Férfi kézi Eb-sel.: Büszke vagyok a fiatalításra, nincs is másik út – Matics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.14. 18:36
A magyar férfi kézilabda-válogatott 23–23-as döntetlent játszott az oroszokkal Érden Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink ötgólos hátrányban is voltak a második félidőben, a végén Lékai Máté időn túli hétméteressel egyenlített. A találkozó után a parádésan védő Székely Mártonnal, valamint Vladan Matics szövetségi kapitánnyal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Székely Márton szerint ugyanaz történt ezen a mérkőzésen, mint az oroszországin, csak fordított szereposztásban.

„Viszont annak lehet örülni, hogy mínusz ötös hátrányból felállva itthon tartottunk egy pontot az orosz válogatottal szemben. Olyan tartása volt a csapatnak, ami szerintem kevés nemzeti válogatottnak van. Le a kalappal a srácok előtt. A védelemben olyat nyújtottak, olyan helyzeteket tudtak kialakítani, amiből már nekem is könnyebb dolgom volt. Velünk volt a szerencse is a végén, voltak olyan labdák, amikbe bele tudtunk kapdosni, és a végén az utolsó hetest Máté nagyon szépen belőtte, ahová kell, a fejére a kapusnak.”

A kapus arról is beszél a videóban, mennyire volt nehéz, amikor védte a ziccereket, de utána támadásban elszórta a csapat a labdákat.

Csoknyai István nem merte nézni Lékai Máté időn túli hetesét, Vladan Matics viszont igen.

„Nehéz volt, sokat hibáztunk támadásban. A védekezés a második félidőben nagyon jó volt, csak nyolc gólt kaptunk, összesen huszonhármat. Le a kalappal az oroszok előtt, jól szervezték a védekező falat, sokat javult a kapusteljesítményük. Mi kicsit szenvedtünk a támadásban, de úgy gondolom, ilyen közönség előtt Székely Marci fogott egy hetest, meg az indítása: ez volt a két kulcspont.”

A kapitány az NSO Tv videójában arról is mesél, szerinte hogyan megy a fiatalítás a válogatottnál.

Csak az orosz edzőt hallottam, kemény szidást kaptak – Ligetvári

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 4. FORDULÓ
Magyarország–Oroszország 23–23 (11–15)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik