Férfi kézi BL: David Davis nagyon le akarja győzni a Kielt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 18:10
null
David Davis régóta készül a Kiel elleni meccsekre (Fotó: Török Attila)
A Telekom Veszprém David Davis vezetőedző, valamint három játékos nyilatkozatát is megosztotta a honlapján a szerdai, Kiel elleni BL-mérkőzése előtt.

„Idén nagyon le akarom őket győzni, az sem érdekel igazán, hogy itthon Veszprémben, vagy idegenben – idézi a klub honlapja David Davist, aki szerint a csapatban előforduló koronavírusos esetek sem vehetik el együttese lendületét. – Fejben már régóta csak erre készülök, hogy ismét találkozzunk velük, és le is győzzük őket. Elveszítettük a múlt hetet a felkészülésből, de ez is mindegy. A csapat lenyűgözően játszott az utóbbi három hónapban, és még ha egy kicsit veszítettünk is a lendületből, hisszük, hogy győzhetünk.”

A veszprémieknél Rodrigo Corrales kapus lett koronavírusos, ezután az egész keret karanténba került. Azóta Blaz Blagotinsek, Lékai Máté és Kentin Mahé, valamint két stábtag is megfertőződött, ám a csapat elutazik Kielbe, ahol visszavágna az előző idénybeli két vereségért.

A két gárda szerdán 18.45-kor találkozik Németországban. Davis szerint emberei duzzadnak az energiától, Székely Márton is készen áll az összecsapásra.

„Mindegy, hogy milyen kerettel utazunk, és hova, mi Veszprémet és Magyarországot képviseljük, így nem lehet más célunk, mint győzelemmel elhagyni a pályát. Egyben biztos vagyok, hogy bármennyire megtörhet minket ez a karanténidőszak, senki sem akarhatja nálunk jobban a győzelmet” – mondta Székely.

Nikolaj Markussen szerint a Kiel bombaformában van, a Veszprém viszont két pontért megy Németországba, míg Jahja Omar szerint a fertőzött társak hiánya növeli az utazók motivációját.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
B-CSOPORT
18.45:
THW Kiel (német)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 4 4 152–107 +45 8
2. TELEKOM VESZPRÉM 4 4 141–107 +34 8
3. Aalborg Handbold (dán) 5 4 1 151–139 +12 8
4. THW Kiel (német) 4 3 1 124–103 +21 6
5. HBC Nantes (francia) 4 1 3 110–122 –12 2
6. Celje PL (szlovén) 5 1 4 135–169 –34 2
7. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 3 3 88–105 –17 0
8. PPD Zagreb (horvát) 5 5 121–170 –49 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik