Férfi kézi BL: a veszprémi wellness volt a Löwen sikerének titka?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.03. 20:50
A Telekom Veszprém hazai pályán 29–28-ra kikapott a Rhein-Neckar Löwentől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 6. fordulójában. Így értékeltek a mérkőzés után a vezetőedzők.

A Telekom Veszprém vezetőedzője, David Davis először is a szurkolóknak köszönte meg a buzdítást.

„Ezekben a nehéz pillanatokban különösen fontos, hiszen vereségek követik egymást és nagy változások voltak a csapat körül. Ezen kívül köszönöm a levelet, amit a szurkolók küldtek, jólesett nekem és a csapatnak is. A meccs elején nagyjából egyenlő felek küzdöttek. Mindkét oldalon voltak védések, a támadás többé-kevésbé jól működött, ám a szünet előtt gyors gólokat tudott szerezni egymás után a vendégcsapat, ennek köszönhetően mehetett háromgólos előnnyel az öltözőbe. A második félidőben nagyon jól kezdtünk, de tudtuk, hogy a Löwen bármikor előhúzhatja a hét a hat elleni játékát. Meg is tette, jól működött, mi pedig lehetőségeket hagytunk ki, így nem sikerült legalább döntetlenre menteni a mérkőzést.”

A németek trénere, Nicolaj Jacobsen nagyon örült a győzelemnek.

„Nagyon magas szintű találkozó volt, mindkét csapat keményen felkészült rá. Az első félidőben jól kézilabdáztunk, okosan, fegyelmezetten. Kimondottan erős volt a védekezésünk a belső védőinknek köszönhetően. A második félidőben túlságosan gyorsan próbáltunk játszani, emiatt hibákat követtünk el. Nem voltak túl jól előkészítve a lövéseink, Mikler pedig kiválóan védett. Aztán egy öt nullás rohammal jöttünk vissza a meccsbe.”

A Nemzeti Sport újságírója arról kérdezte: hogyan lehet, hogy 48 órával egy győztes Bundesliga-rangadó után ismét meg tudtak nyerni egy kiélezett mérkőzést?

„Talán az lehet a titka, hogy tegnap nem edzettünk. Kemény meccsünk volt csütörtökön, Veszprémben pedig egy nagyon szép hotelben szálltunk meg. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy menjenek el sétálni, használják a hotel wellnesslehetőségeit. Talán ennek a pihenésnek is volt köszönhető, hogy az energiatartalékokat is fel tudták használni ezen az összecsapáson.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, A-CSOPORT
6. FORDULÓ
Telekom-Veszprém–Rhein-Neckar Löwen 28–29 (12–15)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik