Férfi kézi NB I: a Szeged könnyedén intézte el a Csurgót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.05. 19:51
null
Niko Mindegía a szegediek egyik legjobbja volt a Csurgó ellen (Fotó: Fuszek Gábor)
Az előző bajnokság második és harmadik helyezettjének csatájában a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata 32–20-ra legyőzte a Csurgót hazai pályán a pontvadászat 7. fordulójában.

 

A Pick már a meccs elején megmutatta, hogy erősebb a kerete, pontosabb és gólerősebb a támadójátéka, hatékonyabb a védekezése, ráadásul Mikler Roland sorozatos bravúros védéseivel beton alapot adott csapata Pastor-stílusú, szemlátomást formálódó játékához.

Maga a mester, Carlos Pastor is elégedetten, ám csapata öt-hat gólos előnyénél is játékosait űzve, hajtva figyelte a rangadó jellegét már a szünetig elvesztő, szegedi lőgyakorlattá váló találkozót (16–10). Remekül zárt az Ilyés Ferenc vezette védelem, ugyanakkor a válogatott átlövő támadásban is együttese egyik legjobbja volt, és Niko Mindegíával külön gólversenyben állt.

A sportszerű, jó iramú, izgalmaktól mentes mérkőzésen a másik oldalon Szöllősi Szabolcs, Pordán Bálint és Lele Ákos zárta a leggyakrabban góllal az akciókat, ám csurgóiak szórványos találataira két-három góllal válaszoltak a hazaiak (21–11). És persze következett az elmaradhatatlan rászámolás...

A fáradó kapusokat mindkét tréner leültette a kispadra, majd a mezőnyben legtöbbet dogozókra is ráfért a szusszanás. A Szegedben Ancsin, Ilyés és Mindegía köré épült a támadótaktika, a csurgóiaknál Borisz Puhovszkij, Szöllősi, Vadkerti Gabriel és Djordje Golubovics játéka volt Imre Vilmos taktikai elképzeléseinek az alapja. Ez a hajrában (24–16) arra szűkült, hogy a Csurgó, amely a végén már örömjátékot játszó Szegedhez hasonlóan EHF-kupa-szereplésre készül, elkerülje a két számjegyű különbségű vereséget. Nem sikerült – a Veszprémnek itthon továbbra is a Szeged az első számú kihívója.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
7. FORDULÓ
PICK SZEGED–CSURGÓI KK 32–20
(16–10)
Szeged, 2000
néző. V: Andorka, Hucker
SZEGED:
MIKLER – Parrondo 2, Balogh Zs. 3, MINDEGÍA 5, Zubai Sz. 3, ILYÉS 4, Vadkerti A. 1. Csere: TATAI (kapus), BLAZEVIC 2, Larholm 3 (3), ANCSIN 3, Kekezovics 3, Vranjes 2, Sulc 1, Gidai. Edző: Carlos Pastor
CSURGÓ:
Wyszomirski – Aguirrezabalaga 2, Pordán 2, Herbert, Borsos 2, SZÖLLŐSI SZ. 5, Nagy M. Csere: Pallag (kapus), Lele 3 (1), Puhovszkij 2, Vadkerti G. 1, Oláh, Gazdag 1, Golubovics 1, Országh 1. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása.
6. p.: 2–2. 12. p.: 6–3. 17. p.: 9–5. 21. p.: 13–8. 27. p.: 15–9. 37. p.: 21–11. 51. p.: 24–16. 59. p.: 31–19
Kiállítások:
10, ill. 8 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Carlos Pasor:
– Remek meccset játszottunk, nagyszerű közönség előtt. Elégedett vagyok, mert látom játékosaimban, hogy hisznek önmagukban. Magas szinten védekeztünk, a támadójátékunk is sokat javult. Minden játékosunk beilleszkedik az új taktikába. Ha így folytatjuk, hamarosan sok örömet szerzünk a szurkolóknak.
Imre Vilmos:
– Csalódott vagyok mind az eredmény, mind a játékunk miatt. A szünet előtt rengeteg ziccert kihagytunk, ezért futnunk kellett az eredmény után. A Szeged semmi meglepővel sem állt elő, ám a gyenge támadójátékunk, valamint néhány visszafogott egyéni teljesítmény megpecsételte a sorsunkat.

B.BRAUN GYÖNGYÖS–OROSHÁZI FKSE-LINAMAR 28–25
(11–14)
Gyöngyös, 800
néző. V: Natkai N., Szalay Z.
GYÖNGYÖS:
Liszkai – Szalafai 3, HAJDU 6, Frey 6 (5), SÁNDOR Á., MEKARU 6, Varsandán M. 6. Csere: Holló M. (kapus), Iváncsik Á., Sándor R., Koller, DEBRECZENI 1, Oláh T. Edző: Gulyás István
OROSHÁZA:
Ivanisevics – Balda, Morva, Benmiloud 3, BUDAY 9, Czifra, Németh L. 2. Csere. Herjeczki (kapus), MILOVICS 7, Knezevics 1, Berta, MAZICS 2, Marics, Raffai 1. Edző: Vladan Jordovics
Az eredmény alakulása.
6. perc: 4–1. 12. p.: 6–4. 18. p.: 8–7. 24. p.: 10–10. 36. p.: 16–18. 42. p.: 20–19. 48. p.: 22–21. 54. p.: 25–23
Kiállítások:
8, ill. 14 perc
Hétméteresek:
5/5, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Gulyás István:
– Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem, örülök, hogy túl tudtunk lépni a csurgói mélabús játékon.
Vladan Jordovics
: – Gratulálok a hazaiaknak, játékosaim jól küzdöttek, mindent megtettünk a sikerért, nem kérhetem számon őket a vereségért.

MEZŐKÖVESDI KC–ETO SZESE-GYŐR 25–24
(12–8)
Mezőkövesd, 600
néző. V: Bacs, Bán
MEZŐKÖVESD:
KISS O. – Benis, Dukic 1, Grünfelder 3 (1), TRIVKOVIC 6, DOBÓ 7, SZEPESI 2. Csere: Kovács J. (kapus), Sipos (kapusok), Gyuris, Kovács P., Nyitrai, Bán, Molnár F., Fekete L., SZŰCS 6.
Edző:
Avar György
GYŐR:
LORGER – Terenyi 3, Németh G. 3, Hernandez, Rosta M., Rivnyák, Halász L. 3. Csere: Somogyi (kapus), Vitéz, Gubó, MOTA 9 (3), Kalmár 1, Tánczos, Gál 3, Gebhardt 2, Tóth E. Edző: Magi Serra
Az eredmény alakulása.
12. perc: 3–3. 17. p.: 7–4. 21. p.: 9–5. 33. p.: 14–10. 46. p.: 18–18. 52. p.: 20–22. 59. p.: 24–24
Kiállítások:
12, ill. 10 perc
Hétméteresek:
1/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Avar György:
– Meg van az első győzelmünk. A második félidőben hullámvölgybe kerültünk és visszajött a mérkőzésbe a Győr. Végül parázs küzdelemben harcoltuk ki sikerünket.
Magi Serra:
– Nagyon sajnáljuk, hogy elveszítettük ezt a kemény meccset. Közel álltunk akár a győzelemhez is.

GRUNDFOS-TATABÁNYA KC–PLER BUDAPEST 28–26 (14–13)
Tatabánya, 600
néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
TATABÁNYA:
Szente – HARSÁNYI G. 7 (4), MAZÁK 3, Dénes 2, ROSSONI 5, Bodó 2, Kanyó Á. 1. Csere: Paul (kapus), Djukic 2, Nenadic 2, Kiss Á. 1, Nagy Sz., Pásztor Á. 1, Nagy Á., BARTÓK D. 2, Juhász Á. Edző: Debre Viktor
PLER:
Szabó T. – Rév 3, Marczinkó 4, Bakos Gy. 3, VARGA L. 4, MIKITA 5, AUTH 5. Csere: KRÁNITZ (kapus), Bak 1, Kuzman, Vancsics 1, Zsiga D., Nagy B. Edző: Zsiga Gyula
Az eredmény alakulása.
5. perc: 3–1. 19. p.: 10–6. 22. p.: 11–10. 32. p.: 18–14. 42. p.: 19–21. 55. p.: 26–24
Kiállítások:
6, ill. 12 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor:
– Kiküzdöttük ezt a meccset, ez a PLER nem szokványos csapat. De örüljünk a győzelemnek, mert ezért is két pont jár.
Zsiga Gyula:
– Sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk, pedig nagyon közel álltunk hozzá. Jól küzdöttünk.

AZ ÁLLÁS
1. Pick Szeged 8 8 257–169 +88 16
2. MKB-MVM Veszprém 7 7 257–163 +94 14
3. Csurgói KK 8 7 1 235–179 +56 14
4. Grundfos Tatabánya KC 7 6 1 184–155 +29 13
5. B.Braun Gyöngyös 7 4 1 2 185–187 –2 9
6. Balatonfüredi KSE 8 3 2 3 202–208 –6 8
7. Váci KSE 5 2 3 120–126 –6 4
8. Orosházi FKSE 7 1 1 5 161–199 –38 3
9. Mezőkövesdi KC 7 1 1 5 158–209 –51 3
10. SZESE Győr 7 1 6 155–187 –32 2
11. Ceglédi KKSE 6 1 5 130–177 –47 2
12. PLER Budapest 7 7 162–204 –42 0
13. Provident-Juniorválogatott 4 4 86–129 –43 0
A juniorválogatott a rájátszásban nem vesz részt!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik