Férfi kézi BL: nem mer vereségre gondolni a Veszprém edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.16. 18:40
null
David Davis (jobbra) szerint a legutóbbi BL-meccsen mindenki megértette a leckét (<strong>Fotó</strong>: Földi Imre)
Nem nyújt jó teljesítményt a jelenlegi szezonban a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, és ez egyelőre az edzőváltás után sem változott. A spanyol David Davis érkezése óta a bakonyiak hat mérkőzésükből négyet elveszítettek, ám az edző a DIGI Sport híradójának azt mondta: együttese a keddi, Komló elleni meccsen már biztatóan játszott.

Jobban kell összpontosítanunk, koncentrálnunk, és tisztelnünk minden ellenfelünket, illetve saját magunkat. Úgy gondolom, a Kristianstad elleni vereség után mindenki megértette a leckét. A Komló ellen nem az volt a siker, hogy húsz góllal nyertünk, hanem az, ahogyan elértük a sikert. Mert a Mezőkövesd ellen is győztünk, de teljesen más helyzetben. Komlón mindenki nagyon koncentrált volt hatvan percen keresztül. Ez a nagy különbség, amit látni akartam a csapaton!” – nyilatkozta a Sport24-nek David Davis.

A Veszprém hétvégén a Kristianstadot fogadja a Bajnokok Ligájában, amelytől múlt hétvégén Svédországban kikapott. „Rengeteg apróság hiányzik, amit igyekszünk behozni az edzéseken is, a videózásokon is, de természetesen egy-egy győzelem óriási lendületet adhat a csapatnak. Azon dolgozunk, hogy a siker, a sikersorozat minél hamarabb bekövetkezzen az életünkben” – szögezte le Nagy László csapatkapitány.

A svédek elleni szombati Bajnokok Ligája-meccsen szinte kötelező a győzelem, de mi történik akkor, ha a gárda újra vereséget szenved? „Én ennek nem látom a lehetőségét. Csak arra tudok gondolni, hogy nyerünk. Nem tudom elképzelni, hogy hazai pályán kikapjunk a Kristianstadtól” – fogalmazott a játékosként háromszoros BL-győztes Davis.

Amennyiben a Veszprém mégis alulmaradna, úgy – a Meskov Breszt találkozójának eredményétől függően – Nagy Lászlóék egy pont távolságra kerülnének a már kiesést jelentő hetedik helyezéstől a BL-csoportjukban.

A nyomást ki-ki máshogyan közelíti meg. Természetesen szeretnénk megfelelni az elvárásoknak, ezt toljuk magunk előtt, gyakorlatilag vereségből vereségbe csöppenünk bele. Egyértelmű, hogy mi magunk is elégedetlenek vagyunk, a szurkolóink is elégedetlenek, és természetesen a klubvezetés is, úgyhogy szeretnénk kiköszörülni a csorbát. Viszont meg kell nézni a többi mérkőzés eredményét is, (a BL) senkinek sem sétagalopp, nagyon kiegyensúlyozott a kézilabdamezőny. Ez nem magyarázat a rengeteg vereségre, úgyhogy hazai pályán győzelemre kell törekedni, mert csakis az az elfogadható” – jelentette ki Nagy László.


FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 8. FORDULÓ
A-CSOPORT
17.30:
Telekom Veszprém–Kristianstad (svéd) (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 7
6
1 234–189 +45
12
2. RN Löwen (német) 7 5 2 229–207 +22 10
3. Kielce (lengyel) 7
5 2
217–202 +15
10
4. Vardar Szkopje (macedón) 7 5 2 199–185 +14 10
5. TELEKOM VESZPRÉM 7 3 4 198–203 –5 6
6. Meskov Breszt (fehérorosz) 7 2 5 183–209 –26 4
7. Kristianstad (svéd) 7 1 1 5 199–236 –37 3
8. Montpellier (francia) 7 1 6 185–213 –28 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik