Férfi kézi NB I: fölényes veszprémi siker a nyitányon

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 19:26
null
Andreas Nilsson volt a veszprémiek egyik legjobbja a Budakalász ellen (Fotó: Török Attila, archív)
A Telekom Veszprém 35–24-re legyőzte a Budakalászt a férfi kézilabda NB I 2020–2021-es idényének nyitó mérkőzésén.

 

Száznyolcvannégy nap után rendeztek ismét tétmérkőzést a Veszprém Arénában, David Davis csapata a most már Csoknyai István által irányított Budakalászt fogadta az NB I új idényének nyitó mérkőzésén, március 13. óta az első magyar férfi bajnoki találkozón.

A veszprémiek 16 fős meccskeretéből kimaradt Vladimir Cupara, Rasmus Lauge, Manuel Strlek, Kent Robin Tönnesen, Blaz Blagotinsek és Kentin Mahé is.

A Veszprém hamar meglépett 8–3-ra a Budakalásztól, ám a vendégek visszakapaszkodtak 9–8-ra, és háromszor is lehetőségük nyílt egyenlíteni, ám sem üres kapura, sem ziccerből nem tudtak betalálni. Ezt később bánhatták, mert Davis időkérése után a hazaiak a játékrész hajrájában megrázták magukat, és a szünetre négygólos előnyt építettek ki (16–12).

A második játékrész veszprémi részről Andreas Nilsson három találatával indult, majd szép gólokkal és az előny fokozatos növelésével folytatódott, a fáradó budakalásziak a 48. percben már tízgólos hátrányban voltak (30–20).

Az utolsó hat perc kezdetén a Veszprém már 13-mal is vezetett (33–20), végül 11-gyel nyert (35–24), legeredményesebb játékosa a nyolc találatából négyet hétméteresből szerző Jahja Omar volt.

A Veszprém vasárnap ismét pályára lép, ekkor a THW Kielt fogadja nagyszabású felkészülési mérkőzésen – a Budakalász elleni találkozóhoz hasonlóan nézők előtt –, majd szerdán a Csurgóval csap össze a bajnokságban, ugyancsak hazai környezetben.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
TELEKOM VESZPRÉM–BUDAKALÁSZ 35–24 (16–12)
Veszprém, 1000
néző. V.: Rontó, Szanyi
VESZPRÉM: Corrales – Marguc 5, Maqueda 3, Lékai 3, A. NILSSON 7, Borozan 2, Manaszkov 3, Csere: Székely (kapus), Moraes, Nenadics 2, J. OMAR 8 (4), Markussen 2, Ligetvári. Edző: David Davis
BUDAKALÁSZ: BOROS – Varjú 3 (1), Prokop 4, Dávid, Rotim 3, Holpert 4, Koncz 4. Csere: Radnic, PERISICS 5 (2), Fóris, Kiss B. 1. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása: 7. perc: 5–2. 12. p.: 7–3. 15. p.: 8–6. 17. p.: 8–7. 20. p.: 9–8. 24. p.: 11–10. 29. p.: 15–12. 37. p.: 21–14. 49. p.: 30–20. 51. p.: 32-20
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
David Davis: –
Az első félidőben elégedett voltam a védekezésünkkel, de elöl sok ziccert kihagytunk. Igaz, a kapusuk remekül védett, de akkor is több gólt kellett volna szereznünk, legalább a ziccerek felét. Jól folytattuk a második félidőben is, azt láttam, amit edzéseken gyakorlunk, készülünk a következő meccsre.
Csoknyai István: – Harminc-negyven percig próbáltuk tartani a nagyon fegyelmezetten játszó Veszprém tempóját, próbáltunk tapadni rájuk, és azt a gyors kézilabdát játszani, amit ránk erőltettek. A harmincöt gól mutatja, hogy nem volt olyan feszes a védelem, és volt negyedóra, amikor helyzeteket se nagyon tudtunk kialakítani, így még mi örülhetünk ennek a tizenegy gólos vereségnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik