Férfi kézi NB I: Megpróbáljuk, de sok esélyt nem adok magunknak… – Bánhidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 07:30
A férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén a Telekom Veszprém hazai pályán 35–24-re kiütötte a címvédő Mol-Pick Szegedet, így nagyon közel került története 26. bajnoki címéhez. A találkozó után az NSO Tv stábja Bánhidi Bencével beszélgetett, aki érthetően nagyon elkeseredetten értékelt.

A Mol-Pick Szeged beállója, Bánhidi Bence szerint az első félidő éppen úgy alakult a Telekom Veszprém elleni bajnoki fináléban, ahogy szerették volna.

„A másodikban viszont bennmaradtunk az öltözőben és fejetlenség volt a pályán, rengeteg ziccert hibáztunk. Így nem lehet mérkőzést játszani, főleg nem egy bajnoki döntőt. Csalódottak és mérgesek vagyunk, sajnos ez az idei év csúf foltja, ez a csapat nem ezt érdemelné. Nem tudom, hová lett a fejünk a második félidőben. Sajnálom, hogy így alakult, otthon megpróbálunk megtenni mindent, de ez a tizenegy gól rengeteg…”

Bánhidi a videóban arról is mesél, mennyire megtörte őket az, hogy nem jutottak be a Bajnokok Ligája final fourjába.

MESTERMÉRLEG

David DAVIS, a Veszprém edzője: Újabb őrületes meccs vár ránk

Erről álmodott?
– Ez még az álmaimat is felülmúlta. Fantasztikus mérkőzés volt, amelyet a második félidőben végig uraltunk, semmi kétség nem fért a sikerünkhöz.

– A közönség már ünnepelt a végén, ön még feszülten figyelte a csatát. Ennyire kell koncentrálni nagy előnynél is?
– Kiválóan játszottunk, de a figyelemnek nem szabad lankadnia sem a pályán, sem a kispadon. Ezúttal minden összejött, csodálatos búcsúmeccsen köszönhetett el az arénától öt játékosunk, Nagy László, Momir Ilics, Mikler Roland, valamint Jamali Iman és René Toft Hansen.

Miklert megdicsérte a meccs után?
– Őt is, a többieket is. Az első félidőben a szegediek kiválóan tartották magukat, sőt a második elején kettővel vezettek. A folytatásban viszont nem volt kérdés, nagy fölényben játszottunk.

A cseréknek, netán a taktikai változtatásoknak köszönhette a Veszprém az elsöprő diadalt?
– Ugyanazt a taktikát játszottuk, mint más meccseinken, a legtöbbször a szélsőinket cseréltem. Blaz Blagotinsek kizárása után változtatnunk kellett, de megoldottuk a pótlását. A cseréink kiválóan szálltak be, főleg Petar Nenadics tett sokat, aki remekül megértette magát társaival. Mikler bravúros védései szintén hatalmasat lendítettek a játékunkon.

Eldőlt a bajnoki döntő?
– Szó sincs róla! A Szeged kiváló csapat, és láttunk már éppen elég példát arra, hogy a nagy különbség elolvadt. Győzni megyünk vasárnap Szegedre, ahol újabb őrületes meccs vár ránk.

Carlos PASTOR, a Szeged edzője: Három évet visszaléptünk

Udvariasan gratulált a veszprémieknek, de az arcára van írva a csalódottság. Van innen visszaút?
– Nagyon súlyos vereséget szenvedtünk, nehéz helyzetben vagyunk, de a bizakodást nem adhatjuk fel. Ellenfelünk a második félidőben egyszerűen állva hagyott bennünket. Nem tudtuk ott folytatni a játékot a szünet után, ahol az első játékrészben abbahagytuk, pedig addig jobbára mi kontrolláltuk a küzdelmet.

Mi volt az összeomlás oka?
– Kicsúszott a kezünkből a meccs, alig sikerült helyzetet kialakítanunk, és ha mégis, elhibáztuk. Huszonkét gólt kaptunk a szünet után. Ez nagyon sok. És erre csak tízzel válaszoltunk. Csapatom az utóbbi hónapokban remekül teljesített, felnőtt a Veszprémhez és a sportág legjobbjaihoz. Ezúttal viszont azt éreztem, három évet visszaléptünk.

Nagyon hiányzott Alen Blazevic védőjátéka, valamint Bodó Richárd és Dean Bombac góljai?
– Valóban más a védekezésünk, ha Blazevic játszik, de más csapatoknál is előfordul sérülés. Ezt a helyzetet tudni kell kezelni. Bodó nincs jó passzban, az előző idényben jobb volt a teljesítménye. Azon vagyunk, hogy újra visszanyerje az igazi formáját.

Miben reménykedhetnek a visszavágón?
Mindent meg kell tennünk, hogy a közönségünknek ne okozzunk újabb csalódást. Meg kell mutatni, hogy büszke, jó csapat vagyunk, amely fel tud állni a padlóról. Nyerni akarunk, s ezért mindent megteszünk.

A könnyeimmel küszködtem, de ilyen az élet – Mikler

„Nagy Laci nélkül ez már nem az a Veszprém” – így búcsúznak a szurkolók

FÉRFI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

TELEKOM VESZPRÉM–MOL-PICK SZEGED 35–24 (13–14)
Veszprém, 5019 néző. Vezette: Gjeding, M. Hansen (dánok)
VESZPRÉM: Sterbik – GAJIC 9 (6), NAGY L. 3, Lékai 3, B. Blagotinsek 1, MACKOVSEK 2, Manaszkov 4. Csere: MIKLER (kapus), TERZIC, A. Nilsson 3, Tönnesen 1, M. llics 1, MAHÉ 2, P. NENADICS 6. Edző: David Davis
SZEGED: Alilovic – Sostaric 2, MAQUEDA 5, Gaber, Bánhidi 3, Källman 1, Bombac. Csere: Sego (kapus), Zsitnyikov 4, J. CANELLAS 8 (4), Bodó, Sigurmannsson 1 (1), Henigman. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–1. 10. p.: 5–4. 14. p.: 6–6. 20. p.: 11–8. 23. p.: 12–11. 26. p.: 12–13. 33. p.: 15–15. 37. p.: 18–17. 41. p.: 20–17. 44. p.: 23–18. 51. p.: 28–19. 53. p.: 30–19
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 8/5

A visszavágót vasárnap 18 órától (Tv:M4 Sport; élőben az NSO-n) Szegeden rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik