Férfi kézi Eb: a szlovénok úgy döntöttek, folytatják a tornát

Vágólapra másolva!
2018.01.17. 16:38
null
A sérelmek ellenére a szlovénok folytatják az Eb-t (Fotó: EHF)
A szlovén sportági szövetség elnöksége úgy döntött, a férfiválogatottat ért vitatott játékvezetői döntések ellenére nem utaznak haza, hanem folytatják az Európa-bajnokságot, ugyanis egy bojkottal rövid távon a szlovén kézilabda jövőjét fenyegetnék. A pályán kívül azonban nem adják fel a harcot, és szeretnének kulcsszerepet vállalni a változások kikényszerítésében. 

„Az elnökség megbeszélte a kialakult helyzetet, majd titkos szavazással úgy döntött, hogy folytatjuk az Eb-t – mondta a szövetség sajtótájékoztatóján Franjo Bobinac elnök. – Egyik oldalról ott volt, hogy két mérkőzésen is szerintünk igazságtalan döntések áldozatai lettünk, a másik oldalon viszont mérlegelnünk kellett, hogy egy visszalépéssel nyilvánvalóan kárt okoztunk volna a szlovén kézilabdának. Nem ért minket meglepetésként, ugyanakkor persze csalódottan vettük tudomásul, hogy minden eddigi tiltakozásunkat elutasították. A sportág és a játékosok érdekében azonban az volt a helyes döntés, hogy maradunk a tornán. Viszont folytatjuk a harcot, és az elkövetkező három hétben az EHF választott bíróságához fordulunk, majd ha szükséges, a CAS-hoz is elmegyünk Lausanne-ba."

Mint ismert, a hétfői csoportmeccsen a szlovénok Blaz Janc hat másodperccel az összecsapás vége előtt szerzett góljával 25–24-re vezettek, ám miközben már ünnepeltek, megakadályozták a németek középkezdését. Emiatt a bírók a lefújás után (!) – hosszú videózást követően – kiállították a vétkes szlovént, a veszprémi Blaz Blagotinseket, és hétméterest ítéltek, melyet Tobias Reichmann értékesített, így egyenlített Németország. A szlovénok szerint egyértelmű, hogy a videózás után is rossz döntés született, mert a helyes az lett volna, ha kiállítják Blagotinseket és megismételtetik a középkezdést.

A szlovénok egyből jelezték, hogy megóvják a meccset, amit tegnap elutasított az európai szövetség. A szlovénok fellebbeztek, de a másodfokon eljáró szerv is ugyanazt a döntést hozta, ezzel megerősítették a mérkőzés végeredményét. Ezután ült össze délután a szlovén szövetség elnöksége, hogy megbeszélje a következő lépést. Az is komolyan felvetődött, hogy az utolsó csoportmeccs előtt hazautaznak, ezt azonban végül elvetették.

„Azt szeretnénk, ha a szlovén szövetség katalizátora lenne a változásoknak, amelyek tisztább szabályokhoz és a szubjektív faktor csökkentéséhez vezetnek. Az UEFA egyfajta modellként szolgálhat, amelyből a kézilabda is sokat tanulhat. Tehát a pályán folytatjuk az Eb-t, de azon kívül megpróbáljuk megvédeni az érdekeinket, és kikényszeríteni a változást" – tette hozzá Bobinac.

„Nincs jogunk kockára tenni a szlovén kézilabda és a következő generációk jövőjét. Sok támogatást kaptunk, és megegyeztünk, hogy közösen lépünk fel a hasonló jogtalanságok megelőzése érdekében" – mondta Goran Cvijic, a szlovén szövetség főtitkára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik