Férfi kézi BL: Amióta Davis itt van, ez volt a legrosszabb első félidő – Nagy László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 20:27
null
A BL-döntős szereplés büszkeséggel tölti el Nagy Lászlót (Fotó: MTI)
Egy gyengébb, öt góllal elveszített első félidő után hiába kapaszkodott a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, nem érte utol a Vardar Szkopjét a Bajnokok Ligája fináléjában. A 27–24-re elveszített mérkőzésen lépett utoljára pályára Nagy László, aki szerint a Davis-éra legrosszabb első félideje miatt kaptak ki, azonban reméli, a spanyol edzővel új korszak kezdődik Veszprémben.

„Nehéz bármit is mondani, óriási a csalódottság, hiszen többet szerettünk volna elérni. Az első félidőben katasztrofálisan védekeztünk, nem volt kapusteljesítményünk, és a szünet után hiába rohantunk, nem értük utol az ellenfelet. Talán a legrosszabb első félidőt produkáltuk, amióta David Davis itt van” – nyilatkozta a visszavonuló Nagy László a Sport1 kamerája előtt. Hozzátette, voltak fájdalmai, de nem foglalkozott vele, mert nagyon szeretett volna pályára lépni a döntőben.

Szerinte egyáltalán nem volt baj a társak akarásával. „Elszántak voltunk, ott volt a kezünkben a lehetőség, amit nem tudtunk megragadni. Nem volt védekezésünk, ami önbizalmat adhatott volna. Azt gondolom, a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Fájó, hogy ekkora lehetőséget szalasztottunk el. Az, hogy BL-döntőt játszottunk, büszkeséggel tölt el. Ha valaki októberben ezt mondja, hülyének néztem volna.”

Nagyot már a folytatásról is faggatták a döntőt követően. Mint ismert, a Veszprém sportigazgatójaként dolgozik a jövőben. „Nagyon jó lett volna BL-győztesként befejezni a pályafutásomat. Remélhetőleg egy új ciklus kezdődik Veszprémben Davis irányításával, amit ennyi idő alatt elért a csapattal, az emberfeletti. A játékosok részéről maximális a bizalom az irányába, de szerintem ez látszódott is. Meggyőződésem, hogy ezen az úton kell továbbmennünk.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
RK VARDAR (észak-macedóniai)–TELEKOM VESZPRÉM 27–24 (16–11)
Köln, 19 250 néző. Vezette: Geipel, Helbig (németek)
VARDAR: Miloszavljev – Siskarjov 1, KRISTOPANS 4, Skube 3, MORAES 6, KARACIC 3, Gyibirov 3. Csere: Gedbane (kapus), Kalaras, Cupic 5 (4), Sztoilov 2, Kiszeljov, Dissinger. Edző: Roberto Parrondo
VESZPRÉM: Mikler – Mahé 6 (6), Tönnesen 4, B. Blagotinsek 1, Mackovsek 2, Terzic, Manaszkov. Csere: STERBIK (kapus), Gasper Marguc, A. Nilsson 2, M. Ilics 1, Nagy L. 1, Lékai 2, P. Nenadics 4, Strlek, Gajic 1. Edző: David Davis
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 8. p.: 4–4. 14. p.: 8–5. 20. p.: 11–9. 23. p.: 13–10. 40. p.: 17–16. 44. p.: 20–17. 48. p.: 21–20. 53. p.: 23–21. 55. p.: 24–23. 58. p.: 26–23
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/6

A VÉGEREDMÉNY
1. RK Vardar (északmacedón, Vuko Borozan, Ivan Cupic, Tyimur Gyibirov, Christian Dissinger, Szergej Gorbok, Kalifa Gedbane, Gleb Kalaras, Igor Karacic, Dmitrij Kiszeljov, Dainis Kristopans, Dejan Miloszavljev, Rogerio Moraes, Gregor Ocvirk, Martin Popovszki, Danyiil Siskarjov, Stas Skube, Sztojancse Sztoilov, Janja Vojvodics. Edző: Roberto Parrondo)
2. TELEKOM VESZPRÉM (Blaz Blagotinsek, Dragan Gajic, René Toſt Hansen, Momir Ilics, Iman Jamali, Lékai Máté, Borut Mackovsek, Kentin Mahé, Dejan Manaszkov, Gasper Marguc, Mikler Roland, Nagy László, Petar Nenadics, Andreas Nilsson, Sterbik Árpád, Manuel Strlek, Lev Szuharev, Mirsad Terzic, Kent Robin Tönnesen. Edző: David Davis)
3. Barca Lassa (spanyol)
4. PGE Vive Kielce (lengyel)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik