Férfi kézi BL: Világszenzációra törekszünk Barcelonában – Vranjes

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.09.22. 12:07
null
Nagy László után Víctor Tomás lett a Barca csapatkapitánya – a két egykori klubtárs legutóbb tavaly, a BL-bronzmeccsen állt szemben egymással (Fotó: AFP)
A Barcelona és a Veszprém trénere szerint is hatalmas taktikai csata várható csapataik szombati rangadóján a kézilabda Bajnokok Ligájában.

 

Nagyon érdekes helyzetben lesz Nagy László, a Veszprém férficsapatának kapitánya szombaton. Ami persze nem újdonság, hiszen mindenki tudja, hogy gyakran és szívesen jár vissza Barcelonába, egykori óriási sikerei helyszínére. Ugyanakkor először fordul elő, hogy Veszprém-mezben játszik volt együttese ellen a katalán fővárosban.

„A hetedik idényemet kezdem Veszprémben, és ezalatt egyszer, két évvel ezelőtt fordult elő, hogy a BL-csoportküzdelmekben Barcelonában vívtunk, de azon a találkozón kéz-sérülésem miatt nem szerepelhettem – mondta a Nemzeti Sportnak a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes jobbátlövő, aki 2012-ben tért haza a katalán sztárcsapatból, amely 2000-ben a Szegedből szerződtette. – A régi társaim közül, akikkel 2011-ben a Ciudad Real ellen megnyertük az először megrendezett négyes döntőt a BL-ben, már csak Raúl Entrerríos, Víctor Tomás és a kapus Pérez de Vargas játszik a Barcában. Valamennyien kitűnő barátaim, de a Barcelona legendás csarnokában ellenfélként először szombaton állunk szemben egymással. Hozzáteszem, még az is lehet, hogy utoljára, de a jövőbe nem látok.”

RÉGI-ÚJ ARC

A formálódó, új arculatával is a régire hasonlító Barcát a nyáron elhagyta Viran Moros (PSG), Valero Rivera (Nantes), Borko Risztovszki (Benfica), Alexis Borges (Porto) és Wael Jallouz (Füchse Berlin). A helyükre érkezett Ludovic Fabregas (Montpellier), Casper Mortensen (Hannover), Thiagus Goncalves (Szeged), Kevin Möller (Flensburg) és Gilberto Duarte (Plock). A csapatot az ötvenéves, ősbarcelonai Xavier Pascual 2009 óta edzi, aki a Barca, majd több spanyol élcsapat kapusa volt 1986 és 2005 között. A román férfiválogatott dirigálását is elvállalta „másodállásban” 2016-ban, de az idén nyáron elköszönt Bukaresttől.

A magyar szövetség elnökségi tagságára Görbicz Anitával együtt invitált és felterjesztett Nagy László a tavasszal 38 éves lesz, veszprémi szerződése pedig 2019 nyarán lejár – ha addig nem hosszabbítják meg.

Visszakanyarodva a szombati BL-rangadóra: a súlyos megfázással küszködő Ljubomir Vranjes edző a pénteki elutazás előtt rekedt hangon mondta el, hogy hatalmas taktikai csatára számít jeles kollégája, Xavier Pascual együttese ellen, amely 25-szörös spanyol bajnok, a BEK-et/BL-t kilencszer nyerte meg, kétszer végzett az élen a KEK-ben és egyszer az EHF-kupában.

„A Barcelona, az Barcelona, bármikor, bárhol bármelyik csapatot képes legyőzni – válaszolta Vranjes lapunknak arra felvetésére, hogy két éve folyamatosan fiatalodik, frissül, de kicsit sem gyengül a nagy stratéga Pascual kerete. – Mindig talál újabb tehetségeket, akiket kiválóan elegyít a rutinos, nagy tekintélynek örvendő játékosokkal. Az első fordulóban a Bundesliga-ezüstérmes Löwen elleni egygólos veresége csak arra bizonyíték, hogy a német együttes rettentően veszélyes Mannheimben, ahol még azt is elbírja, hogy ellenfele harmincnégy gólt dobjon... Hasonló a helyzet Barcelonában, ahol az ellenfelek pontszerzése világszenzáció. Mi most erre törekszünk, de nagyon jó napot kell kifognunk, tökéletesen kell játszanunk. Esélyesebb a Barca, de bizakodom, mert csapatom a héten dicséretesen gyakorolt, és a felkészülésre használta ki a keddi egri bajnoki mérkőzést is. Felkészültünk a katalánoknál látott újabb taktikai húzásokra, például a hét a hat elleni támadójátékukra, vagy a váltakozó, hat nullás és öt egyes védekezésükre.”

A Barcelona honlapján Xavier Pascual arról beszélt, hogy a Veszprém 1986 óta európai kupaellenfele csapatának, de még sosem nyert a félelmetes hírű Palau Blaugranában, és szerinte ez a hagyomány a szombati hatalmas taktikai csatában sem szakad meg... Játékosai kiválóan ismerik a veszprémieket, ráadásul a volt szegedi Thiagus Goncalvesnek és a volt veszprémi Aron Pálmarssonnak bőven van személyes tapasztalata a Vranjes-csapatról. Pascual szerint sok múlik majd a kapusokon – Sterbik Árpád és Pérez de Vargas egyaránt a világ legjobbjai közé tartozik.

SZTÁROK EGYMÁS ELLEN

Andreas Nilsson, a Veszprém beállósa:
„Tökéletesen meggyógyultam, a lábsérülésemre már nem is emlékszem. Támadásban és védekezésben egyaránt szeretnék játszani Barcelonában, ahol rettentően nehéz lesz nyerni. Az újoncaink beilleszkedtek, és csak a néhány hete a hátát fájlaló, de már újra edző Gasper Marguc fog hiányozni a keretünkből. BL-döntőnek is beillő meccs vár ránk!”

Kent Robin Tönnesen, a Veszprém jobbátlövője:
„Nagyon jó a csapatunk, alaposan felkészültünk a barcelonai meccsre, képesek vagyunk nyerni. Át kell törnünk ellenfelünk magas védőfalát. Hallottam, hogy még nem nyert a Barca-csarnokban a Veszprém, de most sikerülhet. Még nem vagyunk csúcsformában, ám szeptemberben az ellenfeleink is hullámzóan teljesítenek. Erre bőven volt példa az első BL-fordulóban is.”

Thiagus Goncalves, a Barcelona balátlövője:
„Szegedi játékosként sok hatalmas csatát vívtam a veszprémiekkel, és szombaton is igazi háborúra számítok. Fantasztikus támadói vannak a Veszprémnek, nekem főleg védekezésben lesz dolgom. Tudom, milyen nehéz feladat vár rám Nagy, Ilics, Lékai és a többi sztár ellen.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik