Férfi kézi Eb: Mikler és Bánhidi volt a legjobb magyar – értékelés

VINCZE SZABOLCS (Malmö)VINCZE SZABOLCS (Malmö)
Vágólapra másolva!
2020.01.23. 14:40
null
Mikler Roland és Bánhidi Bence volt a magyar csapat legjobbja (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A világon semmit nem mond el a válogatott Európa-bajnoki szerepléséről, ha csak azt nézzük, hogy kilencedik helyen végzett, ami egyébként jobb az elmúlt két kontinensviadalon elért eredménynél. Fiatal csapatunk nagyon jól kezdett, bravúrgyőzelmeket aratott, papíron erősebb ellenfeleket legyőzve jutott tovább a középdöntőbe, amit senki sem várt tőle.

 

Bebizonyította, hogy ebben a fiatal gárdában van potenciál, a játékosok nem ijednek meg senkitől, más kérdés, hogy sorozatban hét meccset még nem tudnak ugyanazon a magas szinten végigjátszani, a torna végére érezhetően elfáradtak. Ráadásul úgy tűnik, a szakmai stábnak (Gulyás István, Chema Rodríguez, Nagy László) is határozott elképzelése, víziója van.

Az Eb fő hozadéka, hogy kiderült, van mire, van kikre építeni a nemzeti csapatot, amelybe még vissza fog térni Lékai Máté, Bodó Richárd, Juhász Ádám és Ancsin Gábor is, akikkel kiegészülve 2022-re, a hazai rendezésű Eb-re összeállhat a válogatott.

EURÓPA-BAJNOKI BIZONYÍTVÁNY – ÍGY LÁTTUK MI ÉS ÍGY LÁTTÁK OLVASÓINK A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-SZEREPLÉSÉT

KAPUSOK

MIKLER Roland
A magyar válogatott sikereinek legfőbb letéteményese, ahogy jósoltuk, ezúttal is a csapat legbiztosabb pontja volt. Bravúrjai mellett a jelenléte is rengeteget számított, a fiatal csapat vezére, kapitánya, reméljük, még évekig számíthatunk rá.

Védés/lövés: 63/211 (30%)
Játékidő:
5:33.03 óra
A Nemzeti Sport osztályzata: 8
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
8.79

SZÉKELY Márton
Tökéletes helyettese volt Miklernek, akivel remek párost alkotnak kapusposzton. Még ha kritikus pillanatokban kellett is beállnia, mindig képes volt frissességet és bravúrokat hozni a játékba. Képességei vitathatatlanok, szerepét zokszó nélkül elfogadta.

Védés/lövés: 10/48 (21%)
Játékidő:
1:03:11
A Nemzeti Sport osztályzata: 6
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
6.34

JOBBSZÉLSŐK

HORNYÁK Péter
Támadásban és védekezésben is pontosan elvégezte azt a feladatot, amit rá bíztak. Gyors és fáradhatatlan, ha ki kell lépni fogni valakit, azt rá lehet bízni, támadásban viszont még jobban ki lehetne használni a benne rejlő lehetőségeket.

Gól/lövés: 7/10 (70%)
Gólpassz/technikai hiba:
2/1
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
2/–
Kiállítás:
2 perc
Játékidő:
5:24:50
A Nemzeti Sport osztályzata: 6
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
5.78

FEKETE Bálint
Kicsit észrevétlen, de hasznos játékos volt, elsősorban a védekezésben, támadásban inkább átlövőként játszott, mintsem szélsőként, bár ennek nyilván az volt az oka, hogy ott volt szükség rá. De az Eb-n kiderült, jól illeszkedik a gépezetbe.

Gól/lövés: 2/3 (67%)
Gólpassz/technikai hiba:
–/–
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/–
Kiállítás:
4 perc
Játékidő:
1:10:39
A Nemzeti Sport osztályzata: 5
Az nso.hu olvasóinak osztályzata: 5.35

TÓTH Ádám
Perceket kapott csak a tornán, de a lényeg az volt, hogy megérezze egy világverseny hangulatát, nagy meccseket lásson, és megszokja a körítést. Ha a széleken való támadásokat jobban erőltettük volna, kicsit talán ő is több lehetőséget kap.

Gól/lövés: 0/1 (0%)
Gólpassz/technikai hiba:
–/–
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/–
Kiállítás:
0 perc
Játékidő:
7:08
A Nemzeti Sport osztályzata:

JOBBÁTLÖVŐK

BALOGH Zsolt
Megbízhatósága és rutinja aranyat ért ezen az Európa-bajnokságon. Amikor beszállt, vezérként óriási pluszt tudott adni a csapatnak, nyugalmat sugárzott, nagyon fontos gólokat szerzett, és sokszor kritikus pillanatban is bátran mert vállalkozni.

Gól/lövés: 28/48 (58%)
Gólpassz/technikai hiba:
19/5
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/–
Kiállítás:
0 perc
Játékidő:
2:22:42
A Nemzeti Sport osztályzata: 7
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
6.66

MÁTHÉ Dominik
Eleinte alig mert kapura lőni, de a végére belejött, és bizonyította, miért tartják akkora tehetségnek. Ezúttal védekezésben is sokat dolgozott, s bár tapasztalatlansága miatt sok kiállítást kapott, hátul is nagyon biztató volt játéka. Kulcsember lehet a jövőben.

Gól/lövés: 14/32 (44%)
Gólpassz/technikai hiba:
7/2
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
1/–
Kiállítás:
10 perc
Játékidő:
2:53:59
A Nemzeti Sport osztályzata: 6
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
6.56

BARTÓK Donát
Rosszul szállt be a dánok ellen, kicsit talán ideges volt, amikor lehetőséget kapott, bár ez nem feltétlenül az ő hibája, hiszen hasonló helyzeteket százból 99-szer simán megold. Türelem kell neki és minél több játékidő, akkor nem lesz gond.

Gól/lövés: 0/0 (0%)
Gólpassz/technikai hiba:
–/–
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/–
Kiállítás:
2 perc
Játékidő:
2:30
A Nemzeti Sport osztályzata:

IRÁNYÍTÓK

GYŐRI Mátyás
Teljesítményéről mindent elmond, hogy tudta hozni azt, amit mindenki várt tőle, hogy bármikor lehet rá számítani első számú irányítóként. Mozgásán nem lehetett érezni a korábbi sérüléseit, a legtöbbször tanári módon szervezte a játékot.

Gól/lövés: 14/31 (45%)
Gólpassz/technikai hiba:
10/9
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/–
Kiállítás:
0 perc
Játékidő:
3:24:14
A Nemzeti Sport osztályzata: 7
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
6.70

NAGY Bence
Az Eb egyik legnagyobb meglepetése és felfedezettje, aki balátlövőként bármikor képes átvenni az irányító szerepkörét, sőt, otthonosan mozog benne. Bátor, agilis és kreatív, a támadójáték motorja, de ő maga is mer vállalkozni, nem fél a hibázástól.

Gól/lövés: 16/33 (48%)
Gólpassz/technikai hiba:
4/2
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/1
Kiállítás:
2 perc
Játékidő:
1:42:33
A Nemzeti Sport osztályzata: 6
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
7.59

UBORNYÁK Dávid

Kevés időt kapott az Európa-bajnokságon, de nem is ez volt neki még a lényeg. Viszont amikor lehetőséget kapott, élt vele és nem remegett meg a keze, két gólt szerzett a norvégok ellen. Hosszú távon hasznos tagja lehet a csapatnak.

Gól/lövés: 2/2 (100%)
Gólpassz/technikai hiba:
–/–
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/–
Kiállítás:
0 perc
Játékidő:
12:15
A Nemzeti Sport osztályzata:

BEÁLLÓK

BÁNHIDI Bence
Jelenleg a magyar válogatott legnagyobb klasszisa a mezőnyjátékosok között, elöl és hátul is nélkülözhetetlen, igazi vezér. Ha jó napja van, tarthatatlan, de ha rossz, fizikai jelenlétével akkor is leköt két-három embert, és bármikor benne van a gól.

Gól/lövés: 32/42 (76%)
Gólpassz/technikai hiba:
5/3
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/8
Kiállítás:
10 perc
Játékidő:
5:30:51
A Nemzeti Sport osztályzata: 8
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
8.80

SIPOS Adrián
Az elmúlt években talán nem kapott akkora szerepet a magyar csapat védelmében, mint amit képességei alapján megérdemelt volna, de Malmőben főszereplővé lépett elő, és a hatos fal egyik oszlopaként nem okozott csalódást.

Gól/lövés: 1/4 (25%)
Gólpassz/technikai hiba:
–/–
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
4/1
Kiállítás:
14 perc
Játékidő:
3:45:24
A Nemzeti Sport osztályzata: 7
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
7.49

IFJ. ROSTA Miklós
Első világversenyén a tapasztalatszerzés volt a fő célja, és simán megugrotta a lécet. Bánhidi Bence mellett mellék-, de fiatal kora ellenére nem epizódszerepet játszott, nem ijedt meg senkitől, ha ebben az ütemben fejlődik, olyan klasszis lehet, mint Bánhidi.

Gól/lövés: 5/7 (71%)
Gólpassz/technikai hiba:
1/–
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/2
Kiállítás:
2 perc
Játékidő:
1:36:42
A Nemzeti Sport osztályzata: 6
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
6.35

BALÁTLÖVŐK

LIGETVÁRI Patrik
Védekezésben a fal oszlopa, most viszont bebizonyította, ha belelendül, senki sem állítja meg elöl sem, olyan keze van, mint keveseknek. Elképesztően hasznos játékos, ha egy szóval kellene jellemezni a teljesítményét, akkor ezzel lehetne: felnőtt.

Gól/lövés: 19/32 (59%)

Gólpassz/technikai hiba: 4/2
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
–/4
Kiállítás:
4 perc
Játékidő:
4:03:09
A Nemzeti Sport osztályzata: 7
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
7.94

SZITA Zoltán
A fiatal csapat egyik leghasznosabb és legbátrabb játékosa volt, olyan önbizalommal lépett pályára, mintha egy évtizede ezt csinálná. Támadásban és védekezésben is bármikor bevethető, a jövőben vezére lehet a gárdának a pályán.

Gól/lövés: 20/44 (45%)
Gólpassz/technikai hiba:
7/1
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
1/1
Kiállítás:
0 perc
Játékidő:
4:34:35
A Nemzeti Sport osztályzata: 7
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
7.64

BALSZÉLSŐK

BÓKA Bendegúz
A magyar válogatott legpontosabb lövőjének bizonyult a tornán, rengeteget dolgozott, bár szerepe nem volt annyira látványos, lévén a taktika kevésbé fókuszált a szélekre. Az viszont kiderült, hogy nagyon jó kezekben van a bal szél.

Gól/lövés: 16/17 (94%)
Gólpassz/technikai hiba:
2/2
Labdaszerzés/blokkolt lövés:
3/–
Kiállítás:
0 perc
Játékidő:
5:32:15
A Nemzeti Sport osztályzata: 6
Az nso.hu olvasóinak osztályzata:
7.41

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország
2. Horvátország
3. Norvégia
4. Szlovénia
5. Németország
6. Portugália
7. Svédország
8. Ausztria
9. MAGYARORSZÁG
10. Fehéroroszország
11. Izland
12. Csehország
13. Dánia
14. Franciaország
15. Észak-Macedónia
16. Svájc
17. Hollandia
18. Montenegró
19. Ukrajna
20. Szerbia
21. Lengyelország
22. Oroszország
23. Bosznia-Hercegovina
24. Lettország

A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Norvégia 5 5 157–135 +22 10
2. Szlovénia 5 3 2 138–132 +6 6
3. Portugália 5 2 3 146–142 +4 4
4. Svédország 5 2 3 120–122 –2 4
5. MAGYARORSZÁG 5 2 3 126–140 –14 4
6. Izland 5 1 4 126–142 –16 2
2. CSOPORT (MALMÖ)
01. 17. 16.00 Szlovénia–Izland 30–27
01. 17. 18.15 Norvégia–Magyarország 36–29
01. 17. 20.30 Portugália–Svédország 35–25
01. 19. 14.00 Portugália–Izland 25–28
01. 19. 16.15 Szlovénia–Magyarország 28–29
01. 19. 18.30 Norvégia–Svédország 23–20
01. 21. 16.00 Portugália–Szlovénia 24–29
01. 21. 18.15 Norvégia–Izland 31–28
01. 21. 20.30 Magyarország–Svédország 18–24
01. 22. 16.00 Portugália–Magyarország 34–26
01. 22. 18.15 Norvégia–Szlovénia 33–30
01. 22. 20.30 Izland–Svédország 25–32

 

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Vincze Szabolcs

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik