Férfi kézi: Mindkét váltás rettentően nehéz döntés volt – Mikler

– Úgy tűnt, megszokott Veszprémben, jól érzi ott magát. Miért tér vissza mégis Szegedre?
– Igen, különben ősszel nem kezdtem volna el az ötödik idényemet a klubban, miután négy éve, négy szegedi évad után egyesületet váltottam. Ez akkor rettentően nehéz döntés volt, miként a visszatérés, a szegedi hároméves szerződésem is, amelyről nem szeretnék többet mondani, mert ebben az idényben még teljes erőmmel és tudásommal a Veszprém sikereiért küzdök. A korábbi szegedi éveimről annyit, a városban és a csapatban is remekül éreztem magam, a társaimmal és vezetőkkel sem volt semmi gondom. Annak idején mégis hallgatnom kellett a józan eszemre és a nekem jót akarók szavára, mert előrébb akartam lépni. Abban az évben, vagyis 2014-ben a Veszprém kijutott a BL négyes döntőjébe Kölnbe, de még nélkülem.

– A következő három tavaszon viszont már ön állt Kölnben a kapuban.
– Fantasztikus idények voltak, kétszer a fináléba is bejutottunk.

– Az idén azonban lemaradtak Kölnről. Ezt mekkora törésnek érezte?
– Nagynak. Miként a januári Európa-bajnoki leszereplésünket is Horvátországban. Pedig ott is minden adva volt a jobb eredményhez, amihez csupán annyi kellett volna, hogy a cseheket verjük meg a csoportunkban. A dánok ellen kevesebb esélyünk volt, a spanyolokkal szemben viszont közel álltunk a bravúrhoz. De ezeket a sebeket már nem kellene feltépni...

– Azt mondják, a rossz emlékeket gyorsabban, a szépet lassabban felejti el az ember. Ön is így véli?
– Jó, akkor legyünk túl a nehezén. Az Európa-bajnoki gyötrelmek – utólag már tisztán látom – hatással voltak a klubmunkámra, a veszprémi teljesítményemre is. Igyekeztem, nagyon akartam, sokat edzettem, akadt is egy-két jobb meccsem, de hónapokba telt, mire elérkezett a fordulat, javult a formám és újra a legjobb tudásom szerint védtem.

– Még egy kis só a sebre... A szebb napok előtt és a megnyert Magyar Kupa-döntő után elbuktak a bajnoki fináléban.
– Egyetlen balszerencsés gólon múlott. Az aranyat érő gólt viszont nem lőttük be a Szegednek, amely már az előző idényben is kitett magáért, és az új szezonban is sorozatban érte el az értékes győzelmeket. Veszprémben is nyert, ráadásul nálunk a nagy fordulatra az edzőváltásig kellett várni.

– Akkor az ön szempontjából két pozitív fordulatról is beszélhetünk?
– Igen, mert a válogatottban rendkívül fontos volt a nyári siker, a továbbjutás a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőben, aztán az ősszel a klubban is sorsdöntő változást éltem át. De úgy is mondhatom, éltünk át. Ez David Davis edző érkezése volt, mert ettől kezdve újra a régi kapusedzőmmel, Haris Porobiccsal dolgozhattam. Összeszokott, eredményes páros vagyunk, és a megszokott, bevált közös munkánk eredményei gyorsan jelentkeztek.

– Jól értem a szavaiból, hogy az idény önnek csak papíron kezdődött szeptemberben?
– Pontosan. Nem öröm kimondani, de szerintem csak októbertől végzi mindenki teljes intenzitással a dolgát. Arra gondolok, hogy velünk, kapusokkal a kapusedző, vagyis Haris foglalkozik, a mezőnyjátékosokkal pedig David Davis. Ez szinte felüdülés a korábbi rendszerhez képest, amelyben persze szintén edzettünk, igyekeztünk, de egészen más, nekünk nem minden részletében ideális módszertan szerint.

– Ez azt jelenti, hogy a spanyol iskola válik be jobban a Veszprémnél is?
– Nem tudom, hogy ez a meghatározás pontosan mit takar. Sok spanyol tréner dolgozik szerte a világban, többen sikeres élcsapatokat dirigálnak, de úgy látom, nem egyforma, legfeljebb hasonló a felfogásuk a kézilabdáról.

– A naptári év végéhez közeledve jut ideje egy kis lazításra, ki tud lépni a profi sportolói életből?
– Megpróbálok minél többet foglalkozni a családommal, sok időt tölteni a feleségemmel, Katival és persze a barátainkkal. De csak egy-két nap lesz igazán relaxálós, hiszen a két ünnep között már edz a világbajnokság előtt álló válogatott.

– Az év fontos, szép, netán kellemetlen pillanatait azért talán családi körben is felidézik.
– Inkább a szépeket. Ilyen volt az olasz tengerparton eltöltött nyári szabadság. Már negyedik éve Jesolóba járunk vissza, és nem véletlenül. Az idén is a legközelebbi kézilabdázó barátaimmal, Ancsin Gáborral, Győri Mátyással és Ligetvári Patrikkal meg persze a családjukkal töltöttünk el felejthetetlen napokat a tengernél. Jesolóba újra és újra vissza kell menni, ha másért nem, a fritto misto kedvéért. Ez nem más, mint olajban sült tengeri sok minden. Ilyen csak az Adriánál kapható.

– Ilyenkor mennyire engedi el magát?
– Módjával. A finom ételeket azonban biztosan nem tolom el magam elől, és az olasz konyhát, a délies ízvilágot, a sok tengeri herkentyűt amúgy is nagyon szeretem. Erre biztosan visszaemlékezünk majd a karácsonyfa alatt Katival, akár a gödöllői lakásunkban, akár szülővárosomban, a dunaújvárosi rokonoknál.