Férfi kézi Eb: Nagy László 20 év alatt sem tapasztalt ilyesmit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 09:09
null
Nagy László a szlovénok elleni mérkőzésen (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Nagy László nem akármilyen kézilabda-pályafutáson van túl, most azonban úgy érzi, 20 év alatt ő sem élt meg olyat, ami a mostani fiatal csapattal történik a férfi Európa-bajnokságon. Nem is az eredményességre gondol, hiszen még soktényezős a végjáték, hanem arra, amilyen összetartó hangulatban menetel a jóval esélyesebb csapatok ellen is a nagyon fiatal válogatott. A csapatmenedzser – egyben szövetségi alelnök – a DIGI Sport híradójának elmondta, szerinte miben rejlik a Szlovénia legyőzésével jelenleg elődöntőt érő helyen álló együttes ereje.

 

„Összetartó ez a csapat, és nagyon jó látni, hogy mindenki ki tudott teljesedni. Azt gondolom, mindenki a határait feszegeti, és ez úgy történik, hogy még egy picivel többet szeretne magából megmutatni. De ez nem viszi el a fejüket, hanem fegyelmezetten próbálkoznak, de többet szeretnének. Talán ez a kulcs” – nyilatkozta Nagy László a Sport24-nek.

A korábbi világválogatott klasszis úgy érzi, ez a mostani Eb olyannyira különleges, hogy ilyen élmények talán még őt sem érték játékosként.

„A húsz év alatt, amíg aktív játékos voltam, talán ilyen hangulattal nem is találkoztam. Most nem is azt mondom, hogy ilyen eredmény(t nem értünk el), mert annak még a közelében sem vagyunk, de a mostani csapat tét nélkül, nyomás nélkül játszik. A játékosok az Eb minden percét élvezik, és kérdezgetik tőlem, hogy úristen, mit csinálunk itt? Ez jó visszajelzés számomra is.”

Sokan a Gulyás István, Chema Rodríguez, Nagy László amolyan „edzői hármas” tökéletesen összehangolt szakmai munkájában látják a mostani sikeresség okait.

„Alapvetően a játékosok vannak fenn a pályán, ők cselekednek, mi csak irányvonalat adunk nekik. Számukra a legfontosabb az volt, hogy hitet, önbizalmat, bizalmat árasszunk feléjük. De azt is mindenképpen meg kell említeni, hogy Tord Ellingsen, az erőnléti edzőnk nagyon precíz, jó munkát végez, és a játékosokon látszik, hogy napról napra, majdhogynem azt lehet mondani, jobb fizikai állapotban vannak.”

A jó fizikai állapotra, a tökéletes rehabilitációra a héten igencsak szükség lesz, hiszen a svédek elleni, kedd esti meccs vége és a másnapi, a portugálok elleni találkozó eleje között alig 18 óra lesz az újjászületésre.

„A legfontosabb mindig a következő, jelen esetben a svédek elleni mérkőzés, így arra készülünk. Vasárnap számunka a szlovénok elleni találkozó volt a legfontosabb, hétfőtől a svédek elleni meccs kell, hogy az legyen. Úgyhogy nem kalkulálunk, nem számolgatunk, nem tartalékolgatunk – a Svédország elleni összecsapásra szeretnénk maximálisan felkészülni.”

Elődöntőre, olimpiára egyáltalán nem gondolnak a csapattagok.

„Teljesen felesleges. Nekünk ebben a valóságban kell lenni, amiben jelenleg lépkedünk, ahol tartunk, amiben vagyunk. Egymásra, magunkra támaszkodunk, és ennek fejében vágunk neki a keddi mérkőzésnek.”

2. CSOPORT (MALMÖ)
01. 17. 16.00 Szlovénia–Izland 30–27
01. 17. 18.15 Norvégia–Magyarország 36–29
01. 17. 20.30 Portugália–Svédország 35–25
01. 19. 14.00 Portugália–Izland 25–28
01. 19. 16.15
Szlovénia–Magyarország 28–29
01. 19. 18.30 Norvégia–Svédország 23–20
01. 21. 16.00
Portugália–Szlovénia
01. 21. 18.15
Norvégia–Izland
01. 21. 20.30 Magyarország–Svédország
01. 22. 16.00 Portugália–Magyarország
01. 22. 18.15
Norvégia–Szlovénia
01. 22. 20.30
Izland–Svédország
A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 3 3 93–77 +16 6
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 82–82 0 4
3. Szlovénia 3 2 1 79–75 +4 4
4. Izland 3 1 2 73–79 –6 2
5. Portugália 3 1 2 88–87 +1 2
6. Svédország 3 3 64–79 –15 0

Azonos pontszámnál elsődlegesen az egymás elleni eredmény rangsorol (ezért állunk a szlovénok előtt, s ezért előzi meg Izland Portugáliát).

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Vincze Szabolcs (Malmö).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik