Férfi kézi NB I: Borozan debütálásként megszórta a Füredet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.25. 20:27
null
Borozan hét gólt lőtt a Fürednek (Fotó: telekomveszprem.hu)
A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 12 góllal legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézilabda NB I-ben. Első magyar bajnokiját játszotta David Davis csapatában Vuko Borozan, aki hétszer talált be a vendégeknek.

 

Három nap alatt a második meccsét játszotta a Veszprém az NB I-ben, ezúttal a legutóbbi 4. helyezett, a Balatonfüred volt az ellenfél. A nyári igazolások közül első magyar bajnokiján kapott szerepet Vuko Borozan és Rogerio Moraes.

A Veszprém egy 5–1-es sorozattal nyitott, megadva az alaphangot. Védekezésben Andreas Nilsson és Blaz Blagotinsek meghatározó volt, a fürediek sokszor nem találták az ellenszert. A hazaiak tudatosan törekedtek a gyors befejezésekre, és irányítóban Petar Nenadics is mutatott rá jellemző szép megoldásokat: a szünetben héttel mentek a hazaiak.

A folytatásban Borozan is kitett magáért, nagy bombákat eresztett meg a Füred kapujába, a különbség pedig folyamatosan tíz körül ingadozott, a végén 12-vel nyert a címvédő.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
TELEKOM VESZPRÉM–BALATONFÜREDI KSE 40–28 (23–16)
Veszprém,
2859 néző. Vezette: Horváth P., Marton.
VESZPRÉM: STERBIK – GAJIC 6, Tönnesen 2, Blagotinsek 1, Nilsson 4, Lauge 2, MANASZKOV 6 (2). Csere: Cupara (kapus), NENADICS 5, Moraes, Lékai 3, Jahja 4 (1), Marguc, BOROZAN 7. Edző: David Davis
BALATONFÜRED: Bősz – Rodriguez 2, Jimenez 2 (1), Szöllősi B. 2, TOPIC 5, Sinkel 1, Bóka 1. Csere: Andó, Fazekas (kapusok), Kemény 4, SZTEVANOVICS 4, MÁTHÉ 5 (1), Németh B. 2, Ág, Déber, Varga M. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása: 4. perc: 3–1. 10. p.: 7–3. 14. p: 10–6. 22. p: 18–11. 35. p: 26–18. 40. p: 29–19. 49. p: 34–24. 56. p: 38–27
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
David Davis:
– Elégedett vagyok a játékkal, mindenki tudta a helyét. A védekezésünkön azonban még van mit javítani, szerintem a huszonnyolc kapott gól túl sok. Ezen mindenképpen dolgoznunk kell a folytatásban. A győzelem és a megszerzett két pont viszont örömteli. Sokan kétségekkel fogadták Omar Jahja érkezését, ám én sokat dolgoztam vele együtt az egyiptomi válogatottban és tudtam, mire képes. Ma is bebizonyította, nem véletlenül igazolta át klubunk.
Csoknyai István: – A Veszprém jó játékkal, nagy akarattal és komoly sebességgel nyerte meg ezt a találkozót. Azt reméltem, a védekezésünk feszesebb lesz, főleg a nagy lövők, illetve a beállók körül, azonban nem azt kaptam, amit vártam, és sajnos a kapusteljesítményünk is gyenge volt. Támadásban csináltunk szép dolgokat, azonban Sterbik remek védései meghatározták a produktumunkat. A Veszprém végig kontroll alatt tartotta a meccset, látjuk, hová kell eljutnunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik