Férfi kézi NB I: a Szeged 40, az FTC 39 gólt lőve nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.05. 20:06
null
Mario Sostaric remekelt a Mezőkövesd ellen (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A Mol-Pick Szeged 40–19-re felülmúlta hazai pályán a Mezőkövesdet a férfi kézilabda NB I-ben. Az FTC eggyel kevesebbet, 39 gólt szerzett és nyert az Orosháza ellen szintén vendéglátóként. A Tatabánya a szünetben még hátrányban volt Komlón, végül győzni tudott.

 

 

Először jutott negyven gólig az új kiírásban a Mol-Pick Szeged csapata, a Tisza-partiaknál a sokáig maródi Mario Sostaric 14, míg a szintén sérüléséből visszatérő Stefán Sigurmannsson öt találattal vette ki részét a könnyed ujjgyakorlatnak beillő Mezőkövesd elleni sikerből.

A félidőben még hátrányban volt, de a fordulást követően kiizzadta a győzelmet Komlón a Tatabánya, amely továbbra is a Fradi otthonában elhullajtott két pontot nyögi.

Ha már Ferencváros: Horváth Attila együttese sorozatban ötödik diadalát aratta, ezúttal az Orosháza volt a szenvedő fél, s ezzel a fővárosiak megszilárdították harmadik helyüket a tabellán.

Az egriek ki-ki meccsen, egy góllal verték a Budakalászt úgy, hogy Rolandas Bernatonis 12 másodperccel a vége előtt döntött.

FÉRFI KÉZILABDA NB I

MOL PICK SZEGED–MEZŐKÖVESDI KC 40–19 (19–6)
Szeged, 1500 néző. V: Medve, Südi
SZEGED: ALILOVIC – SOSTARIC 14 (4), KASPÁREK 8, J. Canellas 1, Bánhidi 2, Zsitnyikov 2, SIGURMANNSSON 5 (2). Csere: NAGY M. (kapus), Gaber 1, Bodó 2, Henigman 3, Maqueda 2, Bombac
Edző: Juan Carlos Pastor
MEZŐKÖVESD: Pásztor I. – Varjú 2, Stankovic 3, Horváth L. 2 (1), Szöllősi O., Halilbegovic 3, Kovács B. 2. Csere: Mojszilov (kapus), Radnic 1, Menyhárt 2, Dávid 1, Jancsó, Sárosi 2, Gulácsi 1
Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 10. p.: 8–2. 14. p.: 9–4. 19. p.: 10–5. 24. p.: 13–6. 28. p.: 17–6. 33. p.: 19–8. 38. p.: 23–10. 44. p.: 28–12. 50. p.: 32–13. 56. p.: 37–16
Kiállítások: –, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor: –
Örvendetes, hogy az elmúlt hónapokban sérüléssel bajlódók közül Mario Sostaric és Stefán Sigurmannsson jó és eredményes játékkal tért vissza. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a fiatalok közül Rosta Miklós betegség, Bajus Brúnó pedig sérülés miatt maradt távol. Fontos két hét előtt állunk, a keret valamennyi tagjára számítunk.
Buday Dániel: – A felek között meglévő óriási tudásbeli különbség a várakozásnak megfelelően realizálódott. Kis csapat vagyunk, a mi életünkben örömteli esemény, hogy fiataljaink közül Sárosi Balázs és Gulácsi Bálint jó játékkal hálálta meg a bizalmat.

FTC-HUNGAROCONTROL–OROSHÁZI FKSE-VINAMAR 39–27 (23–12)
Elek Gyula Aréna, 400 néző. V: Paska, Vastag
FTC: ZERNOVIC – Bujdosó 3 (1), SCHÄFFER 6 (2), Andjelics 4, Debreczeni 2, Nagy B. 4, KOVACSICS P. 6. Csere: Győri K. (kapus), SCHUCH 1, Mikita 3, Pordán 3, Bohács, Imre 1, Kiss B. 2, Ivanovics, PRAINER 4
Edző: Horváth Attila
OROSHÁZA: Herjeczki – PÁSZTOR M. 5, Zubai 3, Ordzsonikidze 4, Kancel, Döme 1, Németh L. 4. Csere: Majdán (kapus), Szlavuljica 2, LELE 6 (2), Bella 1, Ambrus, Kiss A., Molnár G. 1
Edző: Ratko Djurkovics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 14. p.: 10–5. 23. p.: 17–7. 27. p.: 21–10. 34. p.: 23–15. 41. p.: 28–19. 48. p.: 29–23. 55. p.: 34–26
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila: –
Csapatom nagyszerűen kézilabdázott, szellemesen támadtunk és fegyelmezetten védekeztünk, csak a második félidő elején volt egy kisebb megingásunk. Győzelmünket a napokban elhunyt Kele Miklós emlékének ajánljuk.
Ratko Djurkovics: – Csak egy csapat volt a pályán, a Fradi. Igaz, hogy vannak hiányzóink, de ez a hozzáállás elfogadhatatlan. Elemeznünk kell a helyzetünket, mert olyan mérkőzéseink következnek, amelyeken lehet keresnivalónk.

SBS-EGER–BUDAKALÁSZ KZRT 22–21 (15–12)
Eger, 850 néző. V: Altmár K., Horváth M.
EGER: CVETKOVSZKI – LEZÁK 9 (3), RÉDEI 5, Schmid 2, Füzi 2, Bernatonis 2, Molnár B. 1. Csere: KISS G., Papp G., Tóth R., Tóth A. 1
Edző: Tóth Edmond
BUDAKALÁSZ: Váczi – Tóth Á. 3, Simotics, KOLLER 5 (1), Török 1, Mazák, Simon B. 4. Csere: BOROS 1 (kapus), Sinkovits 4, Czina, Váczi M. 1, Nemes 1, Gábor 1
Edző: Forgács Gyula
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–0. 12. p.: 7–4. 18. p.: 10–6. 24. p.: 11–9. 36. p.: 16–14. 42. p.: 17–15. 48. p.: 19–17. 54. p.: 20–19
Kiállítások: 10, ill., 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill., 2/1
MESTERMÉRLEG
Tóth Edmond: –
Jól kezdtünk, már-már túl jól. Ilyenkor ha adódik egy rosszabb időszak, nehezebb új lendületet venni. A végjátékban a szerencse is mellénk szegődött.
Forgács Gyula: – Hektikus mérkőzésen végig üldöztük az ellenfelet. Többször is átvehettük volna a vezetést, de a döntő szituációkban megremegett a kéz. A végjátékban is volt lehetőségünk a pontszerzésre, ám nem tudtunk élni vele.

DABASI KC VSE–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS 24–31 (12–17)
Dabas, 1000 néző. V: Andorka M., Hucker R.
DABAS: Holló – Országh 1, Lepsényi, SZÖLLŐSI SZ. 3, BORSOS 4 KRSZMANCSICS 6, Kekezovics. Csere: Balogh T. (kapus), Ács 1, Halász, Perisics 2, Mikita B. 1, Milenkovics, Szabó B. 1, ZAKICS 5 (2), Garajszki
Edző: Tomori Győző
GYÖNGYÖS: TÓTH M. – Gábori 1, HERCEG 8, DURIS 2, Vilovszki, MARKEZ 5, Varsandán 2. Csere:Buzogány (kapus), Papp B. 1, Urbán 1, Németh T. 2, Sipeki 1, UBORNYÁK 2, HEGEDŰS 6 (3), Gerdán, Újvári
Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 8. perc: 2–3. 16. p.: 6–8. 24. p.: 9–12. 35. p.: 14–19. 49. p.: 20–25. 56. p.: 23–29
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző: –
A mentálisan erősebb csapat nyerte meg a mérkőzést.
Konkoly Csaba: – Nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt két évben, ennek bizonyítéka a Dabason megszerzett két pont, ami négyet fog érni, mert nagyon erős a középmezőny. Büszke vagyok a fiúkra.

SPORT 36 KOMLÓ–GRUNDFOS TATABÁNYA 20–24 (14–13)
Komló, 900 néző. V: Nagy F., Túróczy
KOMLÓ: GRANIC – Szkokán 2, Grünfelder, Balázs S., Katzirz, Jerkovic 4, Markovics 5 (3). Csere: Djurdjevics (kapus), Takács B. 2 (1), Oláh T. 3, Szunajko F., ZOBEC 3, Jóga 1, Vaskó
Edző: Kilvinger Bálint
TATABÁNYA: Bartucz – Hornyák 1, Ancsin 1, GYŐRI M. 2, Vranjes 2, BOZSOVICS 6, VUJOVICS 9 (4). Csere: BORBÉLY (kapus), Sipos A., Ilyés, Borzas, Balogh Zs. 3, Szász
Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 14. perc: 5–6. 21. p.: 9–11. 41. p.: 15–18. 54. p.: 17–21
Kiállítások: 14, ill. 14 perc
Hétméteresek: 7/4, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Kilvinger Bálint: –
A második félidő eleje meghatározta a mérkőzést, akkor nemigen tudtunk kapura lőni.
Vladan Matics: – Nagyon nehéz találkozó volt, de erre számítottunk is. Remélem, ez a győzelem önbizalmat ad, amire szükségünk van, hiszen a Fradi elleni vereség miatt nagy rajtunk a nyomás. Korrekt meccset játszottunk, nem hiszem, hogy Komlóról bárki könnyen vinné el a két pontot.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 6 6 231–148 +83 12
2. Szeged 6 6 212–139 +73 12
3. FTC 5 5 148–125 +23 10
4. Gyöngyös 5 4 1 152–127 +25 8
5. Balatonfüred 5 3 1 1 138–139 –1 7
6. Dabas 6 3 1 2 150–160 –10 7
7. Csurgó 5 2 1 2 118–122 –4 5
8. Eger 6 2 1 3 159–185 –26 5
9. Tatabánya 5 2 3 135–147 –12 4
10. Komló 5 1 1 3 113–128 –15 3
11. Mezőkövesd 4 1 3 89–126 –37 1
12. Budakalász 6 6 141–163 –22 0
13. Orosháza 5 5 124–156 –32 0
14. Vác 5 5 115–160 –45 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik