Férfi kézi NB I: a Ferencváros fölényesen nyert Mezőkövesden

Vágólapra másolva!
2019.09.28. 20:38
A férfi kézilabda NB I 4. fordulójában a Gyöngyös hazai pályán 30–24-re legyőzte a Csurgót, a Balatonfüred 32–25-re nyert az Eger ellen, a Dabas pedig 23–20-ra győzött Budakalászon.

A Dabas a papírformának megfelelően erősebben kezdett, Szöllősi Szabolcs góljával a 13. percben 1–6-os állást mutatott az eredményjelző. A Budakalász azonban nem adta fel, az első félidőben ötször eredményes Török Ádám vezérletével folyamatosan kapaszkodott, sőt, a szünetre már előnnyel mehetett (11–10)!

A fordulást követően azonban a vendégek visszavették a kezdeményezést, a 40. percben három (14–17), a 49. percben öt (15–20) volt közte, így a végére már nem maradt kérdés (20–23).
Dabas a papírformának megfelelően erősebben kezdett, Szöllősi Szabolcs góljával a 13. percben 1–6-os állást mutatott az eredményjelző. A Budakalász azonban nem adta fel, az első félidőben ötször eredményes Török Ádám vezérletével folyamatosan kapaszkodott, sőt, a szünetre már előnnyel mehetett (11–10)!

A fordulást követően azonban a vendégek visszavették a kezdeményezést, a 40. percben három (14–17), a 49. percben öt (15–20) volt közte, így a végére már nem maradt kérdés (20–23).

A nap záró mérkőzésén a Mezőkövesd az 5. percig tartotta a Ferencváros tempóját (2–2), ekkor azonban tízperces gólcsend következett, ami gyakorlatilag el is döntötte a meccset (2–8). A közte hat a szünetre is megmaradt (8–14), s a 42. percben már tíz volt a felek között (12–22). Az 50. percben 14–25 volt az állás, ehhez képest a hatgólos vereség kifejezetten hízelgő a házigazda szempontjából (21–27).

FÉRFI KÉZILABDA NB I

BALATONFÜREDI KSE–SBS-EGER 32–25 (16–13)
Balatonfüred, 500 néző. Vezette: Hargitai, Markó
BALATONFÜRED: Fazekas – P. Rodríguez 3 (2), KEMÉNY 3, TOPICS 4, SINKEL 4, SZŐLLŐSI B. 4, Bóka 1. Csere: BŐSZ 1, Andó (kapusok), Vajda, Déber, Németh B. 1, Sztevanovics 2, Ág 2, MÁTHÉ 5, Jiménez 2 (1). Edző: Csoknyai István
EGER: Cvetkovszki – LEZÁK 4 (2), Tóth A. 1, SCHMID 5, Molnár B. 2, Bernatonis 2, FÜZI 7. Csere: Moscoso (kapus), Kiss G., Péter, Szepesi, Tóth R. 1 (1), RÉDEI 3, Hajas, Mándy, Papp G. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–2. 13. p.: 8–3. 17. p.: 10–7. 25. p.: 12–11. 34. p.: 19–15. 41. p.: 21–19. 48. p.: 25–19. 55. p.: 28–23
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István: –
Sajnos sokáig nem tudtuk a lendületes, jó játékunkat játszani, és hiányoztak a kontragólok is. Az utolsó negyedórában kézilabdáztunk úgy, hogy az biztos győzelmet eredményezett.
Tóth Edmond: – A támadójátékunkkal elégedett vagyok, de védekezésben nem találtuk meg a fürediek játékának ellenszerét.

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–CSURGÓI KK 30–24 (18–12)
Gyöngyös, 800 néző. Vezette: Medve R., Südi P.
GYÖNGYÖS: BUZOGÁNY – Gábori 1, MARKEZ 9 (1), DURIS 3, VILOVSZKI 3, HERCEG 6, Németh T. 1. Csere: Tóth M. (kapus), Papp B. 2 (1), GERDÁN, Ubornyák 2, Hegedűs M. 1, Urbán 1, Sipeki 1, Újvari. Edző: Konkoly Csaba
CSURGÓ: Zaponsek – Vaszics 1, ASZTRASAPKIN 9 (5), Hadziomerovic 1, Potocnik 2, Toszkics 1, Oslak. Csere: Pallag (kapus), A. Kovacevic 1, Nagy Sz. 2, HANUSZ 4, Leimeter, Cehte, Vasvári, Gebhardt 3, Szeitl. Edző: Bencze József
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 12. p.: 8–5. 18. p.: 13–7. 24. p.: 15–9. 36. p.: 20–14. 42. p.: 22–16. 48. p.: 25–18. 54. p.: 28–20
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: –
Rangadóra készültünk, s arra, hogy megmutassuk, az idén felzárkózhatunk a legjobbak mögé. Hátulról építkeztünk kiváló kapusteljesítménnyel, stabil védekezéssel, elöl pedig színes támadójátékot nyújtottunk. Adódtak ugyan hullámvölgyeink, de a csereként pályára lépők mindig lendítettek a játékon. Nagybetűs csapat voltunk.
Bencze József: – Leiskolázott bennünket a Gyöngyös, a játék minden elemében fölénk nőtt. A helyzetek kimaradtak, a védelmünk átjáróház volt. A hazaiak végig kézben tartották a mérkőzést. Javulni kell, mert bajba kerülünk.

BUDAKALÁSZ KZRT–DABASI KC VSE 20–23 (11–10)
Budakalász, 300 néző. Vezette: Nagy Ferenc, Túróczy József
BUDAKALÁSZ: VÁCZI D. – Tóth Á. 4, Sinkovits B., Nemes R., Török Á. 7, Koller T. 3 (1), Hrabák M. Csere: Boros T., Vasvári Zs.(kapusok), Simon B., Dr. Czina J., Mazák M. 1, Simotics M., Gábor M. 4, Glück Á., Váczi M. 1. Edző: Forgács Gyula
Dabas: BALOGH T.– ORSZÁGH Á. 5, Perisic I. 2, Szöllősi Sz. 4, Krsmancic M. 2, Borsos T. 2, ZAKICS B. 4 (3). Csere: Holló B. (kapus), Garajszki G., Kekezovity M., Halász L. 2, Szabó B. 1, Lepsényi S., Mikita B. 1, Ács T., Milenkovic V. Edző: Tomori Győző
Az eredmény alakulása. 8. perc: 0–4. 16. p.: 3–6. 24. p.: 9–10. 36. p.: 13–15. 45. p.: 15–19. 55. p.: 17-22
Kiállítások: 6 perc ill., 6 perc
Hétméteresek: 3/1 ill., 3/3
MESTERMÉRLEG
Forgács Gyula: –
Rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettünk, így nem lehet mérkőzést nyerni, pedig a kapusaink hétről hétre jól teljesítenek
Tomori Győző: – Hektikus mérkőzést játszottunk. Az első 10 percben nagyon koncentráltan játszottunk, főleg a védekezésben és a kapuban és így nagy előnyre tettünk szert, majd egy kicsit megzavarodtunk, így a Budakalász vissza tudott jönni a mérkőzésbe. A második félidőben ismét hatékonyak lettünk a védekezésben és így magabiztos győzelmet arattunk.

MEZŐKÖVESDI KC–FTC-HUNGAROCONTROL 21–27 (8–14)
Mezőkövesd, 600 néző. Vezette: Andorka, Hucker
MEZŐKÖVESD: Mojszilov – Varjú, Halilbegovic 4, Horváth L. 3, Stankovic 2, Martins 2, Menyhárt 2. Csere: Pásztor I. (kapus), Kovács B. 2, Jancsó 1, Szöllősi 2, Radnic 2, Gulácsi, Dávid M. 1 (1), Sárosi. Edző: Buday Dániel
FTC: Zernovic – Schuch, NAGY B. 7, Debreczeni 3, Mikita 3, Bujdosó 2, Kovacsics 1.Csere: Győri (kapus), Holdosi, Szakály, Imre B., ANDJELICS 4, Bohács, Prainer, Schäfer 1, IVANOVICS 6. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 12. perc: 2–8. 24. p.: 7–13. 37. p.: 9–17. 42. p.: 12–22. 50. p.: 14–25
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: –
Nem tudom, miért van az, hogy hazai pályán félve kezdünk, amikor most még veszítenivalónk sem volt. Miközben ziccereket és heteseket hagytunk ki, az FTC végig tartotta megszerzett nagy előnyét. El kell gondolkodnunk a hogyan továbbról. Persze nagy baj nincs, hiszen sok mérkőzés van még hátra.
Horváth Attila: – Heti munkánkból várható volt ez az eredmény. Amit megbeszéltünk, hogy kemény védekezésből építkezünk, teljesítettük. Elöl lazán támadtunk, a végét azonban sajnálom, mert nagyon sok gólt kaptunk.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Veszprém 6 6 231–148 +83 12
2. Szeged 5 5 172–120 +52 10
3. FTC 4 4 109–98 +11 8
4. Balatonfüred 5 3 1 1 138–139 –1 7
5. Dabas 5 3 1 1 126–129 –3 7
6. Gyöngyös 4 3 1 121–103 +18 6
7. Csurgó 4 1 1 2 89–99 –10 3
8. Komló 4 1 1 2 93–104 –11 3
9. Eger 5 1 1 3 137–164 –27 3
10. Tatabánya 4 1 3 111–127 –16 2
11. Mezőkövesd 3 1 2 70–86 –16 1
12. Orosháza 4 4 97–117 –20 0
13. Budakalász 5 5 120–141 –21 0
14. Vác 4 4 92–131 –39 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik