Férfi kézi: Bocsánat, senkit sem akartam bántani – Vladan Matics

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 09:32
null
Vladan Matics a világbajnokság egyik mérkőzésén (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Álmatlan éjszakája volt Vladan Matics férfi kézilabda-kapitánynak, mert hétfői vb-értékelő szavait néhányan bántóan erősnek érezhették.

 

Sokakat felkavart és magasba csapó érzelmi hullámokat keltett Vladan Matics férfi kézilabda-világbajnoki értékelése, amely hétfőn a Digi Sport adásában hangzott el. A nagy érdeklődést kiváltó interjú főbb gondolatait, legfontosabbnak ítélt részleteit a Nemzeti Sport és az nso.hu is közölte. Erre, illetve az elhangzottakról alkotott véleményekre reagált kedden a férfiválogatott szövetségi kapitánya.

„Újra meghallgattam és elolvastam, amit az élő adásban talán kissé élesen és nyersen, de szívből mondtam, és rájöttem, hogy ezzel többeket megbánthattam, holott nem ez volt a szándékom – mondta Vladan Matics a Nemzeti Sportnak. – Kapitánytársammal, Csoknyai Istvánnal együtt ugyanúgy mindent megtettem a csapat jó felkészítéséért és sikeres vébészerepléséért, mint maguk a játékosok és a keretnél kifogástalanul dolgozó stáb tagjai. A balszerencse, valamint több – már nem sorolom újra – előzmény és körülmény azonban úgy hozta, hogy sikertelenek maradtunk. Ezt sajnos hirtelen kimondott szavakkal magyaráztam… Bocsánat, senkit sem akartam bántani. Sokkal inkább javítani, jobbítani szerettem volna, mert annál sokkal jobban szeretem a magyar kézilabdát, a barátaimat és a sporttársaimat, semhogy rossz szándékkal, bántóan beszéljek róluk.”

Matics a hétfői nyilatkozatában egyes személyeket és klubokat is megemlített. Erre kedden külön is kitért.

„Sem a két hazai topklubot, a Veszprémet és a Szegedet, sem a Balatonfüredet, sem a vébékeretből kihagyott Bartók Donátot, és egyáltalán senkit sem szándékoztam rossz színben feltüntetni – folytatta Matics, aki a szintén több kerettagot adó Tatabánya trénere is. – Minden kerettagnak, Bartóknak is azt kívánom, a jövőben legyen sikeres a címeres mezben! Ugyanezt mondhatom a vébét megjáró játékosainknak is, akik persze velünk, szakmai vezetőkkel együtt követtek el hibákat, de óriási akarattal, minden tudásukat beleadva harcoltak a meccseken. Az összes ellenfélhez hasonlóan túlterhelt, ám a végsőkig kitartó csapattól ezúttal sajnos nem futotta fényesebb eredményre. Ez mindannyiunkat rettentően bánt, de tudjuk, mindannyiunknak megvan benne a része. Végül csak annyit, hogy szerintem a magyar kézilabda érdekében a hibákat korrigálni kell, és így, egymást támogatva, közös mederbe terelhetjük a sok jó szándékot a férfiválogatott sikeresebb jövőjéért.”

A férfikeret két szövetségi kapitánya – akiknek a megbízatása egyelőre január végéig szól – hamarosan beszámol az MKSZ elnökségének a világbajnokságról.

A csapat következő feladata a 2020-as Eb-selejtező folytatása és befejezése lesz áprilistól júniusig. A válogatott ezalatt kétszer találkozik Oroszországgal, valamint egy-egy mérkőzés vár rá idegenben Szlovákia és itthon Olaszország ellen. A négytagú csoportból két gárda jut ki az osztrák–norvég–svéd rendezésű januári Európa-bajnokságra.

FÉRFI EB-SELEJTEZŐ, 2020 – A 7. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 60–44 4
2. Oroszország 2 2 56–41 4
3. Szlovákia 2 2 43–52 0
4. Olaszország 2 2 42–64 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik