Férfi kézi Eb: fontos meccset nyertek a dánok; győztek a spanyolok is

Vágólapra másolva!
2018.01.21. 19:49
null
Dánia jelentősen javította esélyét az elődöntőre (Fotó: AFP)
A horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Dánia 26–25-re legyőzte Németországot, míg Spanyolország 31–20-ra Macedóniát. 

Fontos erőpróba várt a németekre és a dánokra, mert a győztes nagy lépéselőnyhöz juthatott a középdöntő II-es csoportjában.

A dánok bekezdtek, a németek nem dobtak gólt az első hét percben, a skandinávok 2–0-ra vezettek. Mindkét oldalon remekeltek a védelmek, a németek pedig szépen felzárkóztak, és a 16. percben már 3–3 volt az állás.

Rendkívül szoros csatát vívtak a felek, a félidőben 9–8-ra vezettek a németek. A második játékrész is hasonlóan alakult, hol a dánoknál, hol ellenfelüknél volt az előny, de egyik csapat sem tudott „meglógni”.

Azonban a hajrát a dánok bírták jobban. Másfél perccel a vége előtt három góllal mentek, ebből egyet megtartottak a lefújásig, és 26–25-re megnyerték a rangadót.

A dánok nyerőembere Hans Lindberg volt, aki kilenc góllal terhelte meg a németek kapuját. A meccs jelenete azonban Rune Dahmke nevéhez fűződik, aki üres kapunál a levegőben úszva mentett.

A játéknap másik találkozóján a spanyolok úgy győzték le 31–20-ra a macedónokat, hogy utóbbi mindössze hat gólt dobott az első félidőben. A mezőny legeredményesebbje a magyarokkal egy csoportban szerepelt spanyolok játékosa, a hat gólt szerző Eduardo Gurbindo volt.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
II. CSOPORT (VARASD)
Németország–Dánia 25–26
(9–8)
Ld: Kühn 6, Weinholod 5, ill. Lindberg 9, Mikkel Hansen 5
Macedónia–Spanyolország 20–31 (6–15)
Ld: Sztoilov, Manaszkov 4-4, ill. Gurbindo 6, Figueras, Sole 5-5


AZ ÁLLÁS
1. Dánia 4 3 1 109–103 +6 6
2. Spanyolország 3 2 1 85–60 +25 4
3. Németország 4 1 2 1 97–95 +2 4
4. Macedónia 3 1 1 1 70–80 –10 3
5. Csehország 3 1 2 62–81 –19 2
6. Szlovénia 3 1 2 77–81 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik