Férfi kézi: Jó és rossz visszajelzéseket is kapok David Davistól – Ligetvári Patrik

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 06:43
Ha nem is csúcsformában, de sikerre éhesen lépett pályára egymás ellen a Veszprém és a Tatabánya. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a felkészülési meccs hajrájában úgy küzdöttek a győzelemért a felek, mintha az értékes pontokat érne. A 33–31-es tatabányai sikerrel végződő találkozó után a Veszprémbe visszatérő Ligetvári Patrikkal és a sérülés miatt majd' egy évet kihagyó Juhász Ádámmal értékeltük a pályán történteket.  

„A lábam még nem százszázalékos, nem olyan, mint régen, de játékra teljesen alkalmas mondta Juhász Ádám, aki tavaly szeptemberben szenvedett súlyos térdsérülést, emiatt az előző idényt ki kellett hagynia. – Próbálom felvenni a ritmust, és úgy érzem, edzésről edzésre, meccsről meccsre egyre jobb leszek, igyekszem így folytatni. Nyilván akadnak olyan mozdulatok, amiket még nem annyira merek megcsinálni. Nem szándékosan, hanem a fejem nem engedi, de erről igyekszem leszoktatni magam. Idő kell, azért egy év kihagyás elég sok.”„A lábam még nem százszázalékos, nem olyan, mint régen, de játékra teljesen alkalmas mondta Juhász Ádám, aki tavaly szeptemberben szenvedett súlyos térdsérülést, emiatt az előző idényt ki kellett hagynia. – Próbálom felvenni a ritmust, és úgy érzem, edzésről edzésre, meccsről meccsre egyre jobb leszek, igyekszem így folytatni. Nyilván akadnak olyan mozdulatok, amiket még nem annyira merek megcsinálni. Nem szándékosan, hanem a fejem nem engedi, de erről igyekszem leszoktatni magam. Idő kell, azért egy év kihagyás elég sok.”

Ligetvári Patrik a nyáron tért vissza a Veszprémhez a spanyol La Riojától, és nem titkolt célja, hogy beverekedje magát a Bajnokok Ligája final fourban szereplő együttesbe.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a Veszprém csapatában játszhatok, hogy visszatérhettem az Arénába. Hogy milyen visszajelzéseket kaptam eddig David Davistól? Jókat és rosszakat is. De tudom, hogy bízik bennem, nekem kell élnem azzal a lehetőséggel, amit ad nekem.”

Videónkban természetesen szó esik a két együttes felkészülési mérkőzéséről, amelyből részleteket is láthatnak.

 

Ligetvári Patrik: Jó és rossz visszajelzéseket is kapok David Davistól

Ha nem is csúcsformában, de sikerre éhesen lépett pályára egymás ellen a Veszprém és a Tatabánya. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mintsem a felkészülési meccs ...



 

FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Telekom Veszprém–Grundfos Tatabánya 31–33 (15–17)
Ld:
Manaszkov 6, Nenadics 5, ill. Ancsin, Sipos 5-5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik