Férfi kézi: Mahéra még sokáig nem számíthat a Veszprém

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.02. 14:28
null
Mahé (pirosban) azért ebben az idény még szeretne visszatérni (Fotó: AFP)
Már korábban is akadályozta a játékban a francia válogatottal kétszeres világbajnok Kentin Mahét a térdsérülése, de így is kitartott tavaly október 2-ig, amikor aztán a Telekom Veszprém vereséggel zárult észak-macedóniai SEHA-liga-mérkőzése után már kénytelen volt bedobni a törülközőt. Négy hónap telt el azóta, de a 28 esztendős kézilabdázó visszatérésének időpontját továbbra is csak találgatni lehet.

Nehéz és bizonytalansággal teli hónapokra tekint vissza, Franciaországban műteni is kellett. Dr. Mahunka Zsolt, a veszprémi klub orvosa mondta el, hogy a térdkalács alatti ínsérülés, valamint a meszesedés okozta a szűnni nem akaró fájdalmát. Szakmai zsargon szerint kóros ugrótérd-elváltozások miatt vált elkerülhetetlenné a sebészi beavatkozás.

„A leírás pontos, amihez annyit tudok hozzátenni, hogy a műtét során megtisztították a térdemet, kiiktatták az ínsérülés okát, és azóta sokkal kevesebb a fájdalmam. Ez nem egy ritkaságszámba menő sportsérülés. Szinte minden nagy terhelésnek kitett sportolónak van ilyen meszesedése, vagy cisztája a szalagok között. Nekem is ez okozta a problémát. Szerencsémre az orvosom a műtét sikeréről tájékoztatott. Mielőtt elbocsátott, még egyszer alaposan átvizsgálta a térdemet, minden szalagomat az utolsó porcikáig, de azt is elmondta, hogy a sportolással még sokáig várnom kell” – mondta a pénteken Veszprémbe visszaérkezett Kentin Mahé az SzPress Hírszolgálatnak.

Nem unatkozott

A kényszerszünet hónapjai alatt sem tétlenkedett, amennyire a térde engedte, igyekezett karbantartani az izmait, és megőrizni az állóképességét.

„Nagyon sok időt töltöttem a konditeremben. Személyi edzővel dolgoztam, Franciaországban és Németországban is fizioterapeutához jártam. Volt dolgom bőven, szóval nem mondanám, hogy lustálkodtam. Harcoltam és dolgoztam a mihamarabbi visszatérésem érdekében.”

Lemaradt a januári Európa-bajnokságról, illetve kimaradt a francia válogatott fiaskójából.

„Én is meglepődtem, ahogyan mindenki. Dániával »karöltve« gyorsan kiestünk, ami az új lebonyolítási rendszernek is tudható be, hiszen eddig három csapat ment tovább a csoportból, míg idén csak kettő. Ez egy új kihívás volt, de fel voltunk rá készülve, ezért annyira meglepő, hogy ilyen korán búcsúztunk. Dánia is kiesett, és senki nem tudja, hogy valójában miért. A magyar válogatott viszont remekül játszott, és vastagon benne volt a dánok kiejtésében, szóval gratulálok neki. Nekünk, franciáknak viszont pár hónap múlva még megvan az esélyünk kvalifikálni magunkat az olimpiára. Remélem, addigra már a klubom, és a válogatottam rendelkezésére is állhatok.”

A magyarok dicsérete

„A magyar csapat pozitív meglepetést okozott, nem volt hatalmas kerete, amely lehetőséget adott volna a menet közbeni cserékre. Ez látszódott is a vége felé, amire kicsit elfáradtak. Ligetvári Patrik előtt kalapot emelek, nagyon jól játszott, a kapuban Mikler remek tornát zárt. Bánhidi is kitűnő volt beállóban, volt egy kilencgólos mérkőzése is. Mindenki láthatja, hogy Magyarország jó irányba halad, ami a Telekom Veszprémnek is jót tesz.”

Nyilatkozatát Kentin Mahé, akit két éve flensburgi edzője, Ljubomir Vranjes hívott Veszprémbe, a saját esélyeinek ecsetelésével zárta.

„A nullával egyenlő az esélye annak, hogy februárban, vagy márciusban bevethető állapotba tudnék kerülni. Most vagyok nagyjából félúton a felépüléssel. Marija Lojanica, a veszprémi erőnléti edző fogja megadni nekem a zöld jelzést a kicsit erőteljesebb edzésekhez, illetve a csapat fizioterapeutája, Nemanja Vucsics. Valamit még kapni szeretnék ebből az idényből és ezért mindent meg is fogok tenni” – hangsúlyozta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik