Férfi kézi BL: csalóka a hatgólos veszprémi előny

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2019.05.04. 09:08
null
Egykori flensburgi és leendő veszprémi csapattársak – Rasmus Lauge (11) és Kentin Mahé ellenfélként csap össze (Fotó: AFP)
A veszprémiek és a flensburgiak szerint is határeset a hatgólos előny, amit a magyar csapat a német otthonában szerzett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, mert a modern, gyors kézilabdában ennél akár nagyobb különbség is elolvadhat néhány perc alatt.

Májusi ünnep az északi pokolban – újra nagyon erősek vagyunk védelemben. Ez a felütése a Flensburg honlapján olvasható tudósításnak, amely kivesézi a bajnok és a Leipzig szerdai Bundesliga-csatáját. A Veszprém BL-negyeddöntős ellenfele goromba házigazda volt, és a Veszprémbe tartó klasszis irányító, Rasmus Lauge kiemelkedő teljesítményével 27–21-re elporolta a lipcseieket. Előtte három nappal Göppingenben győzött 28–23-ra. Így a BL-negyeddöntő múlt szerdai meccse után két sikeres bajnokival hangolt a visszavágóra.

ISZONYATOS HANGULAT

„Közeledik az idény vége, a programunk továbbra is rettentően sűrű, ezért döntő szerepe van egy-egy mérkőzés előtt a rehabilitációnak – mondta a Nemzeti Sportnak a dánokkal januárban vb-t nyerő Lauge, akinek két vb-ezüst (2011, 2013) is ékeskedik a vitrinjében. – Nem tagadom, az én tartalékaim is fogynak, de feltölthetők, és ami szintén fontos, lelkileg is tökéletesen rendben vagyok. Társaimon is látom, céltudatosak, tökéletes mentális állapotban játszanak. Ezért is vagyok bizakodó a visszavágó előtt. Sok a hatgólos hátrány, még sincs lefutva a párharc. Az iszonyatos hangulatú csarnokban is találnunk kell valamilyen meglepetést, amellyel kibillenthetjük a Veszprémet a játékából. Ha így lesz, akkor mi játszunk június elsején és másodikán Kölnben a négyes döntőben.”

Karakteres, mégsem nagyképű szavak – ez el is várható a dán profitól.

A veszprémiek a héten csak a Flensburgra, a visszavágóra koncentráltak.

PARÁDÉ A LIPCSE ELLEN

A FLENSBURG BÍZIK A CSODÁBAN
David Davis, a Veszprém edzője: – Véletlenül sem érzem jelentősnek a hatgólos előnyünket. Azt pedig végképp el kell kerülnünk, hogy elkényelmesedjünk a flensburgi sikertől. Szerencsére nem csupán az erőnk és a taktikánk fejlődött sokat, hanem egységesebbek, összetartóbbak és lelkileg is stabilabbak lettünk. Mégsem gondolom, hogy már Kölnben lennénk. Sőt, inkább hatalmas harcra készülünk, az idény talán legfontosabb meccse vár ránk. A Veszprém Aréna megszokott, forró hangulata biztosan hozzásegít a sikerhez.
Maik Machulla, a Flensburg edzője: – Csodát kell tennünk, és lehet rá esélyünk. Inkább ellenfelünkön van nyomás. Sok hibát követtünk el az első meccsen, ezeket akkor játék közben nehezen tudtuk korrigálni. A recept, a második találkozón nem szabad hibázni, akkor nincs min javítani. A Leipzig ellen szerdán így játszottunk a szünetig. A második félidőt döntetlenre zártuk, ennek nem örültem. Mégis több kiváló egyéni teljesítményt láttam, és ez néha csapatmunkává egyesült. Ezzel Veszprémben is meglepetést szerezhetünk.

„Nem jól ismeri a Flensburgot, aki azt hiszi, hogy a hatgólos hátrány miatt nem harcol az utolsó csepp véréig – hangoztatta a franciákkal olimpiai ezüstérmes (2016), világbajnok (2015, 2017) Kentin Mahé, aki tavaly éppen a Flensburgtól szegődött a magyar rekordbajnokhoz. – Korábbi együttesemet segíti a hatalmas Bundesliga-tapasztalata. Legutóbb parádésan játszott a Göppingen és a Leipzig ellen, így kellő önbizalommal érkezik Magyarországra. Ennek tudatában készültünk a héten a visszavágóra, amelyen szurkolóink elvárják a sikerünket, amire képesek is vagyunk. A modern, gyors kézilabdában azonban a hatgólos előny nem túl nagy, pillanatok alatt csökkenhet. Erre azonban nem is gondolunk, hanem a védelmünkre és a kapusainkra alapozva ugyanolyan jól akarunk játszani, mint Flensburgban.”

A francia irányító sem megy a szomszédba bátorságért, harci kedvért.

A negyeddöntő első meccsének a főhőse Mikler Roland volt, aki a második félidőben 16/9-es védési hatékonysággal (ez 65 százalék) csaknem őrületbe kergette a németeket.

„Magam is azt éreztem, hogy kissé elbizonytalanodtak a flensburgiak, amikor a kipattanókat mi szereztük meg, én pedig ziccereket védtem – emlékezett a kapusa, aki az idény végén szeretne bajnoki arannyal és BL-elsőséggel távozni Veszprémből. – Remélem, hogy a védőfalunk szombaton ugyanolyan mozgékony és erőszakos lesz, mint egy hete. Ha ki tudjuk törölni a fejünkből, hogy hattal vezetünk összesítésben – ez persze nem könnyű –, akkor újra utazhatunk Kölnbe, ötödször is nekifuthatunk a trófea megszerzésnek.”

ELLENFÉLNÉZŐ
A Flensburg a német bajnok és a Bundesligában jelenleg is az élen áll. A múltja: BL-győztes (2014), 2x KEK-győztes (2001, 2012), EHF-kupa-győztes (1997), BL-2. (2004, 2007), KEK-2. (2002), 2x EHF kupa-2. (1998, 2000), 2x német bajnok (2004, 2018) 4x Német Kupa-győztes (2003, 2004, 2005, 2015). Edzője, Maik Machulla 2017-ben vette át a gárdás a Veszprémbe szerződő Ljubomir Vranjestől, aki a Flensburgot 2014-ben a csúcsra vezette a BL-ben. A Flensburg legjobbja a dánokkal januárban vb-t nyerő Rasmus Lauge, aki a nyártól lesz veszprémi. A BL nyolccsapatos B-csoportjában a PSG (26 pont) és a Szeged (20) mögött végzett a Flensburg (15), amely a nyolcaddöntőben kettős győzelemmel jutott túl a fehérorosz Breszten. A Veszprém elleni KEK- és BL-mérlege: 3 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség.

Erről álmodik Momir Ilics is, aki az idény végén szintén elhagyja Veszprémet.

„Azért jöttem hat éve, hogy a Kiellel elért két BL-győzelmemet gyarapítsam – magyarázta a szerb balátlövő. – Erre négyszer már volt alkalmam, nem sikerült. Ötödszörre muszáj... Ettől három meccs választ el. A szombati visszavágó, valamint a nagyon remélt kölni elődöntő és finálé. Jól összeállt a csapatunk a tavaszi BL-meccseken, és szerintem képes újabb kiemelkedő sikerekre.”

AZ A-CSOPORTOS NÉGYES

Tegyük hozzá: visszatalált a Davis-csapat a spanyol útra. Ezen a Barcelona mellett több európai élcsapat – Veszprém, Szeged, Vardar, PSG, Kielce, Plock, Breszt, a nőknél a Rosztov – sikeresen halad. Az pedig külön érdekesség, hogy jelen állás szerint Kölnben kizárólag az A-csoportból érkező gárdák (1. Barcelona, 2. Veszprém, 3. Vardar, 4. Kielce) jutnak, míg a B-csoport 1–4. helyezettei (PSG, Szeged, Flensburg, Nantes) erősen kiesésre állnak.

David Davis üzenete a visszavágó előtt

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SZOMBAT
17.30:
Telekom Veszprém–Flensburg (német) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
19.30: Barcelona (spanyol)–Nantes (francia) (Tv:Sport1)
VASÁRNAP
17.00: Paris Saint-Germain (francia)–Kielce (lengyel)(Tv: Sport1)
19.00:
Mol-Pick Szeged–Vardar Szkopje (északmacedón) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI
Nantes (francia)–Barcelona (spanyol)
25–32
Kielce (lengyel)–Paris Saint-Germain (francia)34–24
Flensburg (német)–Veszprém22–28
Vardar Szkopje (északmacedón)–Szeged31–23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik