Férfi kézi: Csurgóról érkezik az új vezetőedző a PLER-hez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.10. 22:29
Három év csurgói kitérő után visszatér Pestszentlőrincre Perger Zsolt korábbi kapus- és másodedző, aki a 2017–2018-as szezontól a vezetőedzői feladatokat látja el az NB I/B Nyugati csoportjában szereplő csapatnál – olvasható a plerbudapest.hu-n.

„Tavaly is megkeresett már Milán (Kovács Milán, a PLER Kézilabdasport Kft. ügyvezető igazgatója – a szerk.), de akkor még élő szerződésem volt Csurgón, és »cserbenhagyás« lett volna, ha akkor eljövök. A vezetőedző, Sótonyi Laci jó barátom, többek között miatta is szerződtem oda három évvel ezelőtt. Jól is éreztük ott magunkat, de közben megszülettek az ikreink és ez sok változást hozott az életünkbe. A páromnak elég nehéz szinte egyedül megbirkóznia a mindennapokkal, Csurgótól alapvetően minden messze van, így sokat vagyok távol a csapattal. Azon felül távol vagyunk a nagyszülőktől is, sokat kell utaznia a szüleinknek, hogy segíteni tudjanak. Őszinte leszek, nehéz volt meghoznom ezt a döntést, mert nagyon sok szempontból jól éreztük magunkat Csurgón is, de eljött az idő, hogy szeretnék már a saját ágyamban aludni."

„Az, hogy tavaly és idén is megkeresett a PLER, azt jelenti, hogy komoly az érdeklődés és hogy valóban bennem gondolkoznak. Azt gondolom, hogy nem szabad elszalasztani egy ilyen lehetőséget. Negyvenhét éves vagyok, ki tudja, mikor tudom még egyszer vezetőedzői szerepben kipróbálni magam" – indokolta meg Perger Zsolt a döntését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik