Férfi kézi: Boldogság, vakáció, vébé – Lékai Máté

Vágólapra másolva!
2018.06.13. 21:30
null
Lékai Máté boldogan énekelhette a Himnuszt a mérkőzés után (Fotó: Török Attila)
Lékai Máté úgy volt a vb-szereplés jogát kivívó magyar férfi kézilabda-válogatott legjobbja a szlovénok elleni selejtező visszavágóján, hogy a korábban megsérülő ujja nem a legjobb állapotban van. Nagy László szerint végig volt tartásuk a veszprémi mérkőzésen.

 

 

„Boldogság, vakáció, vébé: talán ez a három szó jut most először az eszembe – mondta a visszavágó egyik hőse, a hét gólig jutó Lékai Máté az M4 Sportnak. – Fantasztikus volt a hangulat, nagyot küzdöttünk attól függetlenül, hogy kikaptunk négy góllal. Gratulálok mindenkinek, aki ebben részt vett, a legkisebb embertől a legfontosabbig. Ez a párharc a magyar kézilabda egyik ünnepe volt! A sportág jövője szempontjából nagyon fontos volt, hogy kijussunk a világbajnokságra. Sok játékosnak ez lesz az első világversenye vagy az első komolyabb szerepe a válogatottban.”


A veszprémi irányító egyértelműen a hátára vette az együttest, és a fontos pillanatokban elvállalta a lövéseket, még ha a végén rajta is érezni lehetett a fáradtságot.

„Rutinos játékosnak számítok ebben a csapatban, érzem a felelősséget. Az utolsó két-három percben csak a szívem vitt előre, levegő nem nagyon volt, az utolsó lövésnél már azt sem tudtam, hol vagyok, persze nem is ment be. A lényeg, hogy megvan, és ott vagyunk a vébén.”


Végül az iránt érdeklődött a riporter, hogy van a korábban sérült ujja, amire tömören válaszolt: „Szarul!”

A veszprémi irányítót méltatta az erre a párharcra visszatérő Nagy László is.

„Jó lett volna hazai pályán nyerni, viszont az elsődleges cél a továbbjutás volt, és ez sikerült. A végére nagyon elfáradtunk, de volt egy Lékai Máténk, aki one man show-t tartott nekünk és a közönségnek. Székely Marci megint jókor nyúlt bele a lövésekbe, a vereség ellenére is boldogok vagyunk”
– mondta a jobbátlövő, aki ezúttal inkább védekezésben jeleskedett.

„Hátul lyukasabbak voltunk, mint a szlovéniai meccsen, hiányzott az a fél-egy lépés, amit egymás mellé kellett volna megtenni. Annak ellenére is végig volt tartásunk, hogy a szlovénok átvették a vezetést.”

Nagy László ismét utalt rá, a mostani, 201. válogatottsága volt várhatóan az utolsó, nem tervezi, hogy ott lesz a januári világbajnokságon.

„Annak különösen örülök, hogy a kétszázadik válogatottságomat egy rendkívül fontos idegenbeli győzelemmel ünnepelhettem. Ezzel búcsúzom – mondta a 37 éves jobbátlövő, aki azonban a kérdésre, miszerint a vb-részvételt vállalja-e, ezt válaszolta: – Meglátjuk.”

VRANJES: A CSAPAT EGYSÉGE, MAGYAR SZÍVE NÉLKÜL NEM LENNÉNK VÉBÉRÉSZTVEVŐK
– Végig ezer fokon égett, mennyit tudott ebből átadni a csapatnak?
– Nem szorultak rá a játékosaim, hogy az én energiámból táplálkozzanak, maguktól is százszázalékosan próbáltak teljesíteni – válaszolta Ljubomir Vranjes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

– Az első félidőben nem látszott, hogy csapatának problémái lennének. Mégis akadtak?
– Persze, és nem is kevés. Nem csupán a visszavágóra gondolok, hanem az előzményekre. Fantasztikus eredményt értünk el Koperben, ez volt a kulcsa továbbjutásunknak, ugyanakkor láttam, hogy a sérülése miatt hat hetet kihagyó Lékai erőnléte és formája még nem az igazi, aztán gyomorfertőzés ment végig a kereten, és ebből Bodó, Juhász és Bartók nem is gyógyult ki a visszavágóra.

– Úgy érzi, ki lett centizve a csapat ereje, kitartása a szerdai hatvan percben?
– Nagyon azért nem féltem, hogy összesítésben ők nyernek, de a visszavágó hajrája majdnem olyan jól sikerült nekik, mint nekünk Koperben. Összességében mégis Veszprémre maradt a döntés, ez volt a sorsdöntő csata, amelyben csodálatos magyar együttest láthatott a közönség.


– Ki játszottak főszerepet a továbbjutásban?
– Egyéni értékelésre még nem vállalkoznék, de a védekezésünkön és Székely kapuson nagyon sok múlott. A selejtező két meccsére visszatérő Nagy László és Ilyés Ferenc rutinja is fontos volt, a tapasztalt játékosok tartást adtak a csapatnak. A fiatalok pedig bizonyítani akartak, és sikerült is nekik. A csapat egysége, magyar szíve nélkül viszont nem lennénk vébérésztvevők.

 

FÉRFI KÉZILABDA, VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 22–26 (12–12)
Veszprém, 5000 néző. V: Badura, Ondogrecula (szlovákok)
MAGYARORSZÁG:
SZÉKELY – Hornyák 2, Nagy L 1, LÉKAI 7, BÁNHIDI 3, Bodó 1, Bóka 3. Csere: Mikler (kapus), Ilyés, Sipos, Ligetvári, Ancsin, Schuch, BALOGH ZS. 5 (3), Juhász Á. Szövetségi kapitány: Ljubomir Vranjes
SZLOVÉNIA:
ZAPONSEK – Janc, DOLENEC 5 (1), Blagotinsek 1, Zabic 1, MACKOVSEK 6, Cingesar 3. Csere: Lesjak (kapus), Zarabec, Mlakar 2, KAVTICNIK 5 (4), BEZJAK 2, Suholeznik, Vlah 1, Marguc. Szövetségi kapitány: Veszelin Vujovics
Az eredmény alakulása.
8. p.: 4–4. 15. p.: 7–4. 22. p.: 11–8. 28. p.: 11–11. 43. p.: 17–15. 48. p.: 17–19. 52. p.: 20–21. 55. p.: 21–22. 58. p.: 22–24
Kiállítások:
2, ill. 4 perc
Hétméteresek:
5/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Veszelin Vujovics: – Hatvan percig keményen harcoltunk, nyertünk, de nem elég nagy különbséggel. Keményebb védekezés és eredményesebb támadójáték kellett volna az első félidőben. Magyarország kézilabdanemzet, Veszprém kézilabdaváros, itt nyerni óriási eredmény. Koperben rontottuk el, mert a második meccsen már a győzelem is kisebb csoda.
Összesítésben: 51–50, a magyar válogatott jutott ki a világbajnokságra.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Ausztria–Fehéroroszország 31–26
(13–16)
A párharc győztese: Ausztria, 59–54-es összesítéssel

Románia–Macedónia 26–25 (12–11)
A párharc győztese: Macedónia, 57–50-es összesítéssel

Svédország–Hollandia 26–20 (14–7)
A párharc győztese: Svédország, 50–45-ös összesítéssel

Izland–Litvánia 34–31 (18–16)
A párharc győztese: Izland, 61–58-as összesítéssel

CSÜTÖRTÖK
Portugália–Szerbia
Montenegró–Horvátország

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Oroszország–Csehország 29–21
(14–11)
A párharc győztese: Oroszország, 55–48-as összesítéssel

Svájc–Norvégia 33–30 (15–16)
A párharc győztese: Norvégia, 62–59-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik