Férfi kézi Eb: a norvég kapitány leírta a magyarokat, ez lett a böjtje

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 09:56
null
Christian Berge elszámolta magát a magyar–izlandi mérkőzéssel (Fotó: AFP)
Christian Berge, a norvég kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, abban a hitben, hogy Izland legyőzi majd Magyarországot az E-csoport utolsó fordulójában, előre dolgozott és az északiak kielemzésével töltötte a plusz egy napot, amit a lebonyolításból adódóan nyert a 2020-as Európa-bajnokság társrendezője. Pechjére azonban a mieink 24–18-ra győztek, ezzel az E-csoport élén zártak, így pedig Berge és szakmai stábja lóhalálában készíthetett új elemzéseket.

 

A VB-DÖNTŐ LASSAN ALAP
Bár Norvégia férfiválogatottja legutóbb 1972-ben jutott ki az olimpiára (először és eddig utoljára), ez ne tévesszen meg senkit. Az elmúlt két világbajnokságra ugyanis nemhogy kijutottak, de azokon a döntőig meneteltek az északiak: 2017-ben Franciaország, tavaly pedig Dánia bizonyult jobbnak náluk, igaz, utóbbi 31–22-re lemosta őket a fináléban. Viszont a dánok és a franciák kiesésével a 2020-as Európa-bajnokság egyik esélyesévé léptek elő a skandinávok, annak ismeretében is, hogy az olimpiai kvalifikációs tornán már biztossá tették helyüket. A D-csoportban mindhárom meccsüket megnyerték, így hozzánk hasonlóan két ponttal kezdik a középdöntőt, pénteken éppen ellenünk. Az első három mérkőzés alatt a csapat toronymagasan legjobb góllövője a PSG irányítója, a 27 gólos Sander Sagosen volt, aki második az Eb góllövőlistáján, rajta kívül a 14 gólos balszélsőre, Magnus Jöndalra is kiemelten kell figyelni.
MAGYAR MÉRLEG ELLENE: 18 győzelem, 2 döntetlen, 10 vereség
LEGUTÓBB EGYMÁS ELLEN (2019. január 23., Herning, világbajnokság, középdöntő, 2. csoport): Norvégia–Magyarország 35–26 (16–13). A magyar gólszerzők: Balogh Zs. 11, Lékai 5, Bánhidi, Bodó 4-4, Bóka, Nagy L. 1-1

Norvégia már az E-csoport küzdelmeinek lezárulta előtt biztosan tudhatta, hogy a magyarok kvartettje élén végző csapat lesz az első ellenfele a második csoportkörben. Christian Berge szövetségi kapitány pedig stratégiai hibát követett el…

„Biztos voltam benne, hogy először az izlandiakkal találkozunk. Sok időt töltöttem a kielemzésükkel. Később szükségünk lesz még erre a munkára az Európa-bajnokságon, de a meccs után félre kellett tennünk és át kellett állnunk Magyarországra. Ez azt jelentette, hogy csütörtökig éjszakánként két órát ha aludtam” – nyilatkozta az aftenposten.no-nak Berge, aki a jelek szerint nem is gondolt arra, hogy Magyarország megverheti Izlandot és ezzel az E-csoport élén végez.

A két csapat a középdöntő első fordulójában 18 óra 15 perctől, Malmőben csap össze. A mérkőzés eseményei a Nemzeti Sport Online-on szöveges formában, percről percre közvetítésünkben lesznek követhetők.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
Január 17., péntek, 18.15:
Norvégia–Magyarország
Január 19., vasárnap, 16.15: Szlovénia–Magyarország
Január 21., kedd, 20.30: Magyarország–Svédország
Január 22., szerda, 16.00: Portugália–Magyarország

KÖZÉPDÖNTŐ – INNEN KEZDIK A 2. CSOPORTBAN
1. Norvégia 1 1 34–28 +6 2
2. MAGYARORSZÁG 1 1 24–18 +6 2
3. Szlovénia 1 1 21–19 +2 2
4. Svédország 1 1 19–21 –2 0
5. Portugália 1 1 28–34 –6 0
6. Izland 1 1 18–24 –6 0

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik