Férfi kézi: Elszomorító, de jó döntés született – Balogh Zsolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 19:28
Balogh Zsolt, a Grundfos Tatabánya kézilabdacsapatának magyar válogatott átlövője nem örül az európai szövetség (EHF) pénteki határozatának, melynek értelmében a férfi EHF-kupa jelenlegi idényéből hátralévő mérkőzéseket törölték a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor úgy véli, jó döntés született.

„A klubcsapatomat érintő döntés nyilván elszomorít, mert az EHF-kupában lettek volna céljaink, de összességében jól határozott az európai szövetség, miután még túl sok meccs volt hátra ebből a versenysorozatból – mondta lapunknak Balogh Zsolt.Ami a válogatottat illeti: úgy érzem, ettől függetlenül kijutottunk volna az egyiptomi világbajnokságra – erről persze az ellenfeleinknek lehet, más lett volna a véleménye. Nem titok, a Tatabányával akadtak problémáink ebben a szezonban, de most jó kis csapat van kialakulóban, főleg magyarokkal, amihez remélem, az anyagi hátteret is sikerül megteremteni.”„A klubcsapatomat érintő döntés nyilván elszomorít, mert az EHF-kupában lettek volna céljaink, de összességében jól határozott az európai szövetség, miután még túl sok meccs volt hátra ebből a versenysorozatból – mondta lapunknak Balogh Zsolt.Ami a válogatottat illeti: úgy érzem, ettől függetlenül kijutottunk volna az egyiptomi világbajnokságra – erről persze az ellenfeleinknek lehet, más lett volna a véleménye. Nem titok, a Tatabányával akadtak problémáink ebben a szezonban, de most jó kis csapat van kialakulóban, főleg magyarokkal, amihez remélem, az anyagi hátteret is sikerül megteremteni.”

A Tatabánya négy forduló után négy ponttal csoportja harmadik helyén állt az EHF-kupában, amikor a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a sorozat küzdelmeit.

ÍGY ÁLLT A TATABÁNYA CSOPORTJA
1. Füchse Berlin (német)
4 2 1 1
110–102 5
2. PAUC (francia)
4
1 2
1 102–100 4
3. Tatabánya 4
1
2
1 99–102 4
4. La Rioja (spanyol) 4
1 1 2 106–113 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik