Férfi kézi Eb: remeklő kapusok, horvát és francia siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.20. 19:54
null
Nikola Karabatic és a francia válogatott felülkerekedett Svédországon (Fotó: AFP)
A férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Franciaország 23–17-ra legyőzte Svédországot. A házigazda Horvátország Norvégiát fektette két vállra, ezzel nagy lépést tett a négy közé kerülés felé.

 

Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés, 1–1-nél azonban megtorpantak a svédek: több mint tízperces gólcsendet produkáltak, amit a franciák kihasználtak, és 4–1-re megléptek. A nyártól a Veszprémet erősítő Kentin Mahé kétszer is betalált ebben az időszakban, ugyanakkor egy kiállítást is összeszedett. A négygólos előny állandósulni látszott, a hajrára összekapta magát az északi együttes, nem egészen három perccel a szünet előtt feljött egy gólra Niclas Ekberg találatával, amire aztán Nedim Remili felelt, így a szünetben kettő volt közte (8–10).

A fordulás után is az első félidőben tapasztalható tendencia folytatódott, a franciák vezettek, a svédek futottak az eredmény után. Kiemelendő, hogy Franciaország kapujában Vincent Gérard extra teljesítményt nyújtott, végig 50 százalék fölött volt (53-on zárt), valamint ki kell térni Nikola Karabatic szenvedésére is; a klasszis átlövő az 52. percben lőtte első gólját a mérkőzésen.

Gérard remeklésének és a svédek hibáinak köszönhetően a franciák az 55. percre hatgólos előnyre tettek szert, ezzel el is döntötték a mérkőzést. A vége 23–17, a végső győzelemre is esélyes franciák magabiztos sikerrel kezdték a középdöntőt.

Luka Cindriccsel nem bírtak a norvégok (Fotó: AFP)
Luka Cindriccsel nem bírtak a norvégok (Fotó: AFP)

Magabiztosan kezdtek a horvátok támadásban, míg a norvégok kapufát is lőttek az első percekben, így a házigazda 3–1-re meglépett a negyedik percben. A meccs képe rögtön az elejétől kezdve így alakult, Horvátország vezetett 1-2 góllal, az északiak futottak az eredmény után. Többször is volt négy a fór, de Norvégia mindig közelebb tudott zárkózni. Így a szünet előtt is, amikor a veszprémi átlövő, Kent Robin Tönnesen révén egy gólra jött fel, Zlatko Horvat időn túli hétméterese zárta az első játékrészt. (17–15)

A fordulás után sem változott a játék képe, a horvátok végig vezetve nyerték meg a találkozót. Ivan Stevanovic kapus megbabonázta a norvégokat, 38 lövésből 14-et megfogott, ami 37 százalékos mutató. A kapujára tartó utolsó négy löketből hármat hárított. A nyártól Veszprémben kézilabdázó szélső, Manuel Strlek hét lövésből hat gólt szerzett, a túloldalon Sander Sagosen nyolc találata sem volt elég az üdvösséghez.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (ZÁGRÁB)
Svédország–Franciaország 17–23
(8–10)
Legjobb dobók: Jeppson 4, Lagergren 3, ill. Sorhaindo 5, Mahé 4, Porte, Claire, Guigou 3-3

Horvátország–Norvégia 32–28 (17–15)
Legjobb dobók: Strlek 6, Cindric 5, Mamic 4, ill. Sagosen 8, Björnsen 6, Tönnesen 4

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 3 3 87–73 +14 6
2. Horvátország 4 3 1 120–108 +12 6
3. Norvégia 4 2 2 124–119 +5 4
4. Svédország 3 2 1 82–79 +3 4
5. Fehéroroszország 3 3 76–90 –14 0
6. Szerbia 3 3 74–94 –20 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik