Férfi kézi: Minden magyar edzőnek megtiszteltetés lenne ez – Csoknyai

Vágólapra másolva!
2018.10.18. 21:48
Mint ismert, az MKSZ Csoknyai Istvánt kérte fel, hogy ideiglenesen a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya legyen. A hír nyilvánosságra hozatala után a Nemzeti Sport megkérdezte Csoknyait, akinek nem lenne új a feladat, hiszen 2009 és 2010 között már dirigálta legjobbjainkat, és akkor Vladan Matics volt a másodedzője.

„Az elmúlt napokban magam is hallottam, hogy a jelöltek egyike vagyok a szövetségi kapitányi posztra, a hivatalos felkérést azonban csak csütörtökön kaptam meg mondta Csoknyai a Nemzeti Sport megkeresésére. – Nem hiszem, hogy lenne olyan magyar tréner, aki ne tartaná hatalmas megtiszteltetésnek, ha ajánlatot kap a nemzeti együttes dirigálására. Magam is ezt gondolom a felkérésről, amelyben szerepel, hogy a következő időszakban is számítanak rám a keretnél, és erről napokon belül döntenek. A szövetség vezetői azonban előbb a menedzseremmel, Szörnyi Attilával beszélik meg a felkérésem részleteit. Remélem, megállapodnak, és mindenki elégedett lehet.” „Az elmúlt napokban magam is hallottam, hogy a jelöltek egyike vagyok a szövetségi kapitányi posztra, a hivatalos felkérést azonban csak csütörtökön kaptam meg mondta Csoknyai a Nemzeti Sport megkeresésére. – Nem hiszem, hogy lenne olyan magyar tréner, aki ne tartaná hatalmas megtiszteltetésnek, ha ajánlatot kap a nemzeti együttes dirigálására. Magam is ezt gondolom a felkérésről, amelyben szerepel, hogy a következő időszakban is számítanak rám a keretnél, és erről napokon belül döntenek. A szövetség vezetői azonban előbb a menedzseremmel, Szörnyi Attilával beszélik meg a felkérésem részleteit. Remélem, megállapodnak, és mindenki elégedett lehet.”

Információnk szerint az egyeztetés már pénteken elkezdődhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik