Férfi kézi Eb: Bartóknak bejött a légiósélet, nagy célok lebegnek a szeme előtt

NEDELYKOV TAMÁS (VARASD)NEDELYKOV TAMÁS (VARASD)
Vágólapra másolva!
2018.01.14. 12:34
null
Bartók Donát megilletődöttség nélkül játszott a dánok ellen (Fotó: AFP)
A dánok elleni Európa-bajnoki nyitányon ugyan a végére komolyabb különbségű vereségbe futott bele a magyar férfi kézilabda-válogatott, de az első nagy tornáján részt vevő Bartók Donát önbizalommal teli játékának mindenképpen örülhettünk. A vasárnapi pihenőnapon a TBV Lemgo 21 éves jobbátlövőjével beszélgettünk a tapasztalatairól és az idáig vezető útjáról.

Bartók Donát a svédek elleni két felkészülési mérkőzésen szerepelt először a felnőttválogatottban, és a bemutatkozása nem is sikerült rosszul, az első találkozón három, a másodikon hat gólt szerzett.

„Az első válogatottság mindig nagy esemény az ember életében, a pályára lépés egy nehézkes pillanat volt, de a sípszó után már csak a meccs volt előttem – mondta Bartók a Nemzeti Sport Online-nak. – Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a játékos ne legyen lámpalázas és a valódi arcát tudja mutatni. Persze a társak is kellettek ahhoz, hogy meglegyenek a helyzeteim, örültem, hogy a lövéseim bejöttek, ebből lehetett építkezni."

Mindezek után nem volt meglepő, hogy Ljubomir Vranjes az utazó, majd az Eb-rajtra benevezett keretben is számított a 21 éves jobbátlövőre. A dánok ellen így tétmeccsen is magára ölthette a címeres mezt. A huszadik perc környékén lépett pályára, addig a kispadról biztatta a társait.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy akik éppen nincsenek a pályán, támogassák a többieket, azzal magukat is meccsben tudják tartani. Ezért lehetett látni, hogy így együtt éltem a játékkal."

Miután pályára került, két nagy bombagólt lőtt a szünetig Niklas Landinnak, aminek szintén látványos módon tudott örülni: Úgy szép a gól, ha megünnepeljük, nem? A szurkolók felé is egy jó jelzés, őket is spannolni tudjuk ezzel. A magyar drukkerek elképesztő hangulatot teremtettek, leírhatatlan élmény volt előttük játszani. Szebb lett volna, ha győzelemmel tudjuk zárni a meccset, küzdöttünk és hajtottunk, hogy ez sikerüljön. Menni kell tovább, még van két mérkőzés a csoportunkból, minden erőnkkel azon leszünk, hogy ebből minél több pontot tudjunk szerezni."

A vasárnapi szünnapot követően hétfőn egy újabb erős rivális, a cseheket rendkívül imponálóan legyőző spanyol válogatott következik. „Nem lesz egyszerűbb a helyzetünk, de csak ez az út van. Így is, úgy is erős ellenfelek jönnek szembe egy Eb-n, ahol a világelit van jelen. Fel kell nőnünk a legjobbakhoz, meg kell találni azt az utat, hogy le tudjuk győzni a legjobbakat. A magyar válogatottnak akkora a merítési lehetősége, amekkora, ezzel kell megoldani."

Bartók Donát és Bartók Csaba
Bartók Donát és Bartók Csaba

Bizonyára sokan tudják, hogy Donát a 2004-ben 75-szörös válogatottként visszavonult Bartók Csaba fia. A papa büszke lehetett a válogatottbeli debütálására: „Csak röviden beszéltünk, mielőtt felszálltam tegnap a buszra, de nagyon örült."

Miután kiderült, hogy Nagy László nem lép többet pályára a válogatottban, a legtöbben valószínűleg Balogh Zsoltra és Ancsin Gáborra gondoltak mint akik megoldhatják a jobbátlövő posztját, de most úgy tűnik, Bartókot is nyugodt szívvel odavehetjük az említett két rutinosabb játékos mellé.

„Igyekszünk hárman megoldani a posztot, ezt a berobbanást inkább úgy fogalmaznám meg, hogy én is itt vagyok velük együtt. Tanácsokkal segítjük egymást, jó kis csapatot alkotunk."

Bartók pályafutásához sokat hozzátett, hogy 2016 novemberében elfogadta a német Bundesligában szereplő TBV Lemgo ajánlatát, és a Vácot elhagyva légiósnak állt.

„Nagyrészt ennek köszönhetem, hogy most itt vagyok. Már eddig is nagyon sokat kaptam Németországtól, sokkal gyorsabb és dinamikusabb lettem. Nem változott a játékom, inkább csak letisztult, de tudom, még sokat kell fejlődnöm. A Lemgóban minden lehetőségem megvan erre."

Pedig nem indult jól a kinti pályafutása, az első mérkőzésén rögtön eltörte a kisujját, majd a szezon hajrájához érve kézközépcsonttörést szenvedett, s ezt már hosszabb kihagyás követte. A klubja azonban folyamatosan támogatta, amit jól mutat, hogy a balszerencsés kezdet ellenére 2020-ig meghosszabbították a szerződését.

KÉRDÉSES BÁNHIDI JÁTÉKA A SPANYOLOK ELLEN
A magyar válogatott a dánok elleni mérkőzés másnapján kora délután edz, majd videoelemzéssel készül a spanyolok elleni találkozóra. Schuch Timuzsin felrepedt szemöldökét még szombaton este összevarrta Erdélyi Gábor csapatorvos, Bánhidi Bence pedig a bal vállára kapott ütést, őt kezeli az egészségügyi stáb, a játéka kérdéses.

Bartók már az ötödik magyar játékosa a korábbi kétszeres német bajnok és EHF-kupa-győztes együttesnek. Korábban Marosi László bajnokságot, illetve Mocsai Lajos vezetőedzőként KEK-et és Német Kupát, később Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás pedig EHF-kupát nyert a csapattal. Most a fiatal játékos igyekszik a nyomdokaikba lépni.

„A Lemgo a kiesést elkerülve megkeresett a nyáron, hogy hosszabbítani szeretnének. Fiatal és szimpatikus a csapat, lehet építkezni, úgyhogy elfogadtam. Abszolút azt támogatom, hogy aki teheti, próbálja ki magát külföldön. Nem azt mondom, hogy mindenki azonnal álljon légiósnak, mert az egyes játékosoknak mérlegelniük kell a saját lehetőségeiket, de bennem mindig volt egy olyan érzés, hogy meg kell néznem magamat más országban. Édesapám is játszott külföldön, és ő is pozitívan élte meg ezt az időszakot."

Bartók a feleségével lakik az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található 40 ezres városban. „Nehéz megszokni a kisvárosi környezetet, szerencsére ott van a közelben Bielefeld, ami már egy nagyobb város, oda szoktunk átmenni, mert több a lehetőség a kikapcsolódásra. Ezt leszámítva élvezzük a kinti életet."

És hogy mit vár az elkövetkező évektől? „Rövid távon a szerződésem végét, 2020-at tűztem ki magam elé: addigra a Lemgóban szeretnék meghatározó játékossá válni, hogy a posztomon első számú legyek. Hosszabb távon mi más is lehetne a célom, mint hogy az egyik legjobb legyek a világon? Közben a válogatottal is szeretnék sok szép sikert elérni."

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ EB-N
2018. január 15., 18.15: Magyarország–Spanyolország (Tv:M4 Sport)
2018. január 17., 18.15: Csehország–Magyarország (Tv:M4 Sport)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 1 1 32–15 +17 2
2. Dánia 1 1 32–25 +7 2
3. MAGYARORSZÁG 1 1 25–32 –7 0
4. Csehország 1 1 15–32 –17 0
A csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik