Férfi kézi BL: a szkopjeiek az utcán ünnepeltek, dől a pénz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 17:02
null
Óriási tömeg fogadta a BL-győztes Vardarz Szkopjéban (Fotó: gol.mk)
Több mint százezer ember ünnepelte a Bajnokok Ligája-győztes Vardar Szkopje férfi kézilabdacsapatát Észak-Macedónia fővárosának utcáin.

Mint ismert, Vardar vasárnap a kölni döntőben 27–24-re legyőzte a Veszprémet, és 2017 után ismét BL-győztes lett.

Már a reptéren is sokan várták a „hősöket”, akiket egy nyitott busszal vittek körbe a városban, majd egy színpadon egyenként is szóltak az egybegyűlt tömeghez.

„Nem szeretnék szomorkodni ma este. Az volt a célunk, hogy bejussunk a final fourba, majd élvezzük a hétvégét. Megígértük nektek, mindent megteszünk azért, hogy újra megismételjük a két évvel ezelőtti sikert, és hasonló örömöt szerezzünk, ez pedig sikerült. Köszönöm a fantasztikus hét és fél évet, nagyon sajnálom, hogy távozom, de talán az utunk a jövőben is keresztezi egymást” – mondta a négyes döntő legértékesebb játékosának megválasztott Igor Karacic, aki a Kielcében folytatja a pályafutását.

A Vardarból több fontos játékos távozott tavaly nyáron, majd idény közben sérülésekkel és pénzügyi gondokkal is meg kellett a küzdenie a csapatnak, Kölnben azonban megmutatta, milyen remek közösséget alkotnak a játékosok, és nagy szívvel küzdve 2017 után újra megnyerték a trófeát.

A játékosok több helyről is kapnak plusz juttatást, a helyi kormány 500 ezer eurót ad a klubnak, a város további100 ezerrel száll be, s az ifjúsági és sportminisztérium is támogatja a Vardart 100 ezer euróval.

Az EHF összefoglalója az ünneplésről

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik