Férfi kézi BL: a Szeged is alanyi jogon indulhat

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.06.07. 15:30
A bajnok Telekom Veszprém mellett immár a második helyezett Mol-Pick Szeged is alanyi jogon indulhat a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Az európai szövetség (EHF) ismét nyilvánosságra hozta a klubrangsorát, és a 2013–2014-es, a 2014–2015-ös valamint a 2015–2016-os szezon eredményei alapján – a magyar csapatok jó szereplésének köszönhetően – az NB I a második helyre lépett, megelőzve a spanyol élvonalat, így alanyi jogon két helyet kap a BL-ben. A rangsort továbbra is a német Bundesliga vezeti.A rangsort továbbra is a német Bundesliga vezeti.

Tavaly a Szeged szabadkártyáért folyamodott, és miután megkapta, egészen a negyeddöntőig jutott a Bajnokok Ligájában, idén viszont automatikusan a csoportkörben kezd. Az EHF-kupában továbbra is három magyar együttes szerepelhet.

A női bajnokságok rangsorában a magyar NB I megőrizte a második helyet a dán liga mögött, de csökkentette hátrányát, így a címvédő Győri Audi ETO KC mellett a Ferencváros is selejtező nélkül főtáblás lesz a BL-ben. Mint korábban megírtuk, a harmadik helyezett Érd szeretné elérni, hogy szintén indulhasson a BL-ben.

A plusz BL-helyekről június 23-24-én dönt az EHF, a csoportkör sorsolását június 30-án tartják.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik