Férfi kézi: Már nem kell mindent elölről kezdenünk – Davis

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 10:45
null
David Davis szerint sokat jelent a felkészülésnél, hogy már nem kell elölről kezdeniük mindent (Fotó: Török Attila)
A továbbra is BL-diadalra törő, immár Nagy László nélküli Veszprém kézilabdacsapatának négy fronton kell helytállnia a következő, igen izgalmasnak ígérkező idényben.

 

 

Nagy feladatok előtt
Jahja Kaled Omar jobbátlövő: „Az egyiptomi Zamalekben fejeztem be az előző idényt, és remélem, a következő két évben sokat tanulhatok, fejlődhetek Veszprémben. Sikeres idényt zártam, előző együttesemmel minden lehetséges klubsorozatot megnyertem Egyiptomban és Afrikában. Tudom, hogy itt még nagyobb feladatok várnak rám.”
Pawel Packowski jobbátlövő: „Sajnos még nem tudok teljes erővel edzeni, mert a tavasszal megsérült a térdem, amit meg kellett műteni. A keresztszalag lassan gyógyul, legalább fél évig tart a teljes felépülésem, de novemberben már ott lehetek a csapatban. Óriási bennem a várakozás, hiszen a világ egyik legerősebb, BL-esélyes együtteséhez kerültem, amit szeretnék maximálisan kihasználni.”

Két férfi Bajnokok Ligája-csapatunk, az egyaránt hétfőn edzésbe álló Szeged és Veszprém maradt a végére – az NB I-ben a további 12 gárda már hetek vagy napok óta tréningezik. Igaz, az ezüstérmes szegediek már vasárnap összegyűltek a szokásos közönségtalálkozójukra, és hasonlóan jártak el a bajnokcsapatnál is, csak a veszprémiek „nulladik” napja orvosi vizsgálattal telt. A két sztárgárda megérdemelte a néhány napos ráadáspihenőt, hiszen legjobbjaik zöme június közepén még Európa-bajnoki selejtezőn szerepelt.

Német bajnokként érkezett a Flensburgból a dán Rasmus Lauge, akit a Bundesliga legjobbjának választottak.

„Kiváló időszak áll mögöttem, és hasonlóan szeretném folytatni Veszprémben is – darálta a „kötelezőt” az irányító-balátlövő, aki aztán némi gondolkodás után válaszolt a Nemzeti Sportnak arra a kérdésére, hogy új együttesében nem érez-e némi túltengést a karmesteri poszton. – Engem nem elsősorban irányítónak, inkább balátlövőnek szerződtettek, de az irányítók többsége más belső posztokon is megállja a helyét. Láthatták ezt a veszprémi szurkolók Lékai Máté, Kentin Mahé vagy Petar Nenadics esetében is. Ez taktika, megbeszélés és edzői döntés kérdése. A kérdés és leosztás persze úgy is megvizsgálható, hogy szükség esetén az átlövők is behúzódhatnak középre, vagy akár három átlövő is támadhat. Szóval nincs baj ezzel a felállással.”

Az első edzésnap délelőttjén a csapat a veszprémi csarnok környékén futó-, délután az arénában labdás és erőnléti tréningen vett részt. Ezalatt a klub vezetősége és edzője megosztotta az újságírókkal a Telekom Veszprém terveit, reményeit és elvárásait a 2019–2020-as idényre.

TELEKOM VESZPRÉM, 2019–2020
Érkezett: Vuko Borozan (balátlövő, Vardar Szkopje), Jahja Kaled Omar (jobbátlövő, Zamalek), Pawel Packowski (jobbátlövő, Kielce), Vladimir Cupara (kapus, Kielce), Székely Márton (kapus, Tatabánya), Rasmus Lauge (irányító/balátlövő, Flensburg), Rogerio Moraes (beállós, Vardar)
Távozott: Momir Ilics (balátlövő, visszavonult), Mikler Roland (kapus, Szeged), Nagy László (jobbátlövő, visszavonult), René Toft Hansen (beállós, Benfica), Iman Jamali (balátlövő, Kristianstad?)
Edző: David Davis

„A nálunk mindig is hangoztatottakhoz képest nem tudok sok újat közölni, a Bajnokok Ligáját szeretnénk végre megnyerni, miként a SEHA-ligát is, a bajnokságban alapkövetelmény az aranyérem, a Magyar Kupát pedig vissza kell szerezni – foglalta össze David Davis edző. – Csakhogy a nyáron tovább erősödő európai élcsapatok közül legalább hét vagy nyolc ugyanezt tervezi a BL-ben, nem alaptalanul. A SEHA-ligában több fiatal játékosunk szerezhet nemzetközi meccsrutint. A hazai sorozatokban az európai kupacsapatokkal szemben számíthatunk jelentősebb ellenállásra, persze a Szeged a legfőbb riválisunk. A keretünk összeállt, és szerintem kiváló keveréke a nagyon tapasztalt, a pályája csúcsán levő és a már bizonyító, de további fejlődésre képes játékosoknak. A szakmai kérdésekről annyit, folytatjuk az eddigi stratégiánkat és taktikánkat. Már nem kell mindent elölről kezdenünk, rutinos újoncaink beilleszkedése sem okozhat nagy gondot.”

Posztonként ment végig a csapatnévsoron Nagy László sportigazgató, aki szerint ideális lenne, ha a bő keretből két azonos erősségű sort lehetne kiállítani – ez a cél a következő idényre.

„A héten itthon edzünk, jövő keddtől egy hétig magaslaton tréningezünk, aztán újra a saját csarnokunkban folytatjuk a részben átalakult csapat építését – mondta Nagy. – A klubban maradó, tanuló edzőként segítő Momir Ilics és jómagam abbahagytuk a játékot, de a vezetőség jól megoldotta a pótlásunkat. A Pánamerikai Játékokon szereplő Rogerio Moraes augusztus 8-án csatlakozik a csapathoz, Vuko Borozan és Pawel Packowski pedig szorgalmasan edz, hogy a sérülése okozta kiesést pótolja.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik