Férfi kézi: Borbély Ádám a Tatabányába igazolt lengyel klubjából

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2019.04.16. 12:06
null
Borbély Ádám a következő szezonban az NB I-ben is találkozhat a Szegeddel (Fotó: Török Attila)
Régi-új csapatába, a Tatabányába szerződött Borbély Ádám válogatott kapus, aki a Nemzeti Sportnak elmondta, egy plusz egy éves megállapodást írt alá.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy két év után távozik a lengyel bajnoki ezüstérmes, rendszeres BL-szereplő Wisla Plocktól, most pedig az is hivatalossá vált, hogy a nyáron hazatér a válogatott Borbély Ádám.

Régi-új csapatom kiválasztásánál az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy európai kupacsapatba kerüljek, vagyis továbbra is nemzetközi sorozatban szerepelhessek – mondta a Nemzeti Sportnak a 23 éves kapus. – A másik fontos szempont, hogy sok magyar válogatott közé kerülök, és még inkább szem előtt leszek a szövetségi kapitányoknak. Egyelőre a Plock minél jobb idényzárásáért küzdök. A Bajnokok Ligájából már kiestünk, mert a Szeged a játék több elemében jobb volt. A lengyel bajnokságban a rájátszás következik, a negyeddöntőben a Piotrków az ellenfelünk, és a húsvét utáni csütörtökön idegenben kezdjük ellene az oda-visszavágós párharcot.”

A kérdésre, hogy mik a céljai, mire vágyik a Tatabányával, ezt felelte:

Nagy álom valósulna meg Tatabányán, ha a csapat előrébb lépne az NB I-ben a bronzéremnél. A Magyar Kupában is jó lenne visszatérni a négyes döntőbe, netán finálét játszani. Ez igaz az EHF-kupára is, amelyben jelenleg is jól áll a Bányász, hiszen nagyszombaton Dániában megkezdi a csatát a Holstebróval a négyes döntőbe jutásért. Ezek lelkesítő célok, nagy feladatok, amelyekért érdemes izzadni.”

A 13-szoros válogatott Borbély a Tiszavasvári SE-ben (2008–2009) Halász László edző neveltjeként kezdett védeni, majd a Csanádi KSI SE (2009–2010), az Elektromos SE (2010–2011), az MKB Veszprém (2011–2014), a Balatonfüredi KSE (2014–2015), a Grundfos Tatabánya KC (2015–2016), újra a Telekom Veszprém (2016–2017) és a Wisla Plock (lengyel, 2017–2019) játékosa lett. A válogatottban 2016 decemberében mutatkozott be Érden a szlovákok ellen 35–26-ra megnyert meccsen. Háromszoros magyar bajnok (2013, 2014, 2017), és háromszoros Magyar Kupa-győztes (2013, 2014, 2017).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik