilovic védte ki leendő szegedi csapattársai szemét, míg a második meccsen a szegedi José Sierra és Marin Sego volt dicsérhető, hogy az élete meccsét játszó, tíz gólt lövő Bodó Richárdról ne is beszéljünk…

„Nem is kérdés, hogy Bodó az egyik, akire nagyon kell vigyáznunk szombaton, majd a visszavágón is, de azért én tudok mondani további tíz-tizenkét szegedit, aki szintén csúcsteljesítményre képes, erre is készültünk a héten – mondta a Nemzeti Sportnak a Veszprém csapatkapitánya, Nagy László. Az őszi találkozón sérült voltam, de nélkülem is szárnyalt a csapat, míg a visszavágón éppen a fordítottja történt. Ez volt legutóbb, és nem csoda, ha a sikertől vérszemet kapott a Szeged.”

Az áprilisi, fordulatos Magyar Kupa-fináléban is hatalmas ellenállásba ütközött a Veszprém, és csak őrületes hajrában tudott riválisa fölé kerekedni.

A szegedi Bodó Richárdot a világ legjobb védői is nehezen tudják megállítani (Fotó: Török Attila)
A szegedi Bodó Richárdot a világ legjobb védői is nehezen tudják megállítani (Fotó: Török Attila)

„A kupadöntő persze más műfaj – folytatta Nagy –, egy mérkőzésen bármi megtörténhet. A kétmeccses bajnoki döntő viszont jóval kiszámíthatóbb, az első találkozó végeredménye egyértelműen megadja az útmutatást a visszavágóra. Nekünk a védekezésre kell a legjobban ügyelnünk, valamint tilos eladnunk a labdát támadásban. A Szegednek némi előnyt jelent, hogy nálunk elég sok a sérült, legutóbb karmesterünk, Lékai Máté keze törött el, jó, ha a szlovénok elleni júniusi világbajnoki selejtezőre felépül. Irányító Győri Mátyás is, aki a térdsérüléséből nyáron térhet vissza, miként Accambray és Nilsson is. A vállát kezeltette az utóbbi hetekben Ancsin Gábor, aki szépen javul, kérdés, szerepelhet-e Szegeden.”

Bizakodóan néz a bajnokság utolsó két meccse elé Balogh Zsolt, a Szeged jobbátlövője, aki azt emelte ki, hogy együttese végre teljes kerettel állhat ki, valamennyi korábbi sérült edzhetett az utóbbi napokban.

„Az előző héten sokat futottunk, bőven volt erőnléti tréningünk is, míg ezen a héten taktikai gyakorlásokat tartottunk – mondta Balogh. – Mivel a Kiel elleni nyolcaddöntőben kiestünk a Bajnokok Ligájából, április elejétől kisebb a terhelésünk, így szinte csakis a Veszprém ellen tudtunk készülni. A bajnoki mérkőzéseinkre persze nagyon figyeltünk, okultunk az őszi botlásainkból. Döntően meghatározza az első meccs a párharc végkimenetelét, vagyis nekünk apait-anyait bele kell adnunk szombaton. E nélkül nem szerezhetünk előnyt a második találkozóra. Az már előfordult, hogy a Veszprém Szegeden ünnepelte a bajnoki aranyát, pünkösdvasárnap mi szeretnénk hasonló élménnyel hazatérni Veszprémből.”

MESTERI VÁRAKOZÁSOK
Carlos PASTOR, a Szeged edzője: – Csakis akkor győzhetünk szombaton, illetve akkor lehetünk aranyérmesek, ha még annál is jobban játszunk a döntő két meccsén, mint legutóbb, amikor nyertünk Veszprémben. Ez nem lesz könnyű, mert akkor a tudásunk legjavát adtuk, vissza akartunk vágni az őszi vereségért. Jól védekeztünk, labdát szereztünk és könnyű gólokat lőttünk. Lékai hiányozni fog ellenfelünknél, de bő a kerete, lesz helyettese, miként volt az ősszel Nagy Lászlónak is. Nincs sérültünk, felkészültünk, jó a taktikánk, csak pontosan meg kell valósítani.

Ljubomir VRANJES, a Veszprém edzője: – Pontosan, nagy iramban, a mérkőzést végig kontroll alatt tartva, nagyobb tapasztalatunkat kihasználva kell játszanunk, hogy győzhessünk Szegeden. Felelős hozzáállással a sérültjeink nélkül is meg tudjuk oldani ezt a rettentően nehéz feladatot. Az idény eddigi három mérkőzése már történelem, de azért mindháromból lehet tanulni. A bajnoki lebonyolítás sajátságos a döntővel, amelyben a szezon végén sok múlhat a szerencsén is. A sima kétfordulós bajnokságban kialakuló végeredmény korrektebb, mert abban a letisztult rendszerben menet közben van mód a korrigálásra, kevésbé fontos a szerencse vagy egy-egy sérülés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik