Férfi kézi MK: nem izzadt meg a Veszprém a döntőbe jutásért

Vágólapra másolva!
2019.04.06. 14:26
null
Mahé 100. gólját is meglőtte a Veszprémben (Fotó: Földi Imre)
Elsőként a Telekom Veszprém biztosította helyét a férfi kézilabda Magyar Kupa fináléjában, miután a debreceni final four elődöntőjében kiütötte a Dabast.

Az első gólt ugyan a Dabas szerezte, de a 9. percben már 7–1-re vezetett a Veszprém, megadva az elődöntő alaphangját. Látszott, hogy a címvédő végig komolyan vette a meccset, így a szünetbeli tízgólos fór után a folytatásban tovább nőtt a különbség, David Davis együttese látványos gólokat lőve 22 gólos különbséggel nyert. A Veszprém stabil védekezést mutatott, és a fal mögött Mikler Roland is kiválóan teljesített, ebből sok indulásgólt tudott elérni a bakonyi együttes, míg az ellenfél elbizonytalanodott.

Az élvonal 7. helyén álló Dabas már így is története legjobb eredményét érte el azzal, hogy – részben a szerencsés sorsolásnak köszönhetően – eljutott a kupa négyes döntőjébe. Tomori Győző vezetőedző előzetesen elmondta, a szombati találkozón elsősorban a vasárnapi bronzmeccsre készülnek – holnap megcélozhatják a dobogót, de ahhoz sokkal jobb teljesítményre lesz szükség.

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, DEBRECEN
ELŐDÖNTŐ
TELEKOM VESZPRÉM–ROTACHROM DABAS 38–16 (16–6)
Debrecen, Főnix Csarnok
, 2000 néző. V: Sándor L., Szikszay
VESZPRÉM: MIKLER – Gasper Marguc 2, Nagy L. 1, B. Blagotinsek 2, Mackovsek, M. ILICS 6 (3), Strlek 2. Csere: MAHÉ 3, A. NILSSON 5, GAJIC 7, P. Nenadics 4, Szuharev 1, Terzic, MANASZKOV 4, Lékai 1. Edző: David Davis
DABAS: Pallag – Országh 1, PERISICS 6 (4), Bíró B. 1, Szöllősi Sz. 3, Halász, M. Kekezovics 1. Csere: Holló (kapus), Borsos 1, Szimovics 1, Zakics 1 (1), Kljujko, Tokuda, Ács, Garajszki, Kiss A. 1. Edző: Tomori Győző
Az eredmény alakulása. 1. perc: 0–1. 9. p.: 7–1. 14. p.: 10–3. 23. p.: 13–4. 28. p.: 15–5. 34. p.: 19–7. 40. p.: 25–10. 49. p.: 32–12. 54. p.: 35–14
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
David Davis: – Nagyon okosan, koncentráltan, a megbeszéltek szerint játszottunk. Elégedett vagyok együttesem teljesítményével, mert végig igyekezett feszesen tartani az iramot, nagy előny birtokában sem állt le. Ez fontos volt a vasárnapi döntő előtt.
Tomori Győző: – Játékosaim kitalálták a védekezés nélküli kézilabdát... Ráadásul támadásban is buta hibákat követtek el, emiatt aztán rengeteg lerohanásos gólt kaptunk. Ezután nem lesz egyszerű a helyosztóra lelkileg összeszedni őket.

KÉSŐBB
15.15: Mol-Pick Szeged–Balatonfüredi KSE (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik