Férfi kézi Eb: a veszprémi szélső remekelt, csapata nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.13. 21:10
null
Milos Bozsovics (pirosban) nagyot küzdött, de a németek túl erősnek bizonyultak (Fotó: AFP)
Németország 32–19-re legyőzte Montenegrót a férfi kézilabda Európa-bajnokság C-csoportjának első fordulójában. A kvartett másik találkozóján Macedónia kiélezett mérkőzésen gyűrte le Szlovéniát.

 

A montenegróiak bő tíz percig tartották magukat a németek ellen, a 11. perc elején még 4–3 volt az állás, az azt követő tíz percben viszont utóbbiak egy 9–0-s sorozatot produkáltak, amivel megágyaztak győzelmüknek. Mindezt ráadásul úgy, hogy Steffen Weinhold kiállítása miatt két percig emberhátrányban is játszottak.

Montenegró pocsék helyzetkihasználása az első félidő végére némiképp feljavult, de a védekezése nem, így a szünetben nyolc góllal vezetett Németország (17–9).

A fordulás után is az első játékrészben kialakult tendencia volt tapasztalható: a németek jól lőttek, a montenegróiak gyengén védekeztek és támadásban is sokat hibáztak. A mérkőzés végén Maximilian Janke piros lapot kapott, így a németek emberhátrányban fejezték be a találkozót.

Andreas Wolff jó teljesítménye is hozzájárult a német győzelemhez: a rutinos kapus 46 százalékkal védett (12/26), míg bokasérülést nem szenvedett. A helyére beálló Silvio Heinevetter nyolc lövésből hármat hárított. A meccs legeredményesebbje Uwe Gensheimer volt, a PSG német balszélsője kilencszer köszönt be. Árulkodó statisztika, hogy Montenegró – amelyben négy gólig jutott a Tatabánya-játékos, Milos Bozsovics – 49 százalékkal lőtt kapura (19/49), kapusai átlagban 22 százalékos védési mutatót tudtak felmutatni.

A csoport másik mérkőzésén Macedónia Szlovéniával csapott össze.

Gasper Marguc góljával indult a találkozó, a veszprémi szélső találatára egy volt veszprémi, Kiril Lazarov felelt. A 10. perc végére ellépett Szlovénia, Lazarov két hetest is kihagyott, míg déli szomszédunk jól sáfárkodott a lehetőségeivel, így 5–2-re vezetett. Úgy tűnt, állandósul a különbség, ugyanis újabb tíz perc elteltével még mindig hárommal vezettek a szlovénok, sőt, három és fél perccel a szünet előtt is.

Ennyi idő azonban elég volt a macedónoknak, hogy egyenlítsenek: két átlövésből és egy szélről szerzett gólt követően 11–11 volt az állás a szünetben. A macedónok folytatták jó szériájukat: azután, hogy 8–11-ről kiegyenlítettek, a fordulás után állva hagyták Szlovéniát, alig 240 másodperc után már 15–11-re vezettek, Dejan Manaszkov kétszer is betalált ekkor. Innentől azonban kiegyenlítetté vált a meccs, a 45. percben Miha Zarabec gólja után 17–17-re módosult az állás.

24–24-nél az 57. percben Filip Lazarov talált be, ezzel eldöntötte a találkozót. A macedónok győzelemmel kezdtek, a szlovénok nehéz helyzetbe kerültek.

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT (ZÁGRÁB)
Németország–Montenegró 32–19
(17–9)
Legjobb dobók:
Gensheimer 9, Drux 5, ill. Lipovina 7, Bozsovics 4
Macedónia–Szlovénia 25–24 (11–11)
Legjobb dobók: Manaszkov 8, Lazarov 7, illetve Mlakar 4

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 1 1 32–19 +13 2
2. Macedónia 1 1 25–24 +1 2
3. Szlovénia 1 1 24–25 –1 0
4. Montenegró 1 1 19–32 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik