Férfi kézi: Ehhez még nekem is hozzá kell szoknom – Pastor

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 09:15
null
Jorge Maqueda távozásával megnyílt az út Luka Stepancic előtt, igaz, a horvát egyelőre a rehabilitációját végzi (Fotó: Tumbász Hédi)
Juan Carlos Pastor, a Mol-Pick Szeged spanyol vezetőedzője már nem foglalkozik a múlttal, szerinte elég idő jut a felkészülésre, a kézilabda Bajnokok Ligája új lebonyolításához pedig alkalmazkodni kell.

Százharminchat nap hosszú idő – Szegeden ennyi telt el a legutóbbi tétmérkőzés és a nyári felkészülés kezdete között. A kézilabdázók hivatalosan hétfőn „csaptak bele a lecsóba”, az első gyakorlásról csak az egyaránt a rehabilitációját végző spanyol irányító, Joan Canellas és a horvát jobbátlövő, Luka Stepancic hiányzott. A szokásos mérlegelés után a társaságot Bubori Kornél erőnléti edző hajtotta meg, az erőnléti teszteket végül egy délutáni videózás követte.

„A legfontosabb, hogy végre hosszú idő után újra együtt lehetünk. A múlttal már nem foglalkozom, a minimum elvárásom a srácokkal szemben, hogy ugyanúgy kézilabdázzanak, ahogy eddig. Jó csapatunk van, ezt a csonka idényben is bizonyítottuk, noha nem tudtuk feltenni a koronát a teljesítményünkre” – mondta a legutóbbi évaddal kapcsolatban Juan Carlos Pastor vezetőedző, aki a koronavírus következményeként 2014 óta először maradt érem nélkül a Mol-Pick Szeged kispadján, holott az idény félbeszakításakor az NB I-ben és valószínűleg a Magyar Kupában is döntőt játszhattak volna, míg a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az északmacedón Vardar várt rájuk.

Az olimpiai bronzérmes, világbajnok, Eb-ezüstérmes, a szegediekkel EHF-kupát, bajnokságot és Magyar Kupát nyerő spanyol szakemberről köztudott, hogy minden részletre figyel, szereti kézben tartani a dolgokat, ezért csapata magaslati edzőtáborát is jó előre megszervezte. A magyar szövetség (MKSZ) azonban arra kérte a hazai klubokat, ha tehetik, maradjanak itthon. Ennek a kérésnek Pastor meglepően könnyen tett eleget...

„Az utóbbi években Roglában edzőtáboroztunk, ahol kiváló körülmények között dolgozhattunk, ám idén Szlovénia helyett Szombathelyen töltünk tíz napot, a jelenlegi helyzetben a legokosabb döntést hoztuk meg azzal, hogy Magyarországon maradtunk, remélhetőleg a Bajnokok Ligájában utazhatunk majd eleget – folytatta Pastor.  – Tudom, az együttesek nagy része már elkezdte a felkészülést, de ebből semmilyen következtetést sem lehet levonni. A BL-rajtig közel nyolc hetünk van, ennek elégnek kell lennie. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a játékosok június elseje óta egyéni edzésterv alapján készülnek, tehát nem a nulláról kezdjük a munkát. Egyelőre két edzőmeccset kötöttünk le, a többi még szervezés alatt áll.”

Azt már mi tesszük hozzá, hogy egyáltalán nincsenek elkésve, a jövőt illetően ugyanis egyelőre mindenki a sötétben tapogatódzik. Az MKSZ ajánlásában többek között az is szerepel, hogy a magyar gárdák lehetőség szerint ne utazzanak külföldre edzőmérkőzésre, felkészülési tornára, és ne kössenek le magyarországi találkozókat sem külföldi csapatok ellen. Aztán ott van még a Bajnokok Ligája is, amely nagy változásokon ment keresztül: az immár 16 csapatos elitsorozatban az ősztől csak hétközi fordulókat rendeznek.

„Mindenkinek új ez a lebonyolítás, amihez még nekem is hozzá kell szoknom. Szerettem volna, ha a korábbi, 18.45-ös időpont a miénk, ám valószínűleg 20.45-kor kell majd pályára lépnünk. De a Barca elleni idegenbeli találkozón a szurkolók is láthatták, nem zavar minket a kései kezdés – fűzte hozzá Pastor, akit a Veszprémbe távozó Jorge Maquedáról is kérdeztünk. – Maqueda már nem a mi játékosunk, csak a jelenlegi kerettel foglalkozom. Mellesleg így Luka Stepancic és Stanislav Kaspárek előtt megnyílt az út, hogy megmutassa, mire képes jobbátlövő poszton. Hasonló a helyzet a fiatal Bajus Brunóval a bal szélen, aki velünk kezdte a felkészülést, sokat fejlődhet, de ott van az eredetileg balátlövő Nik Henigman is, aki Jonas Källman és Stefán Sigurmannsson hiányában bizonyította, itt is számolhatunk vele.”

A már említett Canellas kisebb térdműtétje miatt csak később csatlakozik a társakhoz, így ideiglenesen az orosz Dmitrij Zsitnyikov pótolhatja irányítóban a spanyolt. Pastor kitért ifj. Rosta Miklósra is, akinek nagyobb feladatot szán támadásban és védekezésben egyaránt. A 21 éves tehetség a koronavírus-járvány elharapózásáig pazar formát mutató Bánhidi Bence és a szlovén Matej Gaber árnyékában harmadik számú beállóként szerepelt, ám a kevés BL-lehetőség ellenére érett játékkal rukkolt ki a válogatottban a januári Eb-n:  „Sokat várok Mikitől, egyre jobb lesz.”

A spanyol stílus megalkotóját, Pastor mestert a szlovén válogatott mellett a Barcával is szóba hozták az előző kiírásban, ám az 52 esztendős tréner a jövőjével kapcsolatban csak ennyit mondott: „Semmi mással nem foglalkozom, csak a Szegeddel.”

Juan Carlos Pastor nem foglalkozik a pletykákkal
Juan Carlos Pastor nem foglalkozik a pletykákkal
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik