Férfi kézi BL: Egyesek fel sem fogják, hogy talán soha többet nem jutnak el idáig – Sterbik

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 20:43
null
Sterbik Árpád (jobbra) kritikusan nyilatkozott a döntő után (Fotó: AFP)
David Davis, a Veszprém kézilabdaedzője szerint az első félidőben a Vardar, a másodikban a magyar csapat játszott jobban, de úgy érzi, az ellenfél egész meccsen jobban akarta a győzelmet, így megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét (27–24-re). Sterbik Árpád még kritikusabban fogalmazott, szerinte egyes játékosok fel sem fogják, mekkora esélyt szalasztottak el. A nyáron távozó Mikler Roland sajnálja, hogy öt év alatt nem sikerült feltenni a pontot az i-re.

Tegnap még kevesen gondolták volna, hogy Sterbik Árpád pályára léphet a döntőben, a vajdasági születésű kapus azonban beállt a második félidőre, és fontos szerepe volt a Veszprém felzárkózásában.

Törésem nincs, az biztos, de fáj minden porcikám, reggel még sétálni sem tudtam rendesen. Megpróbáltam mindent megtenni, hogy játszhassak” – mondta a magyar újságíróknak a lefújás után, majd kitért arra, min ment el az aranyérem.

„Nem jól kezdtük a mérkőzést, egy döntőt nem így kell lejátszani. Könnyű gólokat kaptunk beállóból, a védelem nem működött. Roli valóságos tűzpárbajba került, egy-két labdába belekapott, de nagyon nehéz dolga volt. Támadásban eladogattuk a labdákat, így nem lehet. Egy döntőben mindenkinek úgy kell játszania, mintha az utolsó mérkőzése lenne.

Sajnálom, és nemcsak azért, mert több van ebben a csapatban, hanem a visszavonuló Laci és Momo miatt is. Meg egyes játékosok miatt, mert szerintem fel sem fogják, hogy talán soha többet nem fognak ide újra bekerülni. Ezért aztán minden alkalmat ki kell használni…”

David Davis azt emelte ki, hogy érzése szerint a Vardar az egész meccsen jobban akarta a győzelmet, mint a csapata.

„Az első félidőben nem játszottunk csapatként, nem működött a védelmünk, hibáztunk a támadásokban. Rosszul kézilabdáztunk, túl sok hibát követtünk el – nyilatkozta a Sport1-nek Davis. – Az első félidőben nagyon jól játszott a Vardar, gyors és egyszerű gólokat szerzett. A második félidőben mi voltunk jobbak, Sterbik bravúrokat mutatott be, de a Vardar egész meccsen jobban akarta a győzelmet. Szomorúak vagyunk, de a játékosaim mindent beleadtak.”

„Nenadics szombaton nagyon jól játszott, de csapatként kell nyernünk. Megvan a rendszerünk, és az, amiben hiszünk. Megvannak ugyanazok a rotálásaink, és ezen nem változtatunk” – mondta arra a kérdésre, hogy az elődöntőben 12 gólt szerző Petar Nenadics miért nem kezdett. – A szünetben csak azt hangsúlyoztam a játékosoknak, hogy higgyenek a rendszerünkben. Nem csináltunk semmit másképpen, sem védekezésben, sem rotációban, mint ami működött korábban. A világbajnokság után gyakran előjött az a probléma, hogy az első félidőben nem játszottunk olyan jól. Ezt sajnos nem tudtuk megoldani az idény végéig sem, ma is előjött, és itt ment el a meccs.

Davis végszóként hozzátette, összességében persze jól sikerült az első idénye Veszprémben, de jelen pillanatban még nagyon szomorú az elvesztett döntő miatt.

David Davis szerint túl sok hibát követtek el (Fotó: AFP)
David Davis szerint túl sok hibát követtek el (Fotó: AFP)

Mikler Roland ezzel a mérkőzéssel nem csupán a mostani Bajnokok Ligája-idényt, az ötéves veszprémi időszakát is lezárta. „Mennyi hullámhegy és hullámvölgy! Voltak jó és nehéz időszakok, de valahogy a pontot az i-re nem sikerült feltenni. Sterbik játéka kérdéses volt, de az ő nagyságát jellemzi, hogy összeszedte magát. Sajnos kellett is, hiszen az első félidő nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Az volt a feladat, hogy a lett Kristopanst ne hagyjuk lőni. Azonban ha kiléptünk rá, mögötte megtalálták a beállókat, akik belőtték a ziccereket. Ha visszaléptünk, akkor átlőttek bennünket – valahogy nem éreztük a távolságot.”

Lékai Máté láthatóan nagyon maga alatt volt, és a társaihoz hasonlóan ő is azt emelte ki, hogy a saját kapujuk előtt voltak határozatlanok: A védekezésünk nem volt olyan, amilyennek lennie kellett volna, ezáltal nyilván a kapusnak sem volt egyszerű a helyzete. Támadásban elhamarkodott helyzeteket lőttünk el, nem úgy dolgoztunk, ahogy eddig. A második félidőben feljöttünk, de akkor is csak folyamatosan rohantunk az eredmény után. Mi próbáltunk rohanni, míg ők lassították a játékot, nyilván nekik ez volt a kedvező. A Vardar mindig hosszan támadott, a végén vagy gól vagy két perc lett belőle, mert megtalálták a rést. Nagyon magam alatt vagyok.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
RK VARDAR (észak-macedóniai)–TELEKOM VESZPRÉM 27–24 (16–11)
Köln, 19 250 néző. Vezette: Geipel, Helbig (németek)
VARDAR: Miloszavljev – Siskarjov 1, KRISTOPANS 4, Skube 3, MORAES 6, KARACIC 3, Gyibirov 3. Csere: Gedbane (kapus), Kalaras, Cupic 5 (4), Sztoilov 2, Kiszeljov, Dissinger. Edző: Roberto Parrondo
VESZPRÉM: Mikler – Mahé 6 (6), Tönnesen 4, B. Blagotinsek 1, Mackovsek 2, Terzic, Manaszkov. Csere: STERBIK (kapus), Gasper Marguc, A. Nilsson 2, M. Ilics 1, Nagy L. 1, Lékai 2, P. Nenadics 4, Strlek, Gajic 1. Edző: David Davis
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 8. p.: 4–4. 14. p.: 8–5. 20. p.: 11–9. 23. p.: 13–10. 40. p.: 17–16. 44. p.: 20–17. 48. p.: 21–20. 53. p.: 23–21. 55. p.: 24–23. 58. p.: 26–23
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/6

A VÉGEREDMÉNY
1. RK Vardar (északmacedón, Vuko Borozan, Ivan Cupic, Tyimur Gyibirov, Christian Dissinger, Szergej Gorbok, Kalifa Gedbane, Gleb Kalaras, Igor Karacic, Dmitrij Kiszeljov, Dainis Kristopans, Dejan Miloszavljev, Rogerio Moraes, Gregor Ocvirk, Martin Popovszki, Danyiil Siskarjov, Stas Skube, Sztojancse Sztoilov, Janja Vojvodics. Edző: Roberto Parrondo)
2. TELEKOM VESZPRÉM (Blaz Blagotinsek, Dragan Gajic, René Toſt Hansen, Momir Ilics, Iman Jamali, Lékai Máté, Borut Mackovsek, Kentin Mahé, Dejan Manaszkov, Gasper Marguc, Mikler Roland, Nagy László, Petar Nenadics, Andreas Nilsson, Sterbik Árpád, Manuel Strlek, Lev Szuharev, Mirsad Terzic, Kent Robin Tönnesen. Edző: David Davis)
3. Barca Lassa (spanyol)
4. PGE Vive Kielce (lengyel)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik