Férfi kézi NB I: a Veszprém a végjátékban kerekedett a Fradi fölé

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.26. 19:29
A Telekom Veszprém nagy küzdelemben 35–30-as győzelmet aratott a Ferencváros vendégeként, míg a Mol-Pick Szeged gólzáporos mérkőzésen verte meg az Egert a férfi kézilabda NB I-ben kedden.
Nagy Bence (balra) főleg az első félidőben játszott remekül a Veszprém ellen – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Dömötör Csaba)
Nagy Bence (balra) főleg az első félidőben játszott remekül a Veszprém ellen – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Dömötör Csaba)

 

Ha csak a tabellán elfoglalt pozíciókra pillantunk, akkor rangadóra került sor a Népligetben, az Elek Gyula Arénában, ahol a harmadik helyezett Ferencváros a második Veszprémet fogadta.

Mindkét csapat nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe, alig-alig hibáztak támadást a csapatok, hazai részről főleg Nagy Bence volt elemében, az első félidőben hét óriási gólt ragasztott a veszprémi kapuba. A hazaiaknak tehát szinte minden összejött, de így sem tudták leszakítani a címvédőt, amely egy alkalommal háromgólos hátrányt is ledolgozott, ám a félidőre így is mínusz eggyel vonulhatott (18–17).

A szünet után a Fradi megint ellépett hárommal (23–20), az idő előrehaladtával azonban a támadásaiba egyre több hiba csúszott, így a Veszprém megint hamar egyenlített, sőt a 44. percben a mérkőzésen először a vezetést is átvette (24–25).

Horváth Attila, az FTC vezetőedzője időkéréssel reagált az eredmény alakulására: „Elkezdtek keménykedni, ne sz.rjunk be” – mondta játékosainak. A ferencvárosi játékosok nem is ijedtek meg, ami erejükből tellett, azt az utolsó negyedórában is megtették, ám a Veszprém fizikailag sokkal jobban bírta a végjátékot, és a heteseit magabiztosan értékesítő (5/5) Dragan Gajic vezérletével öt góllal megnyerte a találkozót.

A Veszprém első számú riválisa, a Szeged gólgazdag meccsen győzte le az Egert (45–32). A Tisza-parti együttesben Mario Sostaric tíz, ifjabb Rosta Miklós nyolc találatig jutott.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
FTC-HUNGAROCONTROLL–TELEKOM VESZPRÉM 30–35 (18–17)
Elek Gyula Aréna, 1000
néző. V: Altmár, Horváth M.
FTC: Zernovic – Bujdosó 1 (1), SCHAFFER 5, ANDJELICS 6, DEBRECZENI 3, NAGY B. 8, Kovacsics P. 2. Csere: Merkovszki (kapus), Schuch, Burony 1, Mikita J., Bohács 1, Imre B. 2, Ivanovics 1, Prainer, Kiss B. Edző: Horváth Attila
VESZPRÉM: Székely – GAJIC 8 (5), JAHJA 6, Blagotinsek 2, MACKOVSEK 5, Terzic, Manaszkov 4. Csere: Cupara (kapus), Lauge 2, Moraes 2, Borozan 1, NENADICS 4, Nilsson 1. Edző: David Davis
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–3. 14. p.: 10–7. 19. p.: 11–11. 25. p.: 15–14. 35. p.: 22–19. 42. p.: 24–24. 47. p.: 26–28. 53. p.: 27–32
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila:
– Fantasztikusan küzdöttünk, negyvenöt percig jól is játszottunk, utána felőrölt minket a hosszabb kispaddal rendelkező és jobb játékerőt képviselő Veszprém. Örülök, hogy fiatal játékosaim is pályára kerülhettek, és nem is vallottak szégyent.
David Davis: – Remek mérkőzést játszottunk a ragyogó szezont futó Ferencváros ellen, amely nem véletlenül áll a harmadik helyen. A játékvezetők nem büntették megfelelően a beálló ellen elkövetett szabálytalanságokat.

MOL PICK SZEGED–SBS EGER 45–32 (23–14)
Szeged, 1600
néző. V: Fekete T., Tóth D.
SZEGED: Alilovic – SOSTARIC 10 (1), Maqueda 2, Henigman 4, Bánhidi 2, Canellas 3, ZSITNYIKOV 6. Csere: Nagy M. (kapus), Bombac 2, ROSTA M. 8, KASPÁREK 6, Radivojevics 1, Bajus B. 1. Edző: Juan Carlos Pastor
EGER: Cvetkovszki – LEZÁK 5 (2), Tóth A. 3, SCHMID 5, FÜZI 7, Bernatonis 1, Molnár B. 3. Csere: Moscoso (kapus), Papp G. 1, Tóth R. 2 (1), Száva 1, Mándy 2, Szepesi 2, Kiss G. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 7. p.: 6–3. 11. p.: 10–5. 16. p.: 13–7. 21. p.: 17–9. 27. p.: 19–13. 33. p.: 25–14. 39. p.: 29–20. 45. p.: 34–22. 49. p.: 37–26. 54. p.: 40–27
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor:
– Negyvennyolc órával a Celje elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzés után néhány kulcsjátékosomat pihentettem, helyettük sok játékpercet adtam fiataljainknak.
Tóth Edmond: – A mérkőzéstől azt kaptam, amire számítottam, a fáradt Szeged ellen igyekeztünk sok gólt lőni, amit teljesítettünk. Védekezésünk sebezhető volt, amit gólokkal büntetett ellenfelünk.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 12 12 446–289 +157 24
2. Veszprém 11 11 401–270 +131 22
3. FTC 11 7 4 315–301 +14 14
4. Gyöngyös 10 6 1 3 300–274 +26 13
5. Tatabánya 10 6 4 278–260 +18 12
6. Csurgó 10 5 1 4 252–259 –7 11
7. Balatonfüred 10 5 1 4 274–282 –8 11
8. Komló 11 4 2 5 285–296 –11 10
9. Eger 11 4 1 6 301–349 –48 9
10. Dabas 11 3 1 7 270–326 –56 7
11. Mezőkövesd 9 1 3 5 215–258 –43 5
12. Budakalász 10 2 8 257–286 –29 4
13. Orosháza 10 1 1 8 247–298 –51 3
14. Vác 10 1 9 223–316 –93 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik