Férfi kézi NB I: a Szeged nyolc, a Veszprém 14 góllal győzött

THÉKES ISTVÁN/NSOTHÉKES ISTVÁN/NSO
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 19:43
null
Nyolcgólos győzelemmel rajtolt a Szeged (Fotó: pickhandball.hu)
A bajnoki címvédő Telekom Veszprém hazai pályán 40–26-ra nyert a Vác ellen a férfi kézilabda NB I 2019–2020-as idényének – papíron – első fordulójában. Az ezüstérmes Mol-Pick Szeged a Csurgót verte meg nyolc góllal, 29–21-re. Megszenvedett a győzelemét a Grundfos Tatabánya, az Eger otthonában szünetben még kétgólos hátrányban volt, de végül kettővel nyert. Az FTC 26–25-re legyőzte a Komlót. A zöld-fehérek a szünetben még nyolc góllal vezettek, ám a végén izgulniuk kellett a győzelemért.


A bajnoki döntő visszavágója (május 26., 27–27) óta a szegedi publikum először láthatta kedvenceit tétmérkőzésen. A 97 napos böjt miatt is zsúfolt lelátók előtt kezdte el 44. élvonalbeli szereplését Csongrád megye és a város legnépszerűbb csapata. A fokozott érdeklődés az új „szerzemények” bemutatkozásának is szólt, akik közül Luka Stepancic a Paris SG–ből érkezett, míg Bogdan Radivojevics a német Löwen mezét cserélte kék-fehérre.

A magyar „páros” tagjai közül Mikler Roland öt év elteltével a címvédő Telekom-Veszprémből tért vissza egykori sikerei színhelyére, az Újszegedi Sportcsarnokba, a legnagyobb magyar tehetség, ifjabb Rosta Miklós pedig az elmúlt idényben a bronzérmes Tatabányát erősítette. A szegedi premier után erőltetett menet vár Bodó Richárdékra, ugyanis 28 nap alatt négy bajnoki és három BL-csoportmérkőzésen kell helytállniuk.

A nyitány előtt Juan Carlos Pastor, a Mol-Pick Szeged mestere elmondta, a megerőltető szlovéniai edzőtáborozás miatt még tompák együttese tagjai, főként gyorsaságban kell fejlődniük. Mindenkit biztosított, hogy a szeptember 14-i, Barcelona elleni hazai BL–rajtra éles lesz csapata. A Csurgó elleni hatvan percet a válogatott beállója, Bánhidi Bence és az izlandi szélső, Stefán Sigurmannsson sérülés miatt a lelátóról nézte végig. Velük ellentétben keretbe került az egykori szegedi klasszis átlövő, Bajusz Sándor Brúnó nevű 18 éves fia, aki élete első NB I-es összecsapásán lépett pályára.

A mozgalmas első öt percben Jonas Kälmann ziccert, míg Bogdan Radivojevics két hetest értékesített, miközben Nagy Szabolcs hibázott a büntetővonalról. Nem várt fordulatként a 15. percben a somogyiak emberelőnyben a vezetésért támadtak. Ekkor még eredménytelenül, ám a 22. percben Leimeter Csaba átlövésből juttatta vezetéshez csapatát (8–9). Az első játékrész hajrájában gyors lerohanások végén elsősorban Dmitrij Zsitnyikov eredményességének köszönhetően vette vissza a vezetést a Szeged. A nagy szívvel küzdő dunántúliak sokáig lépést tartottak BL-induló ellenfelükkel, a hazai szurkolóknak 44 percig kellett várniuk az első ötgólos vezetésre (21–16). Az utolsó percekben a Szeged tovább növelte előnyét, ám a vendégcsapat így is minden dicséretet megérdemel sportszerű és lelkes játékáért.

FÉRFI KÉZILABDA KÉZI NB I
1. FORDULÓ

MOL PICK SZEGED–CSURGÓI KK 29–21 (14–11)
Szeged, 2000
néző. V: Nagy F., Túróczy
SZEGED: Mikler – RADIVOJEVICS 9 (4), Maqueda 1, Gaber, Blazevic, KÄLMANN 7, BOMBAC 3
Csere:
ALILOVIC (kapus), Bodó 2, Canellas, Kaspárek 1, ZSITNYIKOV 5, Szepancic 1, Henigman, ifj. Rosta M., Bajusz B.
Edző:
Carlos Pastor
CSURGÓ:
Zaponsek – Gephardt 1, LEIMETER 4, Hanus 1, Hadziomerovic 1, Nagy Sz. 1, Kovacevic 3
Csere:
PALLAG (kapus), Potocnik 3, KERKOVITS 4 (4), Oslak, Toszkics 1, Asztrasapkin 2, Szeitl, Vasvári
Edző:
Bencze József
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–0. 9. p.: 5–2. 15. p.: 6–6. 26. p.: 11–9. 33. p.: 14–12. 39. p.: 17–16. 48. p.: 23–17. 56. p.: 28–20
Kiállítások:
6, ill. 6 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor:
– Nem tudom az okát, talán a nagy meleg miatt csúszott a labda, esetleg a koncentrációnk hagyott kívánnivalót maga után, de túl sok labdát vesztettünk el. Annak viszont örülök, hogy jól védekeztünk, és a szerzett labdákkal számos „olcsó” gólt lőttünk.
Bencze József:
– Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk. Térfélcsere után, az utolsó negyedórában viszont helyzeteket hagytunk ki, és a technikai hibáinkat gólokkal büntette ellenfelünk.

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–
OROSHÁZI FKSE-LINAMAR 32–24 (14–13)
GYÖNGYÖS:
Tóth M. – Urbán 1, Markez 4 (1), HEGEDŰS 1, Gerdán, Varsandán 2, DURIS 3
Csere:
GÖDÖR (kapus), Herceg 3, Sipeki 1, UBORNYÁK 7 (6), Vilovszki 2, Németh 2, Gábori 4, Újvári 2, Papp
Edző: Konkoly Csaba
OROSHÁZA: BUSA – Pásztor 1, Slavuljica 5, MRSULJA 5, Döme, LELE 6, NÉMETH L. 4 (2)
Csere:
Herjeczki (kapus), Orjonikidze 3, Kancel, Zubai, Kiss A., Ambrus, Bella, Molnár
Edző:
Ratko Djurkovics
Gyöngyös, 850
néző. V: Altmár K., Horváth A.
Az eredmény alakulása. 6. perc:
2–2. 12. p.: 6–4. 18. p.: 9–8. 24. p.: 12–11. 36. p.: 16–14. 42. p.: 19–18. 48. p.: 24–19. 54. p.: 29–21
Kiállítások:
6, ill. 8 perc
Hétméteresek:
9/7, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba:
– Nem sikerült mindent megvalósítanunk, amire készültünk, de így is magabiztos győzelmet tudtunk aratni a jól küzdő Orosháza ellen.
Ratko Djurkovics:
– Jól küzdöttünk, egy félidőn át tartani is tudtuk magunkat, de egy sérülés sajnos megpecsételte a sorsunkat. Megérdemelten győzött a Gyöngyös.

DABASI KC VSE–MEZŐKÖVESDI KC 32–22 (17–12)
Dabas, 1200
néző. V: Bócz L., Wiedemann V.
DABAS: HOLLÓ B. 1 – ORSZÁGH 5, Lepsényi, Szabó B. 1, Borsos 3, SZÖLLŐSI SZ. 4, KEKEZOVICS 5
Csere:
Podoba, Balogh T. (kapusok), ÁCS T. 3, Garajszki, Halász 2, Krszmancsics 1, Mikita 2, PERISICS 5 (1), Zakics
Edző:
Tomori Győző
MEZŐKÖVESD:
PÁSZTOR – Varjú 2, STANKOVIC 5, Martins 2, HORVÁTH L. 3, Halilbegovic 2 (1), MENYHÁRT 4
Csere:
Mojszilov (kapus), Jancsó 2 (1), Kovács B. 1, Sárosi, Radnic, Dávid 1
Edző:
Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 8. perc:
6–2. 19. p.: 11–8. 25. p.: 15–10. 35. p.: 19–14. 49. p.: 26–21. 56. p.: 29–21
Kiállítások:
6, ill. 8 perc
Hétméteresek:
2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző:
– A mérkőzést végig kézben tartva nyertünk, elsősorban jó védekezésünkre és kapusteljesítményünkre építve. Megyünk tovább, és készülünk a jövő heti, idegenbeli találkozónkra.
Buday Dániel: – Megérdemelten nyert a Dabas, az sem menti fel csapatomat, hogy kevés a bevethető játékosunk. Egy hetünk van javítani az első hazai találkozónkig.

FTC-HUNGAROCONTROL–SPORT 36 KOMLÓ 26–25 (17–9)
Elek Gyula Aréna, 350
néző. V: Bacs, bóna
FTC:
Zernovic – Bujdosó 6 (2), Schäffer 4, DEBRECZENI 2, Andjelics 2, Nagy B. 2, KOVACSICS P. 5
Csere:
GYŐRI (kapus), SCHUCH, Pordán 2, Ivanovics 1, Mikita 2, Lukács P.
Edző:
Horváth Attila
KOMLÓ:
Granic – Vaskó, Zobec 5, Jóga 1, JERKOVIC 6, MARKOVICS 7 (3), Szunajko 3
Csere:
SELYMES (kapus), Takács B. 1, Oláh, Grünfelder, Balázs 1, Katzirz, Szkokán 1
Edző:
Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 10. perc: 7–2. 16. p.: 9–7. 33. p.: 19–10. 45. p.: 20–18. 50. p.: 24–20
Kiállítások:
10, ill. 6 perc
Hétméteresek:
2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG

Horváth Attila: –
Megnyert mérkőzésen nehezítettük meg a saját dolgunkat, és „válogatottat” csináltunk az ellenfél kapusából. Az első félidőben azt játszottuk, amit tudunk, de a másodikban csak toltuk a felelősséget a másikra, ezért lett nehéz a mérkőzés. Meg kell tanulnunk nyerni.
Kilvinger Bálint: –
Az első félidőben támadásban rengeteget hibáztunk, és hagytuk meglógni a Fradit. Szünet után nagyon jól védekeztünk és támadtunk, s majdnem sikerült egyenlítenünk.

SBS-EGER–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 28–30 (17–15)
Eger, 700
néző. V: Fekete T., Tóth D.
EGER:
Moscoso – LEZÁK 8 (2), Tóth A. 3, SCHMID 3, FÜZI 4, BERNATONIS 4, MOLNÁR B. 5
Csere:
Kiss G., Papp G. 1, Tóth R., Rédei
Edző:
Tóth Edmond
TATABÁNYA:
Bartucz – Hornyák 2, Ancsin, Sipos, Ilyés, BOZSOVICS 7, Borzas 1
Csere:
Borbély (kapus), JUHÁSZ Á. 6, VRANJES 5, Balogh Zs. 7 (5), Győri, Szász 2
Edző:
Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–3. 12. p.: 6–4. 18. p.: 9–7. 24. p.: 12–12. 36. p.: 17–20. 42. p.: 20–24. 48. p.: 22–25. 54. p.: 25–26
Kiállítások:
6, ill. 10 perc
Hétméteresek:
2/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Tóth Edmond:
– Adtunk egy kis ízelítőt abból, milyen csapattá szeretnénk válni. A második félidőt enerváltan kezdtük, a végén ennek ellenére is volt esélyünk a pontszerzésre.
Vladan Matics:
– Juhász Ádám sérülése sokkolt bennünket. Tavaly is nagyon megszenvedtünk Egerben, és ezúttal is. A két pont most a legfontosabb, a jó játék majd jön legközelebb.

TELEKOM VESZPRÉM–VÁCI KSE 40–26 (21–12)
Veszprém Aréna, 1237
néző. Vezette: Réti, Szedmák
VESZPRÉM:
Sterbik – Marguc 2, J. Omar 2, MACKOVSEK 5 (2), STRLEK 9, A. NILSSON 5, Mahé 2 (1)
Csere:
Székely (kapus), MORAES 3, Borozan 1, Tönnesen 3, Melnyicsuk 1, Lékai 2, Gajic 4, Terzic, Bodor 1
Edző:
David Davis
VÁC:
Ulicsinyi – Nagy N. 1 (1), Kállai 3, DAVIDOVIC 5, Kocsi 1, TÖRTELI 5, Holpert 3 (1)
Csere:
Kovács J. (kapus), Antal 1, Bognár, Rédai, Rozner 3 (1), Pál 2, Németh A. 2
Edző:
Skaliczki László
Az eredmény alakulása: 4. perc: 3–1. 14. p.: 9–5. 23. p.: 14–9. 28. p.: 19–10. 38. p.: 27–17. 50. p.: 35–21. 56. p.: 39–24
Kiállítások:
2, ill. 10 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
David Davis:
– Jól indult a bajnokság, ezúttal is igyekeztünk alaposan felkészülni. Nem az számít, hány gólt lövünk, hanem az, hogy olyan elemeket gyakoroljunk, amelyeket később hasznosítani tudunk. Összességében elégedett vagyok játékosaim teljesítményével.
Skaliczki László:
– Látszik, hogy a Veszprém jó úton van, ebből kaptunk most ízelítőt. Élmény egy ilyen csapat ellen pályára lépni. Akadtak jó dolgaink, de összességében több hibát követtünk el a kelleténél, sokszor döntöttünk rosszul. Többet vártam, de annak örülök, hogy nem kaptunk ötven gólt.

BUDAKALÁSZ–BALATONFÜREDI KSE 23–25 (10–10)
Budakalász, 200
néző. V: Paska, Vastag
BUDAKALÁSZ: VÁCZI D. – Tóth Á. 2, Sinkovits B. 4, Mazák M., Török Á. 4 (2), KOLLER T. 6, Hrabák M.
Csere:
Boros T., Vasvári Zs. (kapusok), Simon B. 4 (1), CZINA, NEMES R. 2, Simotics, Gábor M. 1, Glück, Malák
Edző:
Forgács Gyula
BALATONFÜRED:
Bősz D.– P. Rodriguez. 2, MÁTHÉ D. 10 (5), SZÖLLŐSI B. 2, Topic, Shynkel 1, BÓKA B. 5
Csere
: FAZEKAS N. (kapus), Kemény L. 4, Németh B. 1, Vajda H., Varga M, Déber B., Jimenez, Sztevanovics, Ág
Edző:
Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 5. perc:
3–1. 13. p.: 5–5. 23. p.: 7–9. 40. p.: 13–15. 50. p.: 16–19. 56. p.: 19-23
Kiállítások:
8, ill. 16 perc
Hétméteresek:
6/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG

Forgács Gyula: –
Nagy küzdelemet hozott a mérkőzés, de mi a döntő szituációkban hibáztunk elöl, pedig extra kapusteljesítmény volt mögöttünk. Csalódottak vagyunk, mert szükségünk lenne az extra pontokra.
Csoknyai István: –
Óriási küzdelmet vívtunk, a látványos, szép kézilabda ezúttal elmaradt. Hektikus végjátékban sikerült nyernünk, de még messze vagyunk attól, amit szeretnénk.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Veszprém 4 4 167–101 +66 8
2. Gyöngyös 1 1 32–24 +8 2
3. Szeged 1 1 29–21 +8 2
4. Tatabánya 1 1 30–28 +2 2
5. FTC 1 1 26–25 +1 2
6. Dabas 2 1 1 49–58 –9 2
7. Balatonfüred 2 1 1 53–63 –10 2
8. Komló 1 1 25–26 –1 0
9. Budakalász 1 1 23–25 –2 0
10. Orosháza 1 1 24–32 –8 0
11. Csurgó 1 1 21–29 –8 0
12. Mezőkövesd 1 1 22–32 –10 0
13. Vác 1 1 26–40 –14 0
14. Eger 2 2 58–81 –23 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik