Férfi kézi BL: Érdekes döntés született – Nagy László

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 20:05
null
Nagy László (Fotó: Török Attila)
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) úgy döntött, az eredeti, május 30–31-i, majd később augusztus 22–23-ra tolt időpontról december 28–29-re halasztja a férfi Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét. Nagy László véleménye következik.

 

„Érdekes döntés született, bár a jelenleg helyzetben minden döntés az – mondta a Nemzeti Sportnak Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) alelnöke, egyben a Telekom Veszprém sportigazgatója. – A négyes döntő augusztusi megrendezése az elmúlt hetek történéseinek tükrében egyébként sem volt reális, igaz, decemberben még sohasem volt final four, és nagyon remélem, többet nem is lesz.”

A sportvezető úgy fogalmazott, csak annyit tudtak, az európai szövetség foggal-körömmel ragaszkodik a 2019–2020-as szezon fináléjának megrendezéséhez, mert a közvetítési jogokon kívül sok jegyet eladtak elővételben, és szeretnék kiszolgálni ezt a népes közönséget.

„A négyes döntő időpontját ugyan már tudjuk, azzal kapcsolatban azonban még sötétben tapogatózunk, miként zárul le az év. Egyvalami biztos, jobb, ha a rövidebb idő miatt még az eddigieknél is szorosabb versenynaptárra készülünk, rengeteg meccsel és utazással” – tette hozzá Nagy, aki szerint az EHF-nek nehéz lesz sakkoznia az eseményekkel, hogy mindenki elégedett legyen. A magyar szövetségben a szezon lezárása miatt ezt a saját bőrükön érzik.

„Ebben a helyzetben mindenki veszít, de bízom benne, hogy az európai szövetség mindent figyelembe vesz. Sok tervezett esemény így is biztosan borul majd, beleértve válogatott felkészülést, világversenyt, amelyekhez az MKSZ igyekszik a lehető legrugalmasabban alkalmazkodni ” – tette hozzá a korábbi klasszis.

Az EHF április 24-én dönt a 2019–2020-as európai kupaszezonról, akkor jelenti be, hogyan juthatnak el a csapatok Kölnbe. Az egyik verzió szerint a csoportkörben elért eredményeket vennék figyelembe, és az ott első és második helyezett – Barca, Kiel, PSG, Veszprém – csapatok kerülnének be a négyes döntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik